A Gyűrűk Ura-sorozat másfélszer annyiba kerül majd, mint az eredeti trilógia


Nem volt kérdés, hogy amelyik stúdió a televízióba akarja juttatni A Gyűrűk Urát, annak sok pénzébe fog majd kerülni. Ezt az Amazon már jól tudja, aki miután 250 millió dollárt fizetett ki a franchise sorozat jogainak megszerzésére, az is kiderült, hogy a projektjük további 250 millió dollárból gazdálkodhat majd.

A Reuters értesülései szerint ez az az összeg, amit a stúdió a teljes szezonra kalkulált. Ez elképesztően magas pénzmennyiség egy tévés produkció számára, figyelembe véve Peter Jackson eredeti trilógiájának 281 milliós büdzséjét (1. rész 93 millió, 2. rész 94 millió, 3. rész 94 millió), ami a fél milliárd mellett manapság már nevetséges összegnek tűnhet – még akkor is ha Jackson a 2000-es évek elején hozta tető alá az adaptációt. Ebben egyébként még nincs benne a marketingre szánt összeg, ami tovább növeli majd A Gyűrűk Ura-sorozat költségeit.

Az Amazon példátlan bizalma a produkciójuk iránt nem őrültség, hamarosan a Trónok harca véget ér (aminek spin-off sorozata szintén elképesztő összegből gazdálkodhat majd), így a fantasy rajongók szívében kialakult űrt valahogy pótolni kell majd. Ahogy az sem titkolt szándéka az Amazonnak, hogy a streaming szolgáltatásukat felfuttassák és versenyre kelljenek a Netflixszel. A hatalmas összeg befektetése egy sorozatukba egyszer már kifizetődőnek bizonyult a The Man in the High Castle során, aminek első évada 72 millióba került, míg a második már 107 millióba fog, és összesen 1,15 millió új előfizetőt hozott idáig, így biztosak vagyunk benne, hogy A Gyűrűk Ura is beváltja a hozzá fűzött reményeket a fantasy műfajának aranykorában. Szerintetek?

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Nyúl Péter - kritika
Következő cikk Ingyen tanulhatsz Klingonul, hála a Duolingónak