9 kedvenc Steven Spielberg jelenetünk


3Steven Spielberg kisgyermek kora óta él-hal a filmkészítésért, az első hivatalos kisfilmjét mindössze 13 (!) évesen készítette. A folytatás mondhatni történelem, Spielberg Hollywood egyik legismertebb figurájává vált, az első rendezővé, akinek filmjei átlépték a 10 milliárd dolláros bevételi álomhatárt. A Párbajjal ismertté váló direktor olyan mesterművekkel ajándékozta meg a nagyérdeműt, mint az E.T., a földönkívüli, a Jurassic Park vagy a Schindler listája. Mi pedig ebből a páratlanul gazdag filmográfiából választottuk ki a kilenc kedvenc jelenetünket.

 Beszélgetés az idegenekkel – Harmadik típusú találkozások

A Harmadik típusú találkozások az egyik legjobb film, ami valóságszerű oldalról közelíti meg az idegenekkel való találkozást. Spielberg az átlagember szemszögéből mutatja be a közeledés folyamatát, hitelesen ábrázolva az ezzel járó izgalmat és feszültséget. A nézőt megrémíti az ismeretlen életforma pusztító ereje, ám csakúgy mint a főszereplő, megmagyarázhatatlan vágyat érez a megismerésére. A várva-várt találkozás pedig ebben a lenyűgöző jelenetben valósul meg, ahol a szakemberek a Kodály módszer segítségével létesítenek kapcsolatot az idegenekkel. Spielberg eredetileg matematikai képletekkel tervezte áthidalni a kommunikációt, ám végül a hang és fényjátékban rejlő mozis potenciál miatt döntött a Kodály metódus mellet.

A frigyláda felnyitása – Az elveszett frigyláda fosztogatói

Az Indiana Jones első részében hősünk meglehetősen szorult helyzetbe kerül. A náci győzelem teljesnek tűnik, Indi fogságban, a frigyláda is német kézre került. Ám Spielberg itt húzza meg a váratlant, és természetfölötti erők bevonásával borítja fel az erőviszonyokat. Más hangvétellel tálalva egy ilyen jelenet könnyen nevetségessé válhatott volna, azonban Spielberg pontosan eltalálta az arányokat, így az isteni beavatkozás tökéletesen illeszkedik a film könnyed hangulatába.

Kard és pisztoly – Az elveszett frigyláda fosztogatói

Az elveszett frigyláda fosztogatóinak mára legendássá vált jelenete kiválóan összegzi a filmre jellemző hangvételt. Egy alapvetően feszült, kiélezett szituációnak lehetünk tanúi, amit Spielberg egy végtelenül laza poénnal old fel. Igaz ez nem feltétlenül a forgatókönyv tudatosságát dicséri, ugyanis a jelenet a stábot valósággal letaroló vérhasrohamnak ,,köszönhető”. A betegség ugyanis olyannyira legyengítette a készítőket, hogy kénytelenek voltak a lehető legrövidebb forgatási idővel dolgozni, így az eredetileg nagyszabásúra tervezett harcjelenet egy jópofa egyszerűsítésen esett át.

A repülő bicikli – E.T.

Az E.T biciklis jelenete tipikusan az a képsor (nem az egyetlen a listán), ami nemcsak Spielberg életművében, hanem a filmkészítés komplett történelmében mérföldkőnek számít. Ráadásul a jelenet nem is különösebben sarkalatos a cselekmény szempontjából, ám a Hold előtt elszálló bicaj látványa mégis egy olyan tökéletesen koreografált beállítás, amihez csak nagyon kevés hasonlót találhatunk a mozi történetében.

Az első találkozás- Jurassic Park

Steven Spielberg sokévi munkássága alapvetően formálta át Hollywood világát, és bátran kijelenthető hogy a Jurassic Park volt az a munkája, ami a legnagyobb hatást gyakorolta a modern kori filmművészetre. Az 1993-as dinoszaurusz eposz volt az egyik első, klasszikus értelemben vett látványfilm, ami nagy szerepet játszott abban, hogy Hollywood megindult a vizuális fejlődés útján. Spielberg ebben a parádés jelenetben demonstrálja először a technológia hatását, ami kiegészülve John Williams ikonikus zenéjével, 25 évvel a bemutatója után is katartikus hatást kelt.

A terasz – Schindler listája

A Schindler listájának teraszos jelenete szinte tökéletesen foglalja össze a holokauszt borzalmait. A kegyetlen jelenetben egy szadista táborparancsnok a teraszáról lövöldözik az alatta sürgölődő zsidó fogvatartottakra. Mindebben megmutatkozik az a beteges hozzáállás, amit a náci ideológia képviselt, és kiváltott a követőiből. A férfi ugyanis nem is érez bűntudatot, számára az egész olyan mintha csak irritáló szúnyogokkal végezne.

A piros ruhás kislány – Schindler listája

A Schindler listája tipikusan az a film, aminek minden egyes jelenete szerepelhetne ebben a felsorolásban. Spielberg ugyanis megalkotta a tökéletes filmet, aminek több mint három órás játékidejének egyetlen másodpercébe sem lehet belekötni. Ám ebből a közel hibátlan mesterműből is kiemelkedik a Piros ruhás kislány jelenete, aminek elsöprő ereje példátlan hatást vált ki a nézőből. A krakkói gettó kiürítésének borzalmas forgatagában egy piros ruhás kislány alakjára fókuszál a kamera, akinek kabátja az egyetlen szín az amúgy fekete-fehér filmben.

Omaha Beach – Ryan közlegény megmentése

Mindössze öt évvel azután hogy Spielberg megalkotta minden idők talán legjobb holokausztfilmjét, egy hasonlóan grandiózus háborús filmet készített. Leszámítva a helyenkénti szentimentális és hatásvadász hangvételét, a Ryan közlegény megmentése közel azonos színvonalat képvisel, mint a Schindler listája, ebben pedig kulcsszerepet játszanak a film lehengerlő technikai vívmányai. Ennek kiváló példája a nyitójelenet, ahol a szövetséges katonák elkeseredetten próbálják elérni Normandia partjait. A náci kereszttűzben golyók fütyülnek, leszakadt végtagok repülnek, a part halálsikolyoktól hangos. A partraszállás dermesztően hiteles ábrázolása ez, ami néhány perc erejéig képes visszaadni a háború valós borzalmait.

Pókok – Különvélemény

Az azonos című Philip K. Dick regényből készült film nem tartozik Spielberg legerősebb munkái közé, azonban a rendező bravúros meglátásai így is okoznak néhány igencsak emlékezetes pillanatot. Ilyen az a jelenet is, ahol Tom Cruise-nak egy kád jeges vízben kell elbújnia az őt kereső, leginkább pókokra emlékeztető robotok elől.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Joaquin Phoenix-en úrrá lesz az őrület a Joker újabb hivatalos képén
Következő cikk Hölgyek felkészülni, Brad Pitt összes szerepe egyetlen videóba sűrítve!