A stúdiófilm kialakulása
Stephen Hawking műve nyomán készült A film rövid története, amiben a Hetedik Sor Közepe csapata megkísérli azt, ami másoknak csak hosszú könyvciklusokban sikerült: írásba foglalni a film, talán nem is olyan rövid történetét. A legelső mozivetítéstől kiindulva, érintve, többek közt az iráni új-hullám és a tajvani mozi érdekfeszítő világát, eljutva napjaink mainstream filmgyártásáig. Mindezt alig száz oldalba foglalni persze valóságos filmteoretikai harakiri, így figyelmeztetünk mindenkit! Írásunk lényegre törő, inkább csak rövid betekintés, mintsem tényleges mozitörténeti értékezés, ámde reméljük, kiváló alapanyaga lesz a későbbi elmélyülésnek. Az 1. és a 2. rész itt >>>
És ahogy a film a Méliès és Griffith-féle géniuszok munkája nyomán tömegek mobilizálásra alkalmas szórakoztatóipari termék lett, már csak idő kérdése volt hogy kialakuljon a szakszerűen hierarchizált, profitközpontú struktúrája. A szárnyaikat bontogató filmes kooperációk eleinte New Yorkban forgattak, ám aztán jellemzően nyugati parton, Los Angeles vonzáskörzetében telepedtek meg, hiszen ott az időjárási feltételek egész évben optimálisak a forgatáshoz. Így született meg Hollywood, a nagyipari filmgyártás fellegvára, ahol a stúdiók már a filmipar nagy szentháromságában gondolkoztak: Filmgyártás, forgalmazás, és az önálló mozihálózat kiépítése.
(Hollywood, ahol az álmok készülnek)
Így a film előállításának három fő stádiuma egy kézben koncentrálódott, ez az összefonódás pedig lehetővé tette, hogy a forgalmazásból származó profitot a stúdiók közvetlenül a filmkészítésbe forgathassák vissza. A munkamódszer funkcionalitását mi sem bizonyítja jobban, mint az olyan, ma is meghatározó stúdiórendszerek térnyerése, mint a Paramount, a Warner Brothers, vagy az MGM. Ezzel szemben, Európában a filmkészítés inkább megragadt dezorganizált, manufakturális formájában, így sosem alakulhattak ki ilyen, nagy-kapacitású termelésre alkalmas vállalati konstrukciók.
A korai stúdiórendszerek többségében jellemzően három-irányultságú termelés zajlott. A filmkészítés a western és bűnügyi filmekre, illetve az angolszász irodalom klasszikusainak adaptációira korlátozódott. Hollywood végül az 1910-es évek második felében talált rá a műfajra, ami tartós értékkel ruházta fel indusztriális filmgyártást. Ez lett a burleszk, ami Hollywood történetében először teremtette meg tartalom és látvány tökéletes egységét.
(A Modern Idők a burleszk, és az egyetemes film örökérvényű klasszikusa)
A burleszk alapvetően komédia, ami a fizikai alapú poénokból, ,,gegekből” épül fel. Ezeket a gegeket a stúdiók gondos precizitással leltározták, hogy később újra felfűzhessék egy készülő filmjük szinopszisára. Ez elsőre túlon-túl egyszerűnek, az élet szimplifikálásnak tűnhet. Ám a valóságban a burleszk egy felettébb rétegelt műfaj. Az irányzat olyan nagyjai, mint Charlie Chaplin, Buster Keaton vagy Harold Lloyd, rendszerint az impulzusokkal telített, amerikai metropoliszba helyezték történetüket, megteremtve az ,,amerikai kisember” idő felett álló alakját.
Csupaszív karaktereik megélik az amerikai élet minden szépségét és fájdalmát, szembeszegülve a bürokratikus törvénykezés képviselőivel, de mindvégig megmaradva az egyetemes moralitás határain belül. A Modern Időkben (1936) Chaplin például egy agyafúrt kétkezi munkást, míg az Aki mer az nyerben (1923) Llyod egy, a kedvesének ügyefogyottan imponálni próbáló fiatalembert alakít, aki ha kell, bizony a megtévesztéstől sem riad vissza.
Az irányzat túlélte a némafilm korszak végét, a hang megjelenése után is bőven készültek burleszk szellemiséget továbbörökítő alkotások. A Marx fivérek, vagy a francia Jacques Tati kiváló érzékkel ültették át a műfaj egyes elemeit a hanggal készült munkáiba, Chaplint 1941-ben pedig Oscarra jelölték az Adolf Hitlert parodizáló A diktátorral.
(A Marx fivérek- A burlesk új generációja)
A legfontosabbak…
Aki mer, az nyer (1923)
A generális (1926)
Kacsaleves (1933)
Modern idők
A diktátor (1940)
Hulot úr nyaral (1953)
Ezekre is érdemes vetni egy pillantást:
