MotoGP 22 – játékteszt


mgp22

Fejlesztő, Kiadó: Milestone; Platform: PC, Nintendo Switch, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S

Végre olyat dobott a MotoGP 22 az idén, ami mind a rajongók, mind a kocajátékosok kedvére tehet.

A MotoGP tipikusan az a videojáték sorozat, ahol minden évben elmondjuk, hogy sokat fejlődött, de még mindig nem az igazi (így volt ez tavaly is). Mindig megvannak az új kulcs fejlesztések, amikkel megpróbálnak a fejlesztők meglepetést okozni a játékosoknak, meg hogy ne érezzék úgy, hogy ugyanazzal a játékkal játszanak. Az idei rész egyik legnagyobb újdonsága egy sztori mód, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnád.

Mert mit is csinálnak azok a versenyzős játékok, ahol hasonlót láttunk? Megpróbálnak valami életszerű, de mégis drámai történetet összehozni, aminek a végeredménye vagy felszínes (mint az F1 2021) vagy egyszerűen fájdalmas (mint a GRID Legends). Ez a legnagyobb hiba amit tenni lehet, hiszen aki nézi ezeket a szériákat, az pont azért teszi, mert a valóságra kíváncsi, nem egy hollywoodi forgatókönyvre. Miként is szól az örökbecsű klasszikus? (drámai kappanhang ON) “hogy mondtad Sanyi? az élet a legnagyobb rendező?”. Palik Laci már rég nem közvetít Forma 1-et (szerencsére), de ebben igazat kell adnunk neki.

A MotoGP 22 egyszerűen úgy oldotta meg a dolgot, hogy egy korábbi izgalmas szezont, mégpedig a 2009-est vették elő és helyezték fókuszba. Ez volna a Nine Season mód, amelyben az esztendő legizgalmasabb pillanatait nézhetjük meg és élhetjük át újra. A lényeg pedig pont ez a kettősség, hiszen nem csak a játék a lényeg, hanem az archív felvételek, amelyeket egy profi, nagyjából egy órás dokumentumfilm tolmácsol nekünk. Akik ismerik Mark Neale nevét, azok tudják miről beszélek. Korábbi munkái – Faster (2003), The Doctor, the Tornado and the Kentucky Kid (2006), Fastest (2011), Hitting The Apex (2015) – révén biztosak lehetünk az igen magas minőségi szintben (elvégre a Netflix Drive to Survive-ja is kimondatlanul innen inspirálódott), ráadásul a rendezés mellett ezúttal a narrátor szerepét is magára osztotta (úgy tűnik sem Ewan McGregor, sem Brad Pitt nem ért rá, vagy csak nem volt elég a büdzsé?)

A négy legnagyobb világbajnoki aspiráns szemszögéből élhetjük újra a 2009-es szezont. Ez volt Valentino Rossi utolsó bajnoki éve (spoilert alert?), a legfőbb ellenfele pedig saját csapattársa, Jorge Lorenzo, aki második királykategóriás évében már rendesen a Doktor fejére nőtt. Mellettük komoly tényezőként kellett számolni az örök ígéret (sosem sikerült neki a nagykategóriás VB cím) Dani Pedrosával és az eddigre már bizonyított Casey Stonerrel (mindkettejüknek volt azonban erős hátráltató tényező, a spanyol sérülten vágott neki az évnek, az ausztrálról meg menet közben derült ki egy nem várt komoly betegség).

A formula úgy néz ki, hogy mind a 17 versenyen végigmegyünk és mindegyik fordulóban lejátszhatunk egy az adott versenyzőre (de nem csak négyükre korlátozódva) vonatkozó szituációt. Az ötlet jó, csak a kronológia érdekes, ugyanis eléggé ugrálnak az etapok az időben (van hogy a verseny közepéről kezdünk, aztán visszamegyünk a starthoz). Ha pedig a kitűzött célnál jobban teljesítünk (mondjuk elég lenne a harmadik helyre kellene felérnünk, de sikerül az első is), akkor utána elég fura látni, hogy a sztori a történelmileg hű módon folyik tovább a sztori. A feladatokért viszont jutalom is jár, az évben versenyző további versenyzőket nyithatjuk meg ilyen módon, s lesz köztük egy közelebbi ismerős is. Ez volt ugyanis az az esztendő, amikor mindenki Talmája egy óriási MOL csekken becsúszott a MotoGP-be, majd amilyen gyorsan érkezett, távozott is (korábbi, későbbi érdemek ide vagy oda, mondjuk ki: nagy volt a kabát és nem csak a gyenge technikán múlott).

A másik nagy újdonság idén a tutorial, vagyis a MotoGP Academy. A sorozat sok kritikát kapott az elmúlt években, hogy amíg a profikra folyamatosan gondolnak a készítők, addig a kezdőkre nem igazán és nekik elég nehéz az irányítás. A gameplay továbbra is tartogat kihívásokat, azonban rögtön a játék elején az arcunkba van tolva az imént említett szegmens, csakúgy ahogy Monster Energy Supercross 5-ben is történt (úgy tűnik a Milestone idén minden játékában behozza a tanulási módozatot).

A játék többi részére nem is igazán térnék ki, mert nincs jelentős változás. Licenszelt játék révén mindhárom kategória valós versenyzőit és csapatait megkapjuk (mondjuk azért fekete pont jár, hogy nem minden csapat a végleges festéssel szerepel – pl. a VR46 – pedig már második hónapja elindult a szezon), benne vannak a hivatalos pályák, sőt a történelmi visszatekintés végett olyanok is, amik mostanára már kikerültek a versenynaptárból (Laguna Seca, Indianapolis, Brno). Természetesen van bajnokság, online versenyek, lokális osztott képernyős mód, sőt a menedzseri feladatkört is újra átélhetjük, ha szeretnénk.

A technikai háttért nézve a motorok szuperül festenek (tudják ezt a Milestone-nál is, azok is vannak előtérbe tolva a menükben is), viszont a karaktermodellek továbbra is csapnivalóak, ahogy a pályák környezete is elhanyagolt. A PS5 viszont legalább idén elég jól kihasználja a DualSense-t, legalább annyira mint mondjuk a Gran Turismo 7 (őszintén szólva nem emlékszem hogy tavaly is ilyen jó volt-e már, de most abszolút élveztem amit a controller nyújtott a haptic feedback és a adaptive triggerek révén).

Összegezve a legjobb dolog ami történhetett a MotoGP 22-vel, az a Nine Seasons. Végre egy sztori mód, aminek van értelme, még ha kisebb hibákat tartogat is. Például kicsit képmutató, hogy a dohányreklámok le lettek kaparva a motorokról, így a sportág egyik valaha volt egyik legszebb festése, a Rizla Suzuki érthetetlenül pucéran árválkodik a játékban, noha a filmbetétekben világosan látszik hogy néz ki. Mark Neale rendezése és narrálása viszont kárpótol, nem is értem miért nem jutott eszébe valakinek hamarabb. A dicséret azonban egyelőre csak idénre szól, ha ugyanis az áramvonalidom alá nézünk, akkor ugyanazok a hiányosságok látszanak, amik korábban is jellemezték a szériát. Talán érdemes lenne egy év szünetet tartani és nekiugrani egy komolyabb vérfrissítésnek, hogy jövőre a játékot magát is jobban tudjuk méltatni.

(A tesztpéldányt a Magnew biztosította)

75

Legutóbb ezt teszteltük:

Chernobylite Next Gen – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 65 éves Sir Daniel Day-Lewis, a magát nyugdíjazó színészlegenda
Következő cikk A filmtörténet imádnivaló édesanyái előtt tisztelegnek ezek a videók