84 éves Al Pacino a monológok királya, filmek, fotók, videók


al pacino 2Túlzás nélkül állítható, hogy Al Pacino a filmtörténet egyik legjobb férfi színésze, közel 70 mozi és sorozatban tűnt fel, megannyi ikonikus szereppel (Michael Corleone, Serpico, Tony Montana, Vincent Hanna…) a háta mögött. Az Akadémiára nézve szégyen, hogy csak  egy Oscarja van. Miért is érdekelné, hiszen legendának születni kell. Bár nem lett belőle Han Solo, viszont Coppola kezet csókolt neki. Imádja a színházat, de bárki elfogadná filmes karrierjét. Kollégái előszeretettel parodizálják. A monológok nagymestere. Tavaly negyedszer is apa lett. Egyáltalán nem gondol a nyugdíjra, 7 moziban is feltűnik majd, ebből 4 már az utómunkálatoknál. Filmekkel, fotókkal, videókkal tisztelgünk előtte.al pacino 11940. április 25-én született Bronxban olasz-amerikai családban. Szülei, Rose (Gerardi) és Salvatore Pacino születése után nem sokkal elváltak, anyjával a nagyszüleihez költöztek. A kis Al kedvenc foglalatossága az volt, hogy mozifilmek szereplőinek hangját és mozdulatait utánozta. Az iskola egyáltalán nem érdekelte, egyedül a színjátszásban látott fantáziát. AlMeghallgatásról meghallgatásra járt, annyira csóró volt, hogy még buszjegyre sem tellett neki, gyakran kellett kölcsön kérnie. 1966-tól az Actors Studio falai között tanulta a színész mesterséget Lee Strassberg irányítása alatt. Alakításait már ekkor Obie- és Tony-díjakkal jutalmazták. Soha nem szakított a színházzal, Shakespeare a kedvence, 2004-ben Shylockot alakította A velencei kalmárban. A legdrágább Off-Broadway jegyár is a nevéhez fűződik a maga 100 dollárjával.al pacino
Filmjei

al pacino y1969-ben debütált az Én, Nataliban, majd emlékezetes alakítást nyújtott az 1971-es Pánik a Tű parkban című filmben. 1972-ben A Keresztapa gyökeresen megváltoztatta az életét, pedig sem a stúdió, sem a stáb egyes tagjai nem akarták őt látni Michael Corleone szerepében. Egyedül Francis Ford Coppola ragaszkodott hozzá és milyen jól tette, Pacino megkapta első Oscar-jelölését. Ezután olyan filmekben láthattuk, mint  az 1973-as Serpico, a Madárijesztő Gene Hackman oldalán, az 1974-es A keresztapa 2-ért és az 1975-ös Kánikulai délutánért az egymást követő években is Oscar-díjra jelölték.
1980-ban a Portyán, 1982-ben a Szerző! Szerző!, majd 1983-ban a kultikus A sebhelyesarcú filmben szerepelt. Az 1985-ös Amerika fegyverben katasztrofális forgatása után visszatért a színházhoz. 1990-ben megrendezte a Local Stigmaticot.
Az 1989-es A Szerelem tengere ismét lökést adott a karrierjének, jött az 1990-es Keresztapa III. és Dick Tracy, az 1991-es Krumplirózsa, az 1992-es Glenngarry Glen Ross és Egy asszony illata, az 1993-as Carlito útja és az 1995-ös Szemtől szemben.
1996-ban visszaült a rendezői székbe a Richard nyomában Shakespeare adaptáció erejéig. Még ugyanebben az évben a mozikba került a Minden gyanú felett, 1997-ben a Fedőneve: Donnie Brasco és Az ördög ügyvédje, 1999-ben pedig A bennfentes és a Minden héten háború.11174644 913105062064706 2350602162483983580 oA 2000-es években olyan kasszasikerekben játszott, mint a 2007-es Ocean’s Thirteen és Christopher Nolan Álmatlanságában is szerepelt. A 2003-as Angyalok Amerikában tévésorozat és a 2010-es Dr. Halál tévéfilm Emmy-díjat jelentett számára.

al pacino 2
Al Pacino azon kevés hollywoodi sztárok közé tartozik, aki soha nem nősült meg. 49 évesen lett először apa, amikor lánya (Julie Marie Pacino) született Jan Tarrant színészet tanártól. 61 éves volt, mikor megszülettek ikrei (Anton és Olivia Pacino) akkori barátnőjétől, Beverly D’Angelotól. Hosszú ideig járt Diane Keatonnal. Tavaly pedig mindenki megdöbbenésére, 29 éves partnere (Noor Alfallah) egy kisfiúval (Roman) ajándékozta meg, négyre növelve gyermekei számát.al keaton
Szerepek, melyeket végül nem ő játszott el:

Ted Kramer – Kramer kontra Kramer

Mr. Kovic – Született július 4-én

Walter E. Kurtz ezredes – Apokalipszis most

Han Solo – Csillagok háborúja

Barney Thompson – Micsoda nőal pacino 3

Így néz ki Al Pacino a Taxisofőrben és Jim Carrey a Ragyogásban

Frank Ramsey kapitány – Az utolsó esélyal pacino 7Gázsi

A keresztapa első részéért (1972) 35 ezer dollárt kapott, a másodikért (1974) 500 ezret és a bevételek 10 %-át, a harmadikért (1990) 5 milliót (eredetileg 7-et kért). A S1mOne (2002) 11 milliót hozott a konyhára.

al pacino de niroÉrdekességek

Anyai nagyszülei a szicíliai Corleone-ból, apai nagyszülei a szicíliai San Fratello-ból származnak.

Lelkes operarajongó.

Egyszer ajtónállóként dolgozott a Carnegie Hallban.

Larry King élete egyik legemlékezetesebbnek interjújának tartotta az 1985-ben vele készítettet.

Azon kevesek közé tartozik, akiket ugyanabban az évben a legjobb férfi főszereplő és mellékszereplő kategóriában is Oscar-díjra jelöltek.al on set21 évvel az első jelölése (9xer összesen) után kapta meg az Oscart az Egy asszony illatáért.

Azon kevesek közé tartozik, akik megnyerték az Oscar-, Golden Globe a Tony- és az Emmy-díjat is.

al pacino
Amikor Delon adott neki tanácsot.

4 lánytestvére van.

Julie Christie a kedvenc színésznője.

Alec Baldwin belőle írta a szakdolgozatát.

Stand up komikusként kezdte pályafutását.

Pályája elején Sonny Scottra akarta változtatni a nevét.

Különböző filmekben (A keresztapa, A keresztapa 2) ugyanazon karakter (Michael Corleone) megformálásáért rajta kívül még két színészt jelöltek Oscarra.

Colin Farrellt generációja legtehetségesebb színészének tartja.

Dick Van Dyke nagy kedvelője.

al pacino 2Magyar hangjai:

A legtöbbször Végvári Tamás, Szakácsi Sándor, Háda János, Dörner György, Fekete Ernő, Jakab Csapa, Reviczky Gábor, Sebestyén András, Szacsvay László.

Végvári klappolt hozzá a leginkább!

pacino 1A monológok nagymestere (kedvenceink):

Így köszöntöttük, mikor 70 volt:)

Al Pacino 01 1Akik kiválóan utánozzák:

A sebhelyesarcú 35. évfordulója alkalmából az idei Tribeca Filmfesztiválon Al Pacino, Michelle Pfeiffer és Steven Bauer, valamint a kultfim rendezője, Brian De Palma emlékeztek vissza A sebhelyesarcúra egy beszélgetés keretein belül:

2017-ben pedig A Keresztapa stáb tagjai is ismét összeálltak, de ezúttal már nem sántikáltak rosszban:

al pacino 2Az utóbbi években bár úgy tűnt, hogy Pacino karrierje mély zuhanásba kezdett az olyan filmekkel, mint A megtévesztésen túl vagy a Hóhér, viszont a 2018-ban bemutatott Paternóban méltatták, amiben Al Pacino a Penn State Egyetem rekordtartó amerikai futballedzőjének, Joe Paternonak bőrébe bújt, akit pedofíliával vádoltak meg.

A Martin Scorsese dirigálta gengszter-osztálytalálkozó, Az ír azért rendezte az utóbbi esztendők kisiklásait, sőt Tarantino 9. mozijában, a Volt egyszer egy Hollywoodban szintén tiszteletét tette.

Az ír – kritika

Al Pacino és De Niro együtt a fél amerikai filmtörténelem

De Niro és Al Pacino újra szemtől szemben, remek fotók és beszélgetés

A 2022-es Oscar legszebb pillanata:

pacino
Még örül, ha hívják:

Tarantino is írt rá egy kis szerepet a Volt egyszer egy… Hollywoodban és nemrég A Gucci-házban is remek volt:

Volt egyszer egy… Hollywood – kritika

A Gucci-ház – kritika

Jó egészséget Al! Nem pihen, 7 filmmel is érkezik majd a jövőben, 4 már leforgott)!

Ebből nem fog kiöregedni soha:

A 83 éves Al Pacino úgy tangózott Párizsban, mint 1992-ben az Egy asszony illatában

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Közel 40 éves az Anna sorozat, ami örökre a szívünkbe véste, hol van a Zöld Orom
Következő cikk Phantom Fury – játékteszt