
Második X, második búcsú
Hiába jöttek tavaly a Sötét Főnixnél az X-Men franchise összegző búcsúvideói, hiába tolódott oly sokat az Új mutánsok és merült föl már az MCU-ba illesztés pletykája, valójában a 2000 júliusa óta futó mutánsfolyam búcsúja most jött el. Tudva a film körülményeit és ismerve a Fox vétel velejáróit, a legrosszabbra készülhettünk és bár közel se méltó utolsó darabja ez a mai szuperhősbummot kiváltó szériának, annyira egyáltalán nem rossz, mint a már-már mémmé vált híre volt az elmúlt két évben…

Az univerzumhoz való hozzáállásán is megfigyelhető az eltelt 3 év. Nincs stáblistás jelenet, kerek a lezárás, és tényleg alig van a Logan kapcsolaton kívül összekötés. Az X-ek nyilván említve vannak, okosan játssza ki a Professzora való utalást (bár a tolószék még a Légió első évadában is egyértelműbb volt, de az kivette magát a kánonból az utolsó felvonással), ám nincs említve, hogy Taylor-Joy karaktere amúgy Kolosszus rokona (új idővonal révén a Deadpoolban látotté), vagy hogy Napfolt eredeti idővonalas változatát láttuk az Eljövendő múlt napjai jövőjében. Nála ez nem is égő, a karakter megkapja a maga eredetét, de Varázsnál egyértelmű gond: vezetéknevét csak kiírva látjuk képernyőkön, amúgy származásáról nem esik szó – fájóan hiányzóan csak az övéről, tuti, hogy a vágás és a stúdióérdekek áldozata lett.
Josh Boone rendező a Csillagainkban a hibával letette névjegyét az ifjúsági filmek terén, ezért aztán ideálisnak tűnt ide. Az ő személyéből mondjuk a horror nem következett és nem is érzem úgy, hogy azért túl sok kimaradt volna. Inkább a marketing épült csak erre, de a film egyáltalán nem ijesztő, nincs alantas jumpscare (a régi trailerben látott egyetlen hiányzik, a többi okos vágás) és a tévében nézett Buffy epizód is jó kikacsintás arra, hogy milyen is itt a hangulat. Bár egész biztos nem vagyok benne, de Boone-ra hathatott az X-Men: Evolúció rajzfilmsorozat, ugyanis az 5 fiatal közül 3 állandó tagja volt az ottani „új mutánsoknak”, az itteni főhős csak epizódszereplője volt a komolyabb témákat feszegető 4. évadnak, de még a szériából hiányzó utolsó tag teleportálásának limbó dimenziója is kísértetéjesen hasonlít Kurtére az animációból. Tudom, generációmban sokan szerették az Evolúciót, biztos vagyok benne, hogy feljönnek majd nosztalgikus érzések. Nekik őszintén tudom ajánlani, de…
Tényleg nincs veszettül rossz eleme, tök korrekt, de igazán kiemelhető pontja sincs. Illetve annyi mégis, hogy a színészek között jó a kémia, mindenkit szívesen látnék még a szerepben, csak ez mit sem ér, ha a karakterek trilógiára és univerzumra voltak tervezve, amit aztán a tulajdonosváltás ellehetetlenített. Ezért is a pilot utánérzés, az évad során majd szépen ki lehetne őket még bontani. Mondjuk ez a pozitívum már a stábtagokat végigolvasva is benne volt, legalább ezzel nem siklik ki egyikük íve se. Maisie Williams 3 évvel korábbi kinézete amúgy engem még úgyis kizökkentett néha, hogy nem néztem a Trónok harcát.
Nem mondom csalódásnak az Új mutánsokat, eleve inkább csoda, hogy végül megélte a nagyvásznas bemutatót. De csak azért nem csalódás, mert ilyen előélettel még ennél is kevesebbet várhattunk. Egyáltalán nem sült föl. Alapvetően nem csipázom a horrorokat, de ez nem is az, így akit csak ez tartana vissza, az mehet. Ám csak akkor érdemes moziba is menni érte, ha valakit bírsz a szereplőgárdából, esetleg ismered a filmeken kívül is a főszereplő mutánsokat. Ekkor talán szemet tudsz hunyni az óriási sebeken, amit az eltelt évek okoztak az alkotásnak. Mert egyszerűen nem lehet a körülményeire szemet hunyva tekinteni rá. 2018-ban a maga helyén és idején se lett volna acélos ebben a formában (a dokinő kidolgozatlanságára nincs mentség), azonban jelenlegi formájáról legkevésbé se az alkotógárda tehet. Hanem azok a milliárdok bizonyos számlákon.
Bár esélytelen, de annyira azért elment a film, hogy könnyed sorozatként még nézném tovább, és a nosztalgia is megér egy fél pontot. De 20 év, 13 mozi és egy beilleszthető sorozat után azért valami jobb zárás is lehetett volna mutánsügyileg… vajon a 2028-as MCU állapot hogy fest majd?


