Love and Monsters, rendező: Michael Matthews, szereplők: Dylan O’Brien, Jessica Henwick, Michael Rooker, Ariana Greenblatt, amerikai akció vígjáték, 109 perc, 2020. (13)
Rovarbörze
A szerelem nem ismer határokat, így határtalanul nagyra nőtt ízelt lábúakat és békákat sem. A világvége után 7 évvel Joel úgy dönt, hogy elhagyja a bunkert és megkeresi a barátnőjét. A srác szükség helyzetben hajlamos lefagyni, ami a felszínen az életébe kerülhet. 
Mikor a Föld felé száguldó meteoritot felrobbantjuk, a ránk hulló darabok mutációt okoznak és minden, ami eddig kisebb volt nálunk az nagyobb lesz. Az emberiség egyik pillanatról a másikra a táplálkozási lánc legalján találja magát, a túlélő 5 % földalatti bunkerekbe húzódik vissza. (A világvégét rajzos formában kapjuk meg, ami tök jópofa és egyáltalán nem kelt olcsó, költségkímélő hatást.) Joel (Dylan O’Brien) az evakuálás során mérföldekre kerül barátnőjétől, akivel éppen most melegedtek volna össze.
7 év telt el azóta, a srác 24 éves és próbál nem láb alatt lenni, amikor társai a bunkerbe betörő szörnyek ellen harcolnak. Egy nap elege lesz az ötödik kerék szerepből és úgy dönt elindul megkeresni Aimeet (Jessica Henwick), aki hétnapi járóföldre van tőle. Az emberek gyakorlatilag teljesen eltűntek a felszínről és még egy jól képzett, állig felfegyverzett katonai alakulatnak sem jutna eszébe ilyen őrültség. 
A többiek által kedvelt, de leginkább lesajnált Joel tehát egyedül indul el és próbál meg életben maradni, de nem sokáig marad ez így, mert csatlakozik hozzá egy Boy nevű kutya. Nem sokkal később találkozik az öreg Clyde-dal (Michael Rooker) és 8 éves Minnow-val (Ariana Greenblatt), akik megtanítják néhány trükkre és ökölszabályra. Az összeszokott páros Északra tart a hegyekbe, abban bízva, hogy a magaslati levegő és a hideg távol tartja a szörnyeket, Joel és Boy pedig folytatja útját Nyugat felé, hogy megtalálja szerelmét.
7 év alatt sok minden megváltozott, Amimee már nem az a lány, akivel annak idején szerelmesek voltak egymásba, de a fiúnak más kihívásokkal is szembe kell néznie a felnőtté válás rögös útján. Rengeteg tudással és némi önbizalommal felvértezve afféle John Connorként ellenállállásra szólítja fel az elszigetelt kolóniákat, megosztva velük a szörnyvadászat során szerzett tapasztalatait. A mottó persze mi más is lehetne, ha neki sikerült, akkor más is képes rá.
A film ötlete még 2012-ben született, ahol a Mad Max és a Zombieland poszt apokaliptikus road movie stílusát ötvözték John Hughes (Családi vakáció, 101 kiskutya, Beethoven és Reszkessetek, betörők! filmek) love sztorijaival (azóta még több ilyen film készült). 2018-ig kellett várni, amíg végre történt is valami és 2019-ben le is ment a forgatás Ausztráliában. O’Brien és vele együtt a kaszkadőr koordinátor az Útvesztő filmekből, az operatőr és a producerek pedig a Stranger Thingsből érkeztek. A bemutatót 2021 elejére tervezték, azonban a járványhelyzet miatt ezt előre hozták és végül néhány moziban, illetve VOD platformon tették elérhetővé.
A forgatókönyvíró Brian Duffield (Az árok, A bébiszitter: A kárhozottak királynője, A beavatott sorozat: A lázadó) és Matthew Robinson (Monster Trucks: Szörnyverdák, Dóra és az elveszett aranyváros) a posztapokaliptikus felnövéstörténetek avatott szakértői, ami részükről leginkább a könnyed szórakoztatást jelenti. Michael Matthews rendező eddig csak néhány rövidfilmet és egy dél-afrikai mozit jegyzett, de ügyesen vette az akadályokat.
Az időzítés egyébként kiváló, a legjobbkor jött velem szembe ez a film a nagy mozibezárások közepette, ami mind a tartalomra, mind a hangulatra is igaz. Tény, posztapokaliptikus felnövéstörténetből az elmúlt években alaposan kijutott nekünk és a Love and Monsters nemhogy nem váltja meg a világot, de nagyon is ismerős panelekből építkezik, beleértve a karaktereket és a fordulatokat is. A sztori nincs túlbonyolítva, CGI orgiában sincs részünk, sokkal inkább Joel férfivá válása (és narrálása), az önmagába vetett hit megerősödése, a kutya-ember barátság humoros és érzelmes ábrázolása, na meg a kezdetben csetlő-botló Dylan O’Bryen szerethető játéka az, ami élményszerűvé teszik.
Nincsenek nagy nevek (na jó, Dan Cohen és Shawn Levy – Stranger Things, Érkezés nem ma kezdték az ipart) és dollár százmilliók mögötte, de olyan frankón, olyan nagy szívvel van összerakva, hogy nem érdemes kihagyni. Családi filmről van szó, de van benne egy kis tipi-tapi és eléggé paráztatós, így elsősorban az edzettebb ifjúságnak ajánlom.
