
Az 1., 2., 3., 4., 5. és a 6. 7. rész itt >>>
A hollywoodi stúdiófilm, és az európai avantgárd művészi behatároltsága végérvényesen megváltozott, a film történetének talán legnagyobb hatású innovációja, a hangosfilm megjelenésekor.
Ezt az újítást a köznyelvezet hajlamos az 1927-es, A jazzénekes (1927) című filmnek tulajdonítani, ám erről azóta sem alakult ki konszenzus, hiszen korábban már több alkotás is kísérletezett azzal, hogy a képekhez mechanikusan, fonográfok segítségével hangot társítsanak.
A hang megjelenése alapvető paradigmaváltást jelentett Hollywood kommercionalizált filmkészítésben is. A hang felülírta a vizualitás és a mozgás dinamikájának évtizedes határvonalát, a művészet kifejező-készségének új látómezeit tárva fel a kor filmkészítői előtt. A harmincas évek Álomgyárát olyan sikerfilmek dicsérik, mint a Grand Hotel (1932), A fiatal Lincoln (1939), vagy a nyolc Oscart is besöprő Elfújta a szél (1939).
Megjelent a Disney és csodás találmánya, az animáció, a filmiparban megerősödött az idealista-hazafias szemléletmód. Ez a voluntarista elköteleződés tükröződött az Ez történt egy éjszaka (1934) és a Becsületből elégtelen (1939) című mesékben, amik gyermeki jóindulattal propagálják szolidaritás és az amerikanizmus ideáját.
(James Stewart épp megmenti az amerikai demokrácia intézményét, a Becsületből elégtelen című filmben)
Persze mindeközben a szociális helyzet nem rendeződött az országban. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a szervezett bűnözés kérdésköre is ekkora jelent meg először a filmvásznon. Az I. világháború kataklizmáját és a szesztilalom jelentette alvilági fellendülést olyan alkotások dolgozták fel, mint a Kis Cézár (1931), vagy az Alvilág alkonya (1939).
Ezekre a mozikra jellemző, hogy karaktereik mögöttes jelentésréteggel vannak felruházva, amire a rendező a film kezdetén megjelenő szöveges kommentárban hívja fel a figyelmet. A szereplők nemcsak a cselekmény narratív kiteljesedésének eszközei, személyes allegóriájukban egy egész társadalmi réteg van jelen, egy réteg, ami Amerika történelmében első alkalommal, igazán a szociális periféria sodródott.

És színre lép Walt Disney is:
A legfontosabbak….
A kis cézár (1931)
Ez történt egy éjszaka (1934)
Hófehérke és a hét törpe (1937)
Elfújta a szél (1939)
Becsületből elégtelen (1939)
Az alvilág alkonya (1939)
Pinokkió (1940)
Még egy kis színes:
A legutóbbi rész:



