Megvan mikor érkezik A galaxis őrzői vol. 3.


James Gunn elárulta, hogy A galaxis őrzői trilógia befejező részére mikor ülhetünk be a mozikban.

Az előző két epizódot is jegyző James Gunn tavaly már megemlítette, hogy Űrlordék vagy 2020-ban vagy 2021-ben térhetnek vissza, a minap Twitteren megerősítette, hogy a Bosszúállók 4 után, vagyis 2020-ban jelenik majd meg.

A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige és csapata összesen három premierdátumról nem jelentette még be, hogy mely szuperhős története kaphatja meg. A legvalószínűbb, hogy ezek közül az őrzők harmadik ámokfutása 2020. május 1-jén futhat be, hogy a blockbusterek szezonjában komoly kihívóvá váljon.

Gunn azt is elárulta A galaxis őrzői vol. 3.-ról, hogy segíteni fog a Marvel-univerzum következő fázisának megnyitásában a Végtelen háborút és a Bosszúállók 4-et követően, illetve, hogy a Disney-Fox egyesülés semmiféle hatással nem lesz a harmadik részre. És egy spoileres infót is megosztott a direktor, vagyis, hogy Yondu visszatérésére ne számítsunk.

A Marvel rajongók számára izgalmas időszak lesz a 4. fázis kezdete, mivel hivatalosan sem a visszatérő, sem pedig az új hősök filmjeit nem jelentették még be, így csak találgatni tudunk Feige ezúttal milyen irányt jelöl majd ki az univerzumnak. Ha viszont hihetünk  a pletykáknak, akkor az idegen világok és az űrbéli kalandozások kerülnek majd előtérbe, amit A galaxis őrzői eddigi nagy sikerei jelöltek ki.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Arya Stark halállistájára Tom Hanks is felkerült
Következő cikk Mark Wahlberg 1,5 millió dollárt adományozott a szexuális zaklatások ellen fellépő mozgalomnak