Let Him Go, rendező: Thomas Bezucha, szereplők: Kevin Costner, Diane Lane, Lesley Manville, Kayli Carter, Booboo Stewart, Jeffrey Donovan, amerikai krimi, dráma, thriller, 113 perc, 2020. (16)
Ne szórakozz szupernagyiékkal!
Az egyik, Hollywoodban keringő mondás szerint a filmvárosban nem írnak jó szerepeket 40 feletti színésznőknek. Annál is örvendetesebb látni, hogy e sorok írójának egykori, nagy szívszerelme, Diane Lane, aki a kilencvenes években, a kétezresek elején virágzott legszebben, most, ötvenes nagymamaként játszhatta el egyik legjobb karakterét.
„Olyan vékony vagy, eszel te rendesen, kincsecském?” – hallhatjuk napi szinten az aggódó átlagnagyik szájából és már készül is a nyolcfogásos, unokának járó ebéd! De mi történik akkor, amikor maga, az Acélember, azaz Superman egykori szülei kezdenek el aggódni az unokájukért…?1963-ban járunk, Montanában. A Blackledge házaspár, a nyugdíjas seriff, George (Kevin Costner) és felesége, Margaret (Diane Lane) békésen élik az életüket egészen addig, amíg fiuk váratlan halála be nem árnyékolja a mindennapjaikat. Pár évvel később menyük, Lorna (Kayli Carter – Romlott oktatás, Mrs. America) újra férjhez megy, így a nagyszülők kénytelenek elfogadni, hogy szeretett unokájukat, Jimmyt már ritkábban láthatják.
Margaret éppen a városban jár, amikor megrettenve látja, hogy az új férj, Donnie Weboy (Will Brittain) az anyát és fiát is bántalmazza, majd nem sokkal később mindhármukat szem elől vesztik, ugyanis az újdonsült család elköltözik valahová Észak-Dakota egyik kisvárosába. George belenyugodna a megváltoztathatatlanba, határozott felesége azonban nem hagyja annyiban és felkerekedik, így az inkább pihenésre vágyó nagypapa kénytelen csatlakozni a nagymamához. Némi kalandozás és keresgélés után a házaspár aztán rábukkan a Weboy-família nyomára Gladstone városában és megejtik az első családlátogatást is. A találkozó egyszerre örömmel és feszültséggel teli, ugyanis az uralkodásra termett klánvezér, Blanche (Lesley Manville) kissé lekezelő módon közli az aggódó nagyszülőkkel: kisunokájuk már az új famíliájához tartozik! A két nagymama egymásra szegeződő tekintetéből már sejthetjük: itt szép csendben családi háború készülődik!
Örvendetes, hogy a road movie-nak induló drámában a kezdetben gondolt Costner-Lane duó helyett egy nagyon erős Lane-Costner párost kapunk – körülöttük pedig nagyobb feszültség terem, A vér földjében, mint eddig bármelyik szolid nagymami-nagypapi páros körül!
Thomas Bezucha rendező, akit eddig a Kőkemény család vagy a Csajok Monte Carlóban című filmekből (nem) ismerhettünk, most egy feszes, érzelmes, nem nagyiknak való vidéken játszódó modern kori westernt alkotott. Ebben nem is a saját maga írt forgatókönyv, hanem a remekül játszó színészei vannak a legnagyobb segítségére. Rendezőként képes feszült jeleneteket teremteni – a motelszobában sarokba szorított nagyszülők „megfegyelmezése” egyenesen vérfagyasztó –, de a színészek azok, akik kiemelik a filmet az átlagból.
A most, januárban 66-ik évébe lovagló Kevin Costnert tőle szokatlan módon nem az igazságosztó szerepében láthatjuk. Csendes, szótlan figurája inkább a háttérben marad és a nyugdíjas seriff átengedi a kezdeményezést a nagy anyai szívvel megáldott nagymamának –ám, ha a szükség úgy hozza szerettei érdekében gyorsan a fegyveréért nyúl.
Bár viszonylag rövid ideig láthatjuk, de annál erősebb a Weboy-klán teljhatalmú matriarchája, Blanche szerepében Lesley Manville (Fantomszál, Még egy év). A félelmet keltő, majd-én-megmutatom-hogyan-mennek-itten-a-dolgok attitűdű családfő árnyékában az összes fia csak egy manipulált báb, kivéve talán Bill-t (Jeffrey Donovan – Becsületes tolvaj, Sicario, Minden lében négy kanál-sorozat), aki próbál némi együttérzést mutatni a távoli rokonok felé – hiába!
A film abszolút legjobb alakítását a még most, 56 évesen, ezüstös tincseivel is nagyon vonzó Diane Lane nyújtja. A 2002-es A hűtlenért Oscar-jelölést kiérdemlő színésznő elmúlt 10-15 évének – talán a Cinema vérité című tévéfilmet leszámítva – nem volt ennyire erős, fajsúlyos, összetett drámai főszerepe. Ha kell, elolvad az unokája láttán vagy egy lovat simogatva, de nem tétlenkedik, bármire képes ha a családja biztonságáról van szó és távolról sem a sztereotip, asszonynak-otthon-a-helye karaktert hozza. Nagymamis szeretetével, eltökéltségével, kitartásával, önállóságával sokkal nőiesebb, „feministább”, „erős” Nő, mint bárki más, akit mostanában láthattunk a filmvásznon vagy képernyőn.
A vér földje aprócska, alig ismert film, viszonylag egyszerű történetével, kissé túl könnyen jövő végkifejletével, remek színészi alakításai ellenére természetesen nem váltja meg a világot. De kimondatlanul is bemutatja, hogy a mai, mindent relativizáló, mindent elfogadó társadalmunkban mit is jelent valójában a Család – jó és rossz értelemben egyaránt…
