
Legatyásodva
A bútorasztalos bizniszt a Covid hazavágta, így Mike Lane ismét vetkőzni kényszerül. Egy válófélben lévő végzet asszonya csavarja az ujja köré, akit elkísér Londonba, hogy ott egy látványos színpadi showműsorral rukkoljon elő. A Magic Mike utolsó tánca pont annyival kecsegtet mint a korábbi részek, sokkal többel semmiképp.
Mike Lane (Channing Tatum) megszállottan kergeti az amerikai álmot, ám a világjárvány keresztülhúzza a számításait és kénytelen puccos partikon koktélokat kevergetni. Egy ilyen alkalommal a házigazda – ismerve táncos múltját – olyan ajánlattal áll elő, ami garantáltan kihúzná őt a bajból. Egy hónapra a szépséges Maxandra Mendoza (Salma Hayek) szolgálatába kellene állnia, hogy elkísérve őt Londonba megrendezzen egy fantasztikus vetkőzős showműsort. A válófélben lévő nő a férje orra akar borsot törni azzal, hogy egy jóhírű londoni színház teltházas előadásának színészeit cseréli le sztripperekre (kicsit felrázva ezzel a karót nyelt angol közönséget). Mike számára teljesen új ez a feladat és ez a közeg, ráadásul nem akar a nő játékszerévé válni, de a felkínált összeg elég csábítóan hangzik ahhoz, hogy kötélnek álljon és csomagoljon. Az előadásra összeszedik a legjobb táncosokat, hogy Channing Tatum végre búcsút inthessen Magic Mike karakterének. Vagy ki tudja.
A Mike főnökét és mentorát, a bártulajdonos Dallast alakító Matthew McConaughey esetében egyesek egyenesen Oscart emlegettek, amire végül nem jelölték, de 2014-ben megkapta az aranyszobrot a Mielőtt meghaltamért. A 2015-ös Magic Mike XXL így hiába viselte a címében a méretnövekedést, az ő gázsijához már kevésnek bizonyult. A folytatásra a csapat többi tagja visszatért, továbbra is Soderbergh felelt a vágásért és a fényképezésért, de a rendezést ezúttal Gregory Jacobsra bízta. A második részt is szerették a nézők, de nem ment akkorát és ha nem is három évet, hanem kicsivel többet kellett várni rá, elkészülhetett egy harmadik (lezáró?) is.

Talán a leírtakból is látszik, hogy egy sokkal komplexebb valamit kapunk, így aki azt várja, hogy majd pasik fognak két órán keresztül erotikus táncot lejteni, az valószínűleg csalódni fog, ám aggodalomra semmi ok, mert amikor a pasik tényleg erotikus táncot lejtenek, azok a jelenetek sokkal ütősebbek, mint amit eddig láttunk. Már az elején feltűnik, hogy az egészet egy gyerekhang narrálja, ami eddig nem volt. Ő nem más, mint Maxandra lánya, aki megosztja velünk gondolatait szülei válásáról, anyja és Mike kapcsolatáról, de ami talán a legfontosabb, a táncról.
A Magic Mike utolsó tánca kicsit több akar lenni, mint amit eddig megszoktunk és ez felemás érzést vált ki az emberből, mert itt-ott kiérződik az izgalom, amit az alkotók érezhettek, hogy vajon tetszeni fog-e ez a fajta próbálkozás a rajongóknak vagy sem. Nekem összességében bejött, a többi pedig eldől majd a jegypénztáraknál.


