Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express), rendező: Kenneth Branagh, Szereplők: Kenneth Branagh, Johnny Depp, Daisy Ridley, Michelle Pfeiffer, Judi Dench, amerikai krimi, 115 perc, 2017. (12)
Egy új Poirot a semmiért
Manapság az újrafeldolgozások világát éljük, szinte várható volt, hogy valaki előbb-utóbb előveszi Agatha Christie egyik legismertebb regényét, és a beharangozókat, meg a színészgárdát elnézve okkal vártuk ezt a filmet, így még nagyobb a csalódás. Ismét bebizonyosodott, hogy egy film attól még nem lesz jó, hogy összegyűjtünk egy csomó A-listás színészt, szükség van egy olyan rendezőre is, aki összehangolja őket, és egy forgatókönyvre, ami lehetőséget ad a karakterek elmélyítésére. A újító szándék megvolt, csak nem volt elég bátor a kivitelezés, így a végeredmény lagymatag lett és felejthető.
A Gyilkosság az Orient expresszen története szerint (ha valaki még nem ismerné), Hercule Poirot mesterdetektív az Orient Expresszen Londonba igyekszik, amikor a vonaton gyilkosság történik. Az elkövetőt a vonatkocsiban utazó tizenhárom ember között kell keresni. Mivel az expressz elakad a hóban, a nyomozó elvállalja az ügyet.
Ez a vásznon többször is feldolgozott történet megérett egy új szemléletmódra vagy megközelítésre, ha már mozifilm és nem tévéfilm készült belőle, illetve a David Suchet nevével összeforrott, Agatha Christie karakterét tökéletesen hozó Poirot helyett egy könnyedebb, magas, jó kiállású (és bajszát tekintve is egyedi) verzió is izgalmasnak ígérkezett. Az ilyen típusú változtatások például Guy Ritchie Sherlockjánál is működtek. Kár, hogy a Kenneth Branagh által megformált karakter, aki egyébként a rendezője is a filmnek, önmaga szentimentális paródiájává alakul, és az éleslátású, zseniális detektív inkább szánalmas bohócnak tűnik egyes jelenetekben. Ráadásul nem is következetesek Poirot reakciói, és hiányzik belőle a tekintélyt parancsoló kiállás is. A színészi alakítások közül Michelle Pfeiffer az, aki igazán benne van a szerepében, Johnny Deppnél csak Johnny Deppet látjuk a vásznon, nem a hozni kívánt figurát, a többi nagy név pedig túl kevés időt és lehetőséget kap arra, hogy kibontakozzon.
Christie krimijei alapvetően a beszélgetésekre, kihallgatásokra épülnek, ezért mindezt filmen valahogy muszáj érdekessé tenni, bár pont ennél a történeténél az atmoszféra megteremtése nem nehéz feladat, mert adja magát a havas táj, a vonat elakadása és a külvilágtól való elzártság, ami kiélezi a konfliktusokat. Branagh azonban ahelyett, hogy az utóbbi jellemzőkkel operálna, inkább ide-oda teszi a szereplőket. Egyszer a vonatkocsiban, aztán a mínusz fokokban ülve faggatja a gyanúsítottakat, pedig ezeknek a helyszínváltozásoknak semmilyen dramaturgiai jelentőségük nincs, így rengeteg kihasználható lehetőséget hagynak a parlagon, vagyis a hóban heverni. A film képei gyönyörűek, vannak benne izgalmas operatőri megoldások, de ez önmagában nem elég. Agatha Christie krimijeinek mindmáig töretlen népszerűsége valószínűleg abban keresendő, hogy az írónő nem csak a bűnelkövetés miértjeire, hanem a lélektani drámára is nagy hangsúlyt helyezett regényeiben. Éppen ezért semmi keresnivalója egyetlen akciójelenetnek a film utolsó harmadában, mert nem illik bele az addig nagy nehezen felépített struktúrába. A készítőknek jobban kellett volna ragaszkodniuk az eredeti történethez, mert az önkényes változtatások belezavarnak az összképbe, és nem kapjuk meg a válaszokat azokra a kérdésekre, amiket a film feltesz nekünk.
A Gyilkosság az Orient expresszen egy szórakoztató, poénokkal teletűzdelt, egyszer nézhető film lett, amire elvárások nélkül érdemes csak beülni, mert Agatha Christie rajongóként nézve a különbségeket és az elszalasztott lehetőségeket fogjuk csak látni.
