Vannak klasszikusok, amelyeket erősen ajánlott pótolni vagy újranézni a legújabb DC-gonosz-eredetfilm után, méghozzá azon melegében.
Néha muszáj beülni egy-egy olyan filmre, amiről előre tudjuk, hogy nem fog tetszeni. Csak hogy biztosak legyünk benne. És persze azért, mert mindenki arról beszél, és nyilván nem szeretnénk lemaradni a popkultúra aktuális nagy pillanatáról. Még az is előfordulhat, hogy kellemesen csalódunk – ki tudja? Az is lehet, hogy árnyaltabbá válik a véleményünk. Ez a helyzet a mozi világában: bár a filmművészetnek vannak objektív szempontjai, az élvezet mindig személyes élmény, és könnyű belátni, hogy az „egy film vagy jó vagy rossz” hozzáállás egyben lusta és hazug is. 
A legtöbb filmről elmondható, hogy ide és oda is besorolható. A Joker jó példa erre: valahol félúton jár a két kategória között, mondhatni: egyszerre egy bitang jó film sok hibával, és egy csapnivaló mozi számos jó tulajdonsággal. Ha úgy gondoljuk is, hogy ez a film nem érdemli meg, hogy beszéljünk róla – éppen azért érdemes mégis beszélni róla. Ha egy film a forrásai révén igazán korszakalkotó művekhez vezeti el a közönségét, akkor mindig rendelkezik bizonyos értékekkel. A Joker is számos klasszikus nyomát viseli magán, ami megkönnyíti a navigálást az igazi értékek felé vezető úton.
Az alábbiakban felsoroljuk azokat a filmeket, amelyeket a DC-gazemberfilm bemutatója után mindenképp érdemes megnézni. Lesznek köztük művek, amelyek egyértelműen befolyásolták a Joker alapsztoriját és karaktereit, és olyan jeleneteket tartalmazók is, amelyekre közvetlen utalás történik a mozivásznon.
1.) A nevető ember (The Man Who Laughs – 1928)
A jó öreg kronológiai szempontot figyelembe véve, a legkorábbi művet ajánljuk először. Ennek oka elsősorban az, hogy a Joker társszerzője és -rendezője, Todd Phillips is azt nyilatkozta: amikor az alkotásához vezető utat vizsgáljuk, akkor értelemszerűen a kezdeteknél érdemes elindulni. Az IGN-nek adott interjúban a direktor szó szerint is említi ezt a filmet, amelyből társával, Scott Silverrel merítettek. Állítása szerint puszta véletlen, hogy a Joker karakter eredeti inspirációjához ők is eljutottak.
„Úgy gondolom, A nevető ember című némafilmmel érdemes nyitni a sort, amely valóban hatalmas ihletforrást jelentett számunkra, és furcsa módon a Joker eredeti alkotóit is ez a film inspirálta – amiről, akár hiszik, akár nem, mi egyáltalán nem tudtunk, akármilyen ostobán hangozzon is ez. Mint amilyen ostobák mi magunk is voltunk, lássuk be.”
Victor Hugo 1869-es regényének mozgóképes adaptációja valóban híres arról, milyen nagy mértékben járult hozzá az 1940-es években születő Joker-képregények megszületéséhez – még akkor is, ha ezt a hatást leginkább Conman Veidt színész fényképe fejtette ki, a címszereplő megjelenése ugyanis alapvetően a Batman-antihős küllemét határozta meg. A film Gwynplaine-ről, vagyis „A nevető emberről”, egy karneváli előadóról szól, aki szó szerint állandó mosollyal élte az életét, egy gyermekkori testi torzulás következtében ugyanis letörölhetetlenné vált arcáról a vigyor. A fizikai heg motívuma leginkább Heath Ledger Sötét Lovagbeli Jokeréhez köthető, de a történet sok más eleme az eredeti Joker-figurát idézi.
Gwynplaine egy szegény ember, aki bohócként mások szórakoztatásából él, és származását homály fedi: valójában egy gazdag politikus eltitkolt gyermeke. Ehhez hasonlóan a Joker Arthur Fleckje is egy profi komikus, aki egy ponton rájön, hogy ő a gazdag polgármester-jelölt Thomas Wayne törvénytelen fia. Mindkét történetben szerepel egy másik bohóc is, aki valahogy árt a főszereplőnek, ám míg a Jokerben a „hős” végül „boldogan éli életét”, Hugo A nevető emberében ezzel szemben Gwynplaine meghal.
2.) Modern idők (1936)
A hangtalan melodráma-horrortól a legikonikusabb néma nevettetőhöz ugrunk. Charlie Chaplin Modern időkje az eredeti elgondolással ellentétben nem igazán némafilm, igaz, olyan nagyon fecsegősnek sem nevezhető. Évekkel a hangosfilm elterjedése után forgatták, így bár kevés párbeszédet tartalmaz, vannak benne utólag szinkronizált jelenetek. Chaplin húsz évvel korábban bemutatott „kis csavargója” egy időn kívüli figura, aki a modern ipari társadalomban igyekszik megtalálni a maga helyét. Phillips ezt mondja a filmről:
„Azért kell látni a Modern időket, mert van valami Arthur Fleckben Chaplin csavargójából, ami szerintem nagyon lényeges.”
De a Modern idők nem csak befolyásolta a Jokert, az eredetfilm konkrétan hivatkozik is rá a vásznon. Az a jelenet, amelyben Arthur szembesíti Thomas Wayne-t a ténnyel, hogy ő a milliomos fia, egy moziban játszódik, ahol épp Chaplin klasszikusát vetítik. Még azt is látjuk, ahogy Arthur elkapja a híres görkorcsolyás jelenetet, miközben jegyszedőként ácsorog. Ironikus, hogy valószínűleg ez a legeffektdúsabb jelenet az egész „szuperhősfilmben”. Nem mellesleg egy ügyes trükk, amiből érdemes tanulni.
3.) Táncolj velem (Shall We Dance – 1937)
Egy másik film, amely feltűnik a Jokerben, bár az utalás nem kifejezetten felismerhető, a Táncolj velem. A Fleck tévéjében megjelenő zenés jelenet nagyszerű folytatása a Modern idők-szálnak, mivel úgy kezdődik, hogy a munkások úgy dolgoznak egy óceánjáró gépházában, mintha maguk is a masina részei volnának.
Ezután előadják a híres Slap That Bass című dalt, aminek az elején Dudley Dickerson a következő, a Joker kontextusát remekül megragadó szöveget énekli:
The world is in a mess
With politics and taxes
And people grinding axes
There’s no happiness
(Nyersfordításban: A világban felfordulás / Adók, politikusbagázs / Az ember fúr, csiszolgat, ás / Boldogság nincs, minden csalás)
A dal egyébként arról szól, hogy a ritmus és a zene menekülést nyújt a nyomorúság elől. Arthur valóban akkor tűnik a legboldogabbnak, amikor egy vidám dallam jár a fejében és táncol, főleg, amikor erőszak elkövetése közben teszi ezt. De van-e a Táncolj velem cselekményének is hatása a filmre? Valamelyest van. Fred Astaire egyfajta régimódi gavallért játszik, aki odavan egy nőért (Ginger Rogers), aki viszont nem rajong érte annyira. Van a filmben egy illúzió, amely azt ábrázolja, hogy ők ketten együtt vannak, és egy olyan jelenet is, melyben sok ember van körülöttük más arcot ábrázoló álarcokban. A maszkok a nő arcát ábrázolják, mert Astaire úgy dönt, hogy ha a nő nem lehet az övé, akkor eléri azt, hogy mindenki más úgy nézzen ki, mint szíve hölgye.
4.) Kánikulai délután (1975)
Phillips és Silver, illetve Lawrence Sher operatőr sok 1970-es években és a 80-as évek elején készült New York-i filmet néztek meg a Joker forgatására készülve. Azt szerették volna, ha a sötét, bűnnel átitatott filmszakaszok az akkori filmek hangulatát idézzék, különös tekintettel Martin Scorsese (aki egyébként egyszer fölmerült mint egy Joker-film executive producere) és Sidney Lumet munkáira. 
Utóbbinak a Serpico című munkája szerepelt Phillipsnek a Warner Bros-hoz eljuttatott eredeti vázlatában, mint ideális modellje a Jokernek mint karaktervezérelt bűnözőfilmnek. Az IGN-interjúban pedig Lumet Kánikulai délutánja kerül elő konkrét ihletforrásként:
„Azért, ahogy egy antihős fölemelkedik benne.”
A Jokerre nagy hatást gyakorló 70-es évekbeli filmek között szerepel Lumet Hálózat című mozija is, amely visszaköszön abban a durva jelenetben, amikor Arthur Murray Franklin műsorában szerepel.
Megidéződik Milos Forman Száll a kakukk fészkére című alkotása is. De amint azt a fenti idézet is mutatja, a fő forrás a Kánikulai délután volt, még akkor is, ha ez nem az a Joker-film, amelyben a főszereplő bankot rabol. Inkább amiatt jelentős, hogy hogy tudja valaki teljesen felcsigázni a közönséget annak ellenére, hogy antihős: ilyen hatást tesz Al Pacino – valós személyről mintázott– karaktere is az általa túszul ejtett helyen.
5.) Zorro, a penge (1981)
Számos oka lehet annak, hogy a Joker egy bizonyos korszakban játszódik, de azt a tényt, hogy konkrétan 1981 nyarán történnek az események, bizonyítja – egyben ürügyet is ad rá – a sátortetős mozin megjelenő Zorro-filmcím. A DC-képregények időrendiségében ugyanis az 1940-es The Mark of Zorro (magyarul: Kard és szerelem) című film az, amit a fiatal Bruce Wayne és szülei aznap este látnak, amikor Thomas és Martha Wayne-t meggyilkolják. Ez azért fontos, mert Zorro alakja egyfajta prototípusa a bűn ellen álarcban harcoló szuperhősnek.
Az elmúlt években a The Mark of Zorro-nak több más adaptációját (köztük az 1920-as némafilmet) is megjelölték már Batman figurája előzményeképp a képregények és a filmek is, de általában véve elmondható, hogy a Zorro-karakter éppen úgy szolgált modelljéül a maszkos harcosnak, ahogy Gwynplaine volt hatással a Jokerre. A Zorro, a penge valójában egy komikus folytatása a The Mark of Zorrónak, amelyben az eredeti titokzatos hős mindkét ikerfia a maga módján ölti magára a kosztümös alteregó alakját. A sátortetős mozin a Blow Out (Halál a hídon, 1981) és az Excalibur (1981) filmcímek is megjelennek, mégis ez a bugyuta Zorro-mozi az, aminek a Joker-sztori kapcsán nagy jelentősége van.
6.) A komédia királya (1982)
Kell-e ezt az összefüggést magyarázni? Bármennyire is nyilvánvaló a kapcsolat A komédia királya és a Joker között, nem maradhat ki a felsorolásból. Noha nem ez az egyetlen Scorsese-film, ami hatással volt a Jokerre, ilyen még az Aljas utcák, a Dühöngő bika és a Taxisofőr is. Kiváltképp az utóbbi, amelynek biztosan volt hatása arra a jelentre, amikor Arthur nyilvános öngyilkosságát tervezgeti.
A Joker szinte teljes egészében megismétli A komédia királya alapelemeit. Mindkét film olyan elismerésre áhítozó komikusról szól, akik arról fantáziálnak, hogy egy nap szerepelhetnek egy bizonyos talk show-ban. Végül pedig oda jutnak, hogy antihősként ártanak a szóban forgó talk show házigazdájának. A Jokerben Arthur bekerül a műsorba, ahol meggyilkolja Murray Franklint – akit épp az a Robert De Niro játszik, aki a Komédia királyának főszereplőjét alakítja – abban a filmben ő túszul ejti a műsorvezetőt (Jerry Lewis), őt okolva azért, hogy bekerült a műsorba és rosszul sült el. Mindkét film finom utalást tesz arra is, hogy az egész jelenet játszódhatott akár pusztán a főhős fejében is.
Phillips így vallott a két film közti párhuzamokról:
„Nem túl nagy ugrás A komédia királyát fölfedezni egy olyan filmben, ahol a Joker a főszereplő. Ez egy olyan ember története, aki már nem képes megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól, akinek a téveszméi súlyos következményekkel járnak. És bár Martin Scorsese tudja, hogy Pupkin félelmetes ember, De Niróval együtt sosem tévesztik szem elől, hogy a szereplő cselekedetei mind egy tragikusan sérült elme szüleményei. Pupkin fellépési rutinja, amelyet a film végén meglátunk, tulajdonképpen borzalmas traumák litániája, amelyeket a hős gyermekkorában szenvedett el, egy olyan megbomlott elmén keresztül bemutatva, aki kétségbeesetten kiáltja világgá a fájdalmát, egyúttal pedig azt hirdeti, hogy az a sok szörnyűség, amit átélt, tulajdonképpen mulatságos volt.”
7.) A halászkirály legendája (1991)
Sok kritika emlegette fel a Mechanikus narancsot a Joker előzményei között, és Phillips minden bizonnyal utalt is rá korábban. Stanley Kubricknak az Anthony Burgess sci-fijéből készült adaptációja egy erőszakos bandavezérről szól, aki kísérleti terápián esik át, és a jelenet, amelyben tánccal kíséri szörnyű tetteit, kétségtelenül emlékeztet arra, ahogyan Arthur adja elő Frank Sinatra „Ez az élet” című örökzöldjét. Mindezt keresztezve a 70-es évekbeli New York mocskos utcáin felháborodó és unatkozó Taxisofőr-főszereplővel, már meg is kaptuk a Joker Jokerét.
Ezek helyett azonban egy olyan filmet javaslunk, ami 20 évvel a Mechanikus narancs és 15 esztendővel a Taxisofőr után készült. Ez a kilencvenes évek egyik legkiválóbb alkotása, Terry Gilliam A halászkirály legendája című filmje, amit Richard LaGravenese írt, épp a metropolisz zűrös korszakának végén, a város rendbetétele előtt játszódik. A filmben olyan sztárok szerepeknek, mint Robin Williams egykor neves professzorként, akinek a feleségét egy nőgyűlölő gyilkolja meg egy cinikus rádióműsorvezető (Jeff Bridges) provokatív szavainak hatására. A trauma hatására a professzor egy eszét vesztett hajléktalanná válik, aki igazságosztó lovagnak képzeli magát. Körülbelül olyan figura lesz, mintha Phoenix Jokere és Batman keveredne benne – csak még furcsább. Az ő Sinatra-előadása az, hogy énekel, miközben szétrúgja a bűnözők fenekét: „És veletek mi van?”
8.) Sosem voltál itt (You Were Never Really Here – 2017)
Miért esik annyi szó Phoenixről – főleg a neki követelt Oscar-díjról – a Joker kapcsán, mikor a Sosem voltál itt című filmmel ezt sokkal inkább kiérdemelte? És hogy lehet, hogy a Joker milliárdokat kaszál, míg az előbbi filmért alig folyt be valamennyi? Ja… mert Lynne Ramsey bűnügyi drámája nem kapcsolódik egy népszerű képregény-franchise-hoz. De ha azt kívánjuk, a Jokernek bárcsak ne kellene egy szuperhős-univerzum részének lennie annak minden Batman- és Gotham City-töltelékével együtt, akkor a Sosem voltál itt a tökéletesen nekünk való film.
Ebben Phoenix az emberkereskedelem áldozataivá vált lányok zavarodott megmentőjét játssza, aki igazságosztó antihősként folytatja tevékenységét, miután fizető állása korrupttá válik. Bántalmazotti múltja és az édesanyjával való kapcsolata meghatározó ebben a folyamatban. Az, ahogy az öngyilkosságot, a saját agya szétlövését tervezgeti, szintén előrevetíti a Jokerben látottakat. Sőt, ahogyan az a Phoenix eddigi munkásságáról a Birth.Movies.Death által készített rövid montázsból is kiderül, a színész pályafutásának több részletéről mondható el, hogy közvetlenül vezettek a Joker-karakter megformálásához. Különösen azok a karakterek, amiket a Sosem voltál itt-ben és a The Masterben alakít. De akár a Két szerető is eszünkbe juthat a Jokert nézve – mindezért (is) érdemes Phoenix eddigi karrierjét átfutva megnézni az összes filmjét.
9.) Veszélyes a fiam (A Dangerous Son dokumentumfilm – 2018)
Ez a film a mentális egészség kérdését állítja középpontba, ami mindig elég aggodalomra ad okot az amerikai társadalomban. Egyes dokumentumfilmek, mint például a Titicut Follies, inkább csak hozzájárultak a mentális betegek kezelésének sigmatizálásához, épp egy olyan időszakban, amikor az intézményesítés helyét közösségi alapú programok kezdték átvenni. Más filmek azt járták körül, hogy az évek során kialakult alternatív mentálhihiénés megoldások hogyan épültek le anyagi finanszírozás híján, mint ahogy Arthur pszichiátriai ellátásával is történik a Jokerben. A legújabb figyelemre méltó dokumentumfilm, amely ezzel a problémával, illetve ennek az Egyesül Államokban újra megnövekvő számú fegyveres támadásokhoz való kapcsolatával foglalkozik, Liz Garbus Veszélyes a fiam című alkotása (amely különös figyelmet fordít a Newtown-i és Aurora-beli lövöldözésekre, a kettő közül az utóbbi épp egy Batman-film, A Sötét Lovag – Felemelkedés bemutatóján történt). Az HBO saját készítésű alkotása mindezt úgy valósítja meg, hogy három család sorsát követi nyomon, ahol érzelmi vagy mentális betegségben szenvedő gyermek él. A szereplők nyilván sokkal fiatalabbak, mint a Joker, de el lehet képzelni, hogy a kicsi Arthur Fleck éppen olyan lehetett, mint az ebben a filmben látott gyerekek, és éppen olyan gondoskodást igényelt (volna), mint amilyenre nekik is szükségük van.
Forrás: FilmSchoolRejects
