Nincs baj, drágám (Don’t Worry Darling), rendezte: Olivia Wilde, szereplők: Florence Pugh, Harry Styles, Olivia Wilde, Chris Pine, amerikai thriller, 122 perc, 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Hol van a boldogság?
Pandémia miatt elhúzódó forgatás és bemutató, nagy összeveszések, személycserék, majd köpködős kamu (?) botrány Velencében, végre itt a Nincs baj, drágám, ami Olivia Wilde második rendezése és egy idilli helyre visz minket, ahol talán még sincs minden rendben. Több filmet megidéz, de mindenképpen értékelendő, amilyen sorrendben összerakja és ahogyan elénk tárja az ismerős elemeket.
Alice (Florence Pugh) Jack (Harry Styles) mindent megkaptak az élettől, amire csak vágytak. Szép ruhák, szép autó, szép ház és persze ott vannak ők is egymásnak. A férfi, aki megteremti az anyagi biztonságot és a nő, aki biztosítja ehhez a megfelelő hátteret. Mos. főz, takarít, bevásárol és soha nem fáj a feje, ha szexről van szó. Egy Victory nevű helyen élnek a sivatag közepén, mégis teljes luxusban, amit az ötvenes évek Amerikája csak adhat. Ezen a helyen a Victoryé minden, a férfiak egész nap nekik dolgoznak, de nem mondhatják el, hogy mit. A nők a Victory szolgáltatásait veszik igénybe, velük közlekednek, náluk vásárolnak, az ő szabadidős programjaikon vesznek részt és így tovább. A vállalat csak egy dolgot kér cserébe, soha, semmilyen körülmények között nem hagyhatod el engedély nélkül ezt a helyet. Na és persze ne kérdezősködj, csak fogadd el ezt az idilli helyzetet.
Alice azonban gyanakodni kezd, hogy ennek az egésznek talán mégis túl nagy ára van. A Victory egy szép napon majd benyújt egy vaskos számlát és akkor felébrednek ebből az álomból. Eleve gyanús, hogy minden túl tökéletes, nincsenek viták, nincsenek rossz érzések, itt mindenki ismer mindenkit, mindenki a barátjuk, mindenki kedves, boldog és vidám. Furcsa víziói és álmai vannak, amiket nem tud megmagyarázni és az egyik feleség viselkedése csak még jobban összezavarja. Olyan dolgokat lát és hall, amik gyanakvásra adnak okot, de nincs kihez fordulnia, ráadásul mi van, ha tényleg vele van a baj, ha tényleg kezd megőrülni. Jack…
A Victory mögött Frank (Chris Pine) áll, aki ezt az egész világot megálmodta és megteremtette, neki köszönhető itt minden, a boldogság, a jólét, meg persze a külvilágtól való teljes elzárkózás. Titokzatos, misztikus figura ő, aki egyszerre elérhetetlen és egyszerre van ott mindenhol, biztat, támogat, lelkesít a rádióban, a tévében, a céges bulin, de ha kell, akár személyesen is a saját otthonodban. Szembe megy a társadalmi elvárásokkal, kizárja a rossz híreket és gondolatokat, mindenkinek jólétet biztosít, aki keményen dolgozik és hűséges hozzá. Ijesztő látni és megtapasztalni, mennyire működik ez a manipulatív, agymosó rendszer és bizony lehetetlenség nem párhuzamot vonni a mai valósággal vagy általánosságban bármelyik autokrata rendszerrel.
Mitől működik egy kapcsolat, egy házasság, mi az, ami összehoz, majd összetart két ember? Mi a szerelem, mi az, amit szeretünk a másikban és magunkban, valamint mennyit kell feladnunk magunkból és az álmainkból, hogy ez az egész működjön? Mennyire kell megfelelnünk mások elvárásainak, mennyire tartsuk fontosnak, hogy mit gondolnak rólunk a többiek? Mennyire fontos az anyagi jólét és érdemes-e ezért teljesen elköteleződnünk a munkaadónk felé? Mi a férfi és a nő szerepe a társadalomban és egy párkapcsolatban? Meddig lehet fenntartani egy rendszert, ami a megfélemlítésen, a titkolózáson és a hamis ígéreteken alapul? A Nincs baj drágám rengeteg kérdésre keresi a választ és talán nem a suta szó ide a legjobb, mert a maga módján kikapcsol és szórakoztat, de nem nyúl biztos kézzel a témához. Szép, amit látunk, jó, amit látunk, de az összkép karcos és homályos.
Frank egy olyan tökéletes közösséget akar teremteni a külvilággal szemben, mely éppen a külvilág elvárásainak és beidegződéseinek tökéletes lenyomata, mindezt úgy, hogy az egész olyasvalamire épül, mint amit a külvilágban is megtapasztalhattunk. Populizmus, agymosás, demagógia, a tények elferdítése stb. Ezt a gyönyörű ellentmondást boncolgatja a film, ahol a valóság elleni lázadás magát a valóságot hozza létre és az önbecsapás egyetlen ember malmára hajtja a vizet. Ismerős, ugye?
Mátrix, Eredet, Truman Show, Hasonmás, Pleasantville, Született feleségek és még hosszasan lehetne sorolni azokat az alkotásokat, melyek elemeiből összegereblyézték a Nincs baj, drágám cselekményét és megpróbáltak valami újat létrehozni, ami a látvány és a színészi játék szempontjából egész jól sikerült, de fordulatait és mondanivalóját tekintve már kevésbé. Eredetisége ennél fogva megkérdőjelezhető, de mint ötlet és mint produktum simán elfér a repertoárban, sőt.
Ugyanakkor igazán működni csak addig képes, amíg a történtekért nem teszi kizárólagosan felelőssé a férfiakat, mert ez inkább elvesz az egészből, mintsem hozzáad. Az utolsó néhány perc adja meg kegyelemdöfést, hiszen eddig is tudtuk, hogy ez a film a nőkről szól, de most egyértelműen a tudtunkra adják. Minden férfi disznó, nincs is ezzel baj, mindenkinek jogában áll ezt gondolni és megosztani másokkal, de soha ne nyomd fullba a #metoo-t, mert akkor Oscar bácsi tényleg nem gyün, de más sem. Tévedés lenne azt hinni, hogy nincsenek tehetséges női filmesek, akik okos női filmeket csinálnak, beleértve azokat is, amikben minden férfi disznó, mert igenis vannak. Alapvető igényként jelentkezik, hogy rendszeres időközönként görbe tükröt tartsanak az ember elé, de ne ennyire direkt módon.
Olivia Wilde nem rossz rendező, mint ahogy igazából a filmje sem az. Tény, ebből akár lehetett volna egy, a klasszikusokat idéző egzisztenciális thriller is művészien megkomponált (mély)filozófiával, de nem lett, mert túl sok mindent akar elmondani túl kevés eredeti és önálló gondolattal. A történet kiszámítható, találgatni legfeljebb azt találgatjuk, vajon melyik film fog visszaköszönni a lezárásban és amikor végre lerántják a leplet erről az egészről, akkor fogjuk csak igazán átértékelni az addig látottakat, hogy mennyi logikai és dramaturgiai baki fért bele. Minden karakter jól van eljátszva, de senki sem kedvelhető. Emberek szenvednek, mikor mindenük megvan, na és? 
