A diótörő és a négy birodalom (The Nutcracker and the Four Realms) rendező: Lasse Hallström, Joe Johnston, szereplők: Mackenzie Foy, Keira Knightley, Morgan Freeman, Helen Mirren, 99 perc, 2018. (12)
A Mikiegérkirály
A Disney ezúttal a Diótörőt vette kezelésbe. Színes, szép, látványos, de valahogy nem akaródzik átjönni a Karácsony üzenete. Hacsak nem a „Fogyassz!” az.
A Stahlbau család először ünnepel az édesanya nélkül, aki minden gyermekének hagyott hátra valamit emlékül. A műszaki érdeklődésű Clara (Mackenzie Foy) egy kézzel készített tojásdíszt kap, amit csak kulccsal lehet(ne) kinyitni, ezért az órák és más kütyük világában otthonosan mozgó keresztapjához, Drosselmeyerhez (Morgan Freeman) fordul segítségért. Egy kalandokban bővelkedő, különleges utazás veszi kezdetét a Négy Birodalomba(n), ahol a bátor diótörő katonával az oldalán Clarának egy gonosz kormányzóval és édesanyja emlékével kell szembenéznie.
E. T. A. Hoffman 1816-ban írta meg a Diótörő és egérkirály című kisregényét, majd id. Alexander Dumas 1844-ben egy felhasználóbarát verzióval lépett elő. Nem csoda, hogy sokáig francia meseként tartották számon a művet, így jutott el Oroszországba is, ahol a francia Marius Petipa koreográfiájához Csajkovszkij írt zenét 1892-ben (ez volt a zeneszerző utolsó színpadi műve). A balett cselekménye a Dumas-féle változatot továbbgondolva gyakorlatilag elhagyta a mesefonalat és a művet két részre osztva az elsőben meghagyta a karácsonyi jelenetet, a másodikban pedig Cukorországot mutatja be. A balett vegyes fogadtatásban részesült, a cár szerette, a közönség és a kritikusok már kevésbé, túl ostobának, gyerekesnek tartották, nemtetszésüket azzal indokolták, hogy túl szimfonikus, illetve az első és a második rész között nincs kapcsolat. A forradalom idején a társulat szerencsésebb tagjai elmenekültek Oroszországból, a Diótörő herceget alakító táncosnak ez a lehetőség nem adatott meg, elvágták a torkát. A táncosok szétszóródtak a világban, a balett eljutott Londonba, Budapestre (1927-ben mutatták be) és San Franciscoba is. Walt Disney 1940-es Fantázia című alkotásában részleteket használt fel a zeneműből. A balettet 1954-ben mutatták be New Yorkban, melynek az volt az érdekessége, hogy vegyesen alkalmaztak színes és fehér táncosokat, ami akkoriban egészen forradalminak számított.
A Diótörő elsődleges célja, hogy a gyermekek számára megszerettesse a balettet, napjainkra erre az előadásra váltottak jegyet legtöbben a világon. A Disney 2016-ban jelentette be, hogy Lasse Hallström rendezésében vászonra viszi a történetet. Miután Hallström elvégezte a rábízott munkát, Joe Johnston újraforgatott bizonyos jeleneteket. Azon túl, hogy éppen máson dolgozott, Csajkovszkij azért is ódzkodott a darabtól, mert úgy vélte, hogy a pazar díszletek és jelmezek az érzelmi befogadás kárára vannak. Maga a történet ugyanakkor nagyon tetszett neki, és munkája eredményeként a mesebalettnek lett lelke. A Disney ilyen apróságokon nem akad fent, pazar díszletekből és jelmezekből ezúttal sincs hiány, de a lélek az valahol lemaradt félúton. A neves szereplőgárda, Matthew Macfadyen, Morgan Freeman, Richard E. Grant, Helen Mirren, Keira Knightley (és a többiek) tisztességgel megdolgoztak a honoráriumért, de semmi több. Oké, Mackenzie Foyt szerettem. A hómezőre kilépve mesebirodalomba érkező kislány, a játékhadsereg, a korbáccsal hadonászó karakter, a nagy egérré összeálló sok kicsi egér, az óriásrobot ugyan látványos, mind ismerős és valahogy mégsem az. És hogy kikre gondolhatott a Disney? A tánc, illetve a színes, szélesvásznú díszletek és jelmezek iránt érdeklődő gyerekekre és szüleikre. Talán.
