Ridley Scott sci-fi sorozata látványos előzetessel köszönt be


Ridley Scott új, alienmentes sci-fi-vel érkezik a tv-képernyőkre. A Raised by Wolves az HBO Max-on szeptember 3-ától lesz látható (valószínű, hogy nálunk akkor majd az HBO GO-ra érkezik). 

Ha Ridley Scott csinál valamit, arra mindenképpen felfigyel a világ. Minden műfajban kipróbálta magát legyen az szandálos film Gladiátort, dráma (Thelma és Louise) vagy hangulatos romantikus darab (Bor, mámor, Provance-t), de a sci-fi műfaj az, ahol a legtöbb korszakalkotó művet hozta létre. Arról az emberről beszélünk, aki megcsinálta A nyolcadik utas: a Halált, A szárnyas fejvadászt vagy pár éve a roppant szórakoztató Mentőexpedíciót. A vakvágányokra inkább nem térnék ki, de látható, hogy Ridley Scott igenis tud, és még 82 felett is akar bizonyítani. Most pedig újabb sci-fivel érkezik, ezúttal sorozat formátumban. Annyi kis csalással, hogy a 10 részes széria első két epizódja konkrétan az ő rendezése, a további nyolc rész négy másik rendező között oszlik el.A Raised by Wolves cselekménye egy távoli, élhető bolygón játszódik, ahova a Föld elpusztítása után új emberi kolóniát telepítették. Nomád körülmények között, droidok által nevelkednek a mesterségesen létrehozott gyermekek, a jövő társadalmának tagjai. A két védelmező droid, Anya (Amanda Collin) és Apa (Abukabar Salim). A nyugodt, régi mesékkel átszőtt életet azonban feldúlja az emberek közötti vallási ellentét, idegen lények és egy harcos csapat megjelenése. Utóbbit vezeti Marcus (a Vikingekből ismert Travis Fimmel). Hogy milyen lesz ez az eredeti ötleten alapuló sorozat, persze jó kérdés. Mi kíváncsian várjuk.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kérgesszívűek 1. évad - kritika
Következő cikk Itt az "év legédesebb" magyar filmjének, a Habnak az előzetese