A vadon hívó szava (Call of the Wild), rendező: Chris Sanders, szereplők: Harrison Ford, Karen Gillan, Dan Stevens, amerikai animációs kalandfilm, 105 perc, 2019. (12)
Eb gondolat
Harrison Ford és egy CGI kutya? Igen. Jack London feldolgozás 2020-ban? Igen. Muszáj ezt szeretnem? Nem, de alapból elutasítani sincs sok értelme. Szórakoztató és tanulságos családi mozi, mely valóban kiérdemelte az animációs jelzőt, ráadásul az Így neveld a sárkányodat rendezője követte el.
Buck egy kaliforniai kisváros bírójának kutyája és mint ilyen kiváltságos helyzetben van. Senki nem mer ujjat húzni vele, amivel vissza is él rendesen: kutyánk tulajdonképpen egy elkényeztetett, és puhány, szeleburdi házikedvenc. Amikor aztán szerető gazdájánál is kihúzza a gyufát, az ajtón kívül találja magát, el is lopják másnapra, hogy eladják Északon. Az alaszkai Yukon területén tombol az aranyláz, így szükség van jó erőben lévő állatokra. Buckból szánhúzó kutya lesz, több száz kilométeres útvonalon teljesít postajáratot, amíg ki nem épül a távíróvezeték (ennél a résznél Omar Sy a gazdája). A kezdeti nehézségek után igazi csapattaggá válik, testben és lélekben megerősödve vezetői képességei is megmutatkoznak. Kalandjai során több alkalommal is találkozik a magányos öregemberrel, John Thorntonnal (Harrison Ford), aki végül a gazdája lesz. Ők ketten beveszik a vadont, hogy rátaláljanak egymásra és önmagukra.
Mindenhol azt hallani, hogy a mai gyerekműsorok mennyire durvák és erőszakosak, miközben száz meg száz évvel ezelőtt a mesékben, ifjúsági regényekben semmivel sem volt ezekből kevesebb, sőt. Akkoriban az olvasó, hallgató fantáziájára volt bízva minden és legfeljebb néhány jól eltalált illusztráció segített elképzelni a borzalmakat, most meg a multiplexben megkapjuk készre legyártva az egészet képpel, hanggal, zenével.
Jack London regényéhez képest a legújabb moziváltozatnál még egy hétvégi kertiparti is jobban el tud durvulni. A családbarát feldolgozás azonban nem jelenti azt, hogy teljesen kiveszett belőle az aranyláz vadromantikája, elég hamar átjön, hogy ebben a korban és ezen a vidéken ember és állat élete egyaránt keveset ér, talán az utóbbié valamivel többet, amíg bírja erővel. 
Buckkal hol jól, hol pedig rosszul bánnak, mindig van olyan, aki felismeri, hogy a boldoguláshoz egymásra vannak utalva és a furkósbot nem jelenthet megoldást. A kutyának fajtársai előtt is bizonyítania kell, hiszen alfahímből csak egy lehet, ráadásul ezen a környéken meglehetősen sok van farkasból is: Buck gyakorlatilag visszatért ősei földjére. John önkéntes száműzetésére is van magyarázat, az ő útja ugyancsak szimbolikus jelentőséggel bír, ahogyan az a könyv- és filmbéli utazások esetében már csak lenni szokott. Alapvető eltérés a könyvhöz képest, hogy az egész történetet az ember szemszögéből ismerjük meg, ami már csak azért is érdekes, mert John Thornton olyan dolgokról is beszámol, ahol nem volt jelen. Ő és Buck ugyan „félszavakból” is megértik egymást, na de ennyire?
Már a film első előzetese, illetve az azt megelőző hírek kiverték sokaknál a biztosítékot, melyek Harrison Ford és egy CGI kutya találkozásáról szóltak. Bevallom őszintén a film elején én is kicsit megijedtem, mert Buck úgy nézett ki és úgy mozgott, mint Marmaduke, Garfiled, Nyúl Péter vagy Scooby Doo és csak később jutottunk el – majdnem – A dzsungel könyve fotorealisztikus állataihoz. Tudom, ez utóbbi felemlegetésével a nem is olyan régen szerzett sebeket sikerült feltépnem és továbbra sem sikerült kedvet csinálnom a filmhez, de a CGI ilyen szintű elterjedése és alkalmazása – szerintem – akkor sem az ördögtől való. 
Ugyancsak sokan tették fel a kérdést, hogy Harrison Ford miért vállal el ilyen munkát és bár a választ illetően nem egyeztettünk, valószínűleg ugyanúgy tekint rá, mint egy Indiana Jones-ra vagy Star Warsra (ahol még ennél több a CGI) és megtalálja benne a szakmai kihívást, örömöt. Tovább borzolva a kedélyeket, azt se felejtsük el, hogy A vadon hívó szavához a stáb nem utazott el a helyszínre, hogy aztán mindenki elmondhassa, milyen mostoha körülmények között forgattak, mennyire nagyszerű volt a munka az élő állatokkal és mennyire ügyeltek a környezet épségére, az eredeti állapot visszaállítására.
Ha egy film képes velem elhitetni, hogy egy bizonyos korszakban és egy bizonyos helyen játszódik, akkor tőlem a fáskamrában vagy a számítógép mögött ülve is leforgathatják. Többször leírtam, ez nem a filmkészítés egyetlen és kizárólagos módja a jövőre nézve, hanem egy lehetséges megoldás a számtalan közül. Lehet zsigerből utálni, de jegyet váltani és jól szórakozni is. Mert A vadon hívó szava ez utóbbit is képes nyújtani.
