Alfonso Cuarón Roma című alkotását tíz kategóriában jelölték Oscar-díjra, a filmet forgalmazó Netflix pedig mindent latba vet, hogy sikerüljön megszereznie első játékfilmes Oscar-díját. Ám ha a legjobb film díját vasárnap a Roma kapja, annak szakértők szerint mindenképpen komoly hatása lesz a filmiparra.
Ha az elsősorban online forgalmazásra készült film győz, véget ér az arról szóló hollywoodi vita, hogy mi a mozi. A nagy multiplexláncok, amelyek megtagadták a Roma bemutatását, mert a Netflix csak háromhetes exkluzív játékidőt ajánlott számukra a normális három hónap helyett, biztosan megérzik majd a netflixes Oscar hatását – vélik szakértők.
Ami a Roma mozis forgalmazását illeti, a Netflix annyit közölt, hogy tavaly november 24-től, mintegy 250 filmszínházban vetítették a filmet az Egyesült Államokban, de azt nem árulta el, hogy mekkora jegybevétele volt ebből.
A Roma győzelme az olyan nagy hollywoodi stúdiókat is érzékenyen érintené, mint a Universal és a Warner Bros. Egy filmes Oscar megkönnyítené a Netflix számára, hogy például a sztárokért vagy rendezőkért versenyezzen a hagyományos filmstúdiókkal. A Netflixnek tavalyi dokumentumfilmes Oscarja után egy játékfilmes díj az olyan, mostanában versenybe szálló streamingszolgáltatókkal szemben is előnyt jelentene, mint a Disney, a WarnerMedia és az Apple.
A Netflix tehát igyekszik minden követ megmozgatni, hogy idén a fekete-fehér, spanyol nyelvű, mexikói filmje kapja a trófeát.
Ennek érdekben alkalmazták az egyik legtapasztaltabb és legsikeresebb Oscar-kampányfőnököt, az 55 éves Lisa Tabackot, aki a kilencvenes években a Miramaxnál Harvey Weinstein mellett szerzett tapasztalatot, majd olyan filmeket segített a szoborhoz, mint A király beszéde, a The Artist – A némafilmes és a Spotlight – Egy nyomozás részletei. Ted Santos, a Netflix tartalomigazgatója júliusban nevezte ki Tabackot a cég alkotói kapcsolatokkal és díjakkal foglalkozó alelnökének. A Netflix a húzással nemcsak saját díjkampányát erősítette, hanem a versenytársakat is lekörözte azzal, hogy az egyik legjobb kampányfőnököt vonta ki a piacról.
Taback pedig sokak szerint mindeddig példátlan kampányt épített fel a Roma győzelméért, amely egyébként az első idegen nyelvű alkotás lehet, amely megkapja a legjobb filmnek járó Oscart. A 15 millió dollárból, ismeretlen szereplőkkel forgatott film promóciójára a becslések szerint 25-30 millió dollárt költöttek.
Valójában persze a legjobb film Oscarját nem adják ingyen. Az idei mezőny mind a nyolc jelöltje hónapok óta kampányol a díjról szavazó filmakadémia-tagok figyelmének felkeltéséért. A szakértők szerint a Warner Bros. Bradley Cooper Csillag születik című filmjének reklámjára mintegy 20 millió dollárt költött, a Disney pedig szintén nem garasoskodott a Fekete Párduc kampányával.
A díjszezonban zajló versengés még soha nem volt ilyen kiélezett, úgy tűnik, mintha a küzdelem Hollywood, a filmipar és maga az Oscar jövőjéért folyna – idézte az AwardsDaily-blog íróját, Sasha Stone-t a The New York Times.
(mti)