

2.) Cambridge-ben tanult, ahol az egyetem híres színjátszó csoportjába (Foothlights) első ízben hívtak meg nőt. Itt játszott többek között John Cleese, Sacha Baron Cohen, Hugh Laurie és Stephen Fry is. Társrendezője volt az első női darabnak. A Monty Python több tagja is itt találkozott először egymással.
4.) Karrierje elején stand upolt.

7.) Aktívan politizál, gyakran szólal fel a női egyenjogúság, az éghajlatváltozás és a szegénység témájában. A Greenpeace támogatója és az ActonAid jótékonysági szervezet nagykövete. Sokat utazik emiatt (is).

10.) Sokáig ódzkodott a közösségi média használatától, de rájött, hogy igazán fontos gondolatokat is meg lehet így osztani pl. az éghajlatváltozásról (Greenpeace Save the Arctic).
11.) Színészként és forgatókönyvíróként is van egy-egy Oscarja (Szellem a házban 1992, Értelem és érzelem 1995 (és mindkét alkalommal Anthony Hopkins vezette fel, akivel zseniálisak voltak együtt a Napok romjaiban), amiket sokáig londoni lakásának fürdőszobájában tartott, mert kellett a hely lánya alkotásainak.
12.) 1994-ben debütált Hollywoodban a gyenge fogadtatású Juniorban.
13.) Állítólag bárkit az asztal alá iszik.
14.) Az Annie című gyerek musical kapcsán együtt dolgozott Will Smith-szel és Jay Z-vel is, amiről később azt nyilatkozta, hogy „nagyon modern” volt.
15.) Meryl Streeppel csókolózott az Angyalok Amerikában című minisorozatban. A pár ölelkezve lebegett New York felett. Az élményről így nyilatkozott: Amit megtanultam, hogy használnod kell a nyelved még akkor is, ha nem történetesen nem vagy leszbikus.
16.) Meryl Streep a National Board of Review díjátadó gáláján neki ajánlotta beszédét, de a francia énekes, Georges Moustaki is írt hozzá egy dalt (Emma), mely a 2003-as Odéon című albumán található.
17.) 2019 novemberében mutatták be a Múlt karácsony (Last Christmas a Wham együttes népszerű karácsonyi slágere után) című filmet, melynek ő volt a társ forgatókönyvírója és egyik szereplője is. A Bridget Jones babát vár (2016) forgatókönyvén szintén dolgozott. Több olyan is van, amiért nem járt kredit, ilyen pl. a Paddington (2014), de a forgatókönyvén ő végezte el az utolsó simításokat.
18.) Helena Bonham Carterrel sok évvel ezelőtt elásták a csatabárdot.
20.) Az Anna és a király Annáját Jodie Foster játszhatta el, de Sharon Stone előtt a neve az Elemi ösztön kapcsán is felmerült. Vajon lett volna így is villantás?
22.) Azért vállalt szerepet a Harry Potterben, hogy a lányát elkápráztassa, egyébként Emma Watsonnak is április 15-én van a születésnapja.
23.) 5 olyan filmben is szerepelt, melyet a legjobb filmnek járó Oscarra jelöltek (Szellem a házban, Apám nevében, Napok romja, Értelem és érzelem, Egy lányról).
25.) Interjúk során nem fél nevetni. Itt arról is mesél, hogyan tüntették ki a Buckingham-palotában tüntették a Brit Birodalom Rendjével. A lovagi cím női megfelelője, vagyis a Dame előnevet kapta, a kitüntetést pedig Vilmos herceg adta át neki.



