Amiről a fák suttognak, írta, rendezte és vágta: Takács Rita, természetfilm, 78 perc (2020)
Erdei idill
A természetfilmek mindig tudnak újat mutatni. Gyerekkorom egyik meghatározó élménye a Sivatagi show VHS-en, ami Afrika állatvilágát mutatta be, gyermeki szemmel roppant mulatságos módon. Bár nem vált belőlem biológus, abban biztos vagyok, hogy a természet iránti szeretetemhez rengeteget hozzátett ez az ismeretterjesztő kazetta. Azóta újabb és újabb művek születtek a témában, ami remélhetőleg rengeteg embernek fog tanítani valamit környezetünkről és emellett akár szórakoztatni is.
Az elmúlt évtizedekben a természetfilm fogalma szinte teljesen egybeforrt Sir David Attenborough nevével. Azonban a kellemes hangú brit munkásságán kívül is van élet a szakmában. Hazánkban az elmúlt években például Mosonyi Szabolcs (Vad Kunság, Vad Balaton) munkái jutottak el még a moziig is, míg az egyik utolsó honi természetfilmbe, az Amiről a fák suttognak-ba a videómegosztón futottunk bele. Képi világával, könnyed nyelvezetével és összetett üzenetével maradandó élményt hagy a nézőben, így ezért is hívjuk fel rá a figyelmet.
A film legnagyobbrészt erdőrezervátumokban játszódik Magyarországon. Ezek olyan zárt területek, ahol kutatók és vadőrök kivételével az erdő összes élőlénye emberektől háborítatlanul tud fejlődni. Hatalmas fák, lágyszárúak, cserjék, gombák, madarak, emlősök és rovarok tömkelege alkot itt közösséget. Minden mindennel összefügg. Az elhulló állatok és növények mások táplálékául szolgálnak, elmúlásuk (és felbomlásuk) a jövő záloga. A gyökerekre rátelepedő gombák kapcsolatot biztosítanak a 100 éves fák között. A törzsek aljában összegyűlő víz pedig újabb és újabb élőlényeknek biztosít otthont. A film végigkalauzol a körforgás minden szakaszán és egészen furcsán elgondolkodtatja a nézőt arról, hogy az élet és a halál szerves egysége a maga félelmetes módján, mint rendszer, gyönyörű.
A gyönyörű felvételek, a dinamikus vágások és Für Anikó kedves, mesélős narrációja nagyon jó elegyet alkot. A történet nem az attenborough-i néhol gyerekmesés felállást követi („és most látjuk, ahogy Bubu, a kisoroszlán megteszi első lépéseit”), sokkal inkább egy szakmaibb szemléletet ad át, laikusoknak is érthető nyelvezettel.
Egyetlen negatívumként a mű telepített erdőkhöz való hozzáállását szeretném felhozni. A film ugyanis az erdőrezervátumok őserdei idilljének ecsetelése után (amivel nem is vitatkozok), abszolút gonoszként állítja be a művileg létrehozott erdőket, mint lelketlen, kizsigerelő, csak rosszal járó létesítményeket, ami kizárólag pusztítással jár együtt. Úgy érzem, két erdőmérnök gyerekeként egy kis igazságot kell szolgáltatnom. 
Magyarország erdeinek nagy része telepített, a túraútvonalak jelentős része is ilyeneken megy át. Van, ami 100 éves és van, amit tavaly ültettek el. A telepítés célja nem kizárólag az, hogy profitot termelve, minél több vágásra kerülő fát neveljenek, hanem a már korábban kivágott erdők felújítása, a talajerózió megelőzése és úgy általában minél több zöld felület létrehozása is lényeges. A felvételeken mutatott nemesnyaras erdő valóban nem a legjobb telepített erdő, hiszen ültetvényszerű, nincs aljnövényzet, de a legtöbb esetben fajelegyítéssel vegyes erdőket hoznak létre (különböző fákat ültetnek egy területre), az erdőszegélyeken cserjesorokat létesítenek, amik aztán elterjednek stb. A lényeg, hogy nagyon is próbálnak igazi erdőt létrehozni. Ha már az emberi igénybevételek kielégítésére muszáj fákat kivágni, az addig tartó 20-30-120 évben legalább erdőként működik a rendszer. Persze jobb lenne, ha nem lenne erre szükség és minden úgy működhetne, mint egy rezervátum. Azonban, ha már ez nem lehetséges, legalább hozzuk ki a legjobbat a szituációból.
Ezen véleménykülönbségen túl azonban egy kiváló filmről beszélünk, ami nagyon sok jót tehet. Az ismeretek minél szélesebb terjesztésével sok-sok embernek hívják fel a figyelmét a biológiára, az erdők fontosságára és a hazai természeti kincseinkre. Külön öröm, hogy a 78 perces rendezői változat a YouTube-on is elérhető, mindenképpen ajánlom az érdeklődőknek!
