Zombieland – A második lövés – kritika


Zombieland – A második lövés (Zombieland: Double Tap), rendező: Ruben Fleischer, szereplők: Emma Stone, Woody Harrelson, Abigail Breslin, Jesse Eisenberg, amerikai akció-horror, 93 perc, 2019. (16)

„Nem a világ vége”

10 év rengeteg, meg is változott a világ rendesen, azonban a zombik még mindig zombulni akarnak, a túlélők meg túlélni. Harrelsonnak még kevesebb a haja, Breslin furcsán kikerekedett, Eisenberg ugyanolyan idegesítő, Stone-be meg csak a vak nem szerelmes, jóféle folytatás lett a Zombilend – A második lövés.

Tíz évvel ezelőtt mutatták be a Zombieland című filmet, ami nagyon különböző emberek posztapokaliptikus egymásra találásáról szól, egyúttal egy mai napig emlegetett és (az egyik) etalonnak számító horror paródia. Tíz év egy folytatás esetében hihetetlenül sok idő, rosszabb-jobb filmek tömkelegét mutatták be azóta, megváltozott a közízlés, a gazdasági és politikai környezet és éppen tíz évvel lettek öregebbek az akkori rajongók is. Maradtak a színészek, akik közül már azokat is jelöltek Oscarra, akiket addig nem, sőt, Stone meg is kapta. Maradt a rendező és maradtak a forgatókönyvírók is, akik kiegészültek Dave Calahammel (A feláldozhatók filmek és a Wonder Woman 1984). A cselekmény szerint is egy évtized telt el, Tallahassee, Columbus, Little Rock és Wichita a Fehér Házat rendezték be otthonuknak és akár boldogok is lehetnének, ha a lányok le nem lépnének. Az unalmas hétköznapoknak Madison (Zoey Deutch) megjelenése vet véget, ami önmagában felér egy csodával, mert ennyi ésszel ilyen sokáig életben maradni egyszerűen képtelenség. Nem sokkal később Wichita is visszatér azzal, hogy Little Rock megszökött egy Berkeley nevű hippivel, így együtt indulnak a nyomukba. Útközben találkoznak néhány fura fazonnal (Rosario Dawson, Zoey Deutch, Thomas Middleditch, Luke Wilson stb.) és egy új zombifajjal, amelyik minden eddiginél kitartóbb, erősebb és szívósabb. A zombiapokalipszis kellős közepén A-ból B-be eljutni önmagában igazi kihívás, de amikor a túlélők mindennapjai már nem csak a túlélésről szólnak, ha nem is tér vissza az élet a normális kerékvágásba, de legalábbis a többség elkezdi keresni a boldogságot, elkezdi megvalósítani önmagát. Rengeteg minden átértékelődik addigra és megváltozik a dolgok prioritása, de a társ iránti vágyakozás valahogy mindig megmarad. Ez persze szólhat szimplán a szexről, de akár egy normális, igazi és őszinte érzelmeken alapuló, hosszútávú párkapcsolatról is. A barátság, a csapat, a család, a tartozni valahova jó dolog, de kell valaki, aki mindenki másnál közelebb áll hozzánk.

A folytatás a maga humoros és nem túlgondolt módján valahol ezt a szintet lépi meg és nagyjából azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy mik azok a tulajdonságok, amiket egy ilyen helyzetben az ember keres a másikban és egyáltalán, mik a lehetőségek, mik a kilátások. Hiszen nincs pénz, nincs munka, nincs hol szórakozni és kikapcsolódni, nincs kultúra…nincs semmi. Megtalálni a káoszban a harmóniát, ez is egyfajta kihívás.
A remek színészi gárda érzi a fesztelenséget, ugyanakkor (az egész stáb) kellő komolysággal áll hozzá a dologhoz, hiszen egyetlen paródia sem működhet a parodizálandó műfaj tisztelete és ismerete nélkül. A cselekményt természetesen továbbra is a humor uralja, na meg persze az erőszak és a polkorrektség hiánya, hiszen ki előtt is játszaná meg magát bárki is. Mindenki szabadon gondolkodik, alkot véleményt, szeretkezik és káromkodik, hiszen ki tudja, mennyi van még hátra. Néha egészen primitív tud lenni, de rég röhögtem ennyit filmen, ezért aki eltartott kisujjal iszik még a kólás papírpohárból is, annak nem feltétlenül ajánlom.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 31 okos rejtett utalás a Breaking Bad-filmben
Következő cikk Erős a trailere Stephen King: A kívülálló könyvéből készült sorozatnak