Az utolsó lépcsőfok (The Staircase), kitaláló: Antoniso Campos, szereplők: Colin Firth, Toni Colette, Michael Stuhlbarg, Juliette Binoche, amerikai minisorozat, 1 évad (8 rész, 57-69 perc), 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Egy hatalmas kérdőjel megfilmesítése
2001. karácsonya előtt néhány nappal egy zaklatott férfi hívta fel a 911-et, hogy a még lélegző feleségét súlyos baleset érte durhami házuk lépcsőjén. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani, a gyanú azonnal a férjre terelődött, ezzel kezdetét vette az amerikai igazságszolgáltatás egyik legfurcsábbnak tartott pere, melyről dokumentumfilm is készült 2004-ben. Az HBO sorozata most színészekkel próbálta rekonstruálni a történteket, és elsősorban az ő játékuk az (főleg Colin Firth és Michael Stuhlbarg), ami miatt mindenképp érdemes belefogni.
A megtörtént esetet feldolgozó alkotások esetében három lehetőség áll fenn: abszolút képben vagyunk és tudjuk, miről van szó, nem hallottunk még róla (vagy nem eleget), de kíváncsiak vagyunk és utána járunk (értsd: kiguglizzuk) vagy teljesen átadjuk magunkat a meglepetés erejének. Bár a szóban forgó eset elég nagy sajtóvisszhangot kapott és egy dokumentumfilm is készült belőle, én úgy kezdtem bele, hogy igazából semmit nem tudtam róla.
Egy halálesetről van szó, a feleség leesik a lépcsőn, nem lehet rajta segíteni, a férjet gyilkossággal vádolják, aki következetesen tagad; vagy elkövette vagy nem, vagy baleset történt vagy nem. Az időben oda-vissza ugrálva (ami nem feltétlenül segíti a tisztánlátást) végigmegy az események láncolatán, de csak lehetőségeket vázol, teóriákat állít fel, megérez, sejtet. A legnagyobb gondom éppen ez, hiszen egy hatalmas kérdőjelet kapunk megfilmesítve, az emberek többsége pedig szerintem olyan, hogy szeret választ kapni a kérdéseire. Amitől mégsem hagytam ott az egészet a francba, az a színészi játék, mert a motivációt és a tényfeltárást, igazságkeresést egy idő után tényleg elengedtem.Adva van egy tisztes honpolgár, Michael Peterson (Colin Firth) akit a legtöbben írói minőségében ismernek, de az utóbbi időben a politikával is megpróbálkozik. Felesége, Kathleen (Toni Colette) egy nagy cégnél fontos ember, így az anyagi jólét és a boldogság látszólag biztosított, a külső szemlélődő számára valóban szerelmes és kiegyensúlyozott emberekről van szó. A saját, illetve örökbefogadott gyerekeik révén egy szövevényes kapcsolati háló alakul ki, melynek bemutatása a játékidő jelentős részért kiteszi, mint ahogy az is, ki hogyan vélekedik a halálesetről, azaz Michael bűnösségéről vagy ártatlanságáról.
Az alkotók már rögtön az elején két dolgot sejtetni szeretnének, a férfi egy igazi pöcs és titkol bizonyos dolgokat, ezt aztán szépen ki is bontogatják. Lesz egy tárgyalás, megszületik az ítélet, majd jön egy hosszas jogi hercehurca, melynek végén eljutunk a cselekmény szerinti jelenbe, közben pedig igyekeznek megismertetni velünk mindent és mindenkit, mely alapján kialakul vagy kialakulhat a saját elképzelésünk és véleményünk a dologról.A sorozatban megjelenik a már fentebb említett francia stáb is, melynek eredeti szándéka az, hogy az amerikai igazságszolgáltatás anomáliáira hívja fel a közvélemény figyelmét. Láttunk már ilyet, van a védelem, meg van a vád és amelyiknek jobb a beszélőkéje, az fogja meggyőzni a tisztes honpolgárokból álló esküdtszéket. Arról, hogy hogyan lehet manipulálni a nyomozást, az egész eljárást, a tanúkat, a bizonyítékokat stb. rengeteg film és sorozat készült, tudjuk, hogyan válik szét a jog és az igazság, mint ahogyan azt is, hogyan gyűri le a karriervágy a személyes meggyőződést. Ezek mindvégig jelen vannak a sorozatban és az is világos, hogy az egész eljárást rögzítő dokumentumfilmesek mindezt pusztán emberbaráti szeretetből teszik, hanem a hírnév, a szakmai elismerés érdekében is. Michael Peterson ellentmondásos figura, mint ahogyan az ügye is, valóban nem könnyű így állást foglalni. Az Utolsó lépcsőfok rengeteg mindent meg akar mutatni, a családot, a hátteret, a tárgyalást, a résztvevő feleket, az ügy utóéletét, a dokumentumfilmet és annak készítőit stb. és időnként mintha elfelejtené, hogy ezt miért is teszi. Talán pont azért történik mindez, hogy senki ne érezze, magára hagyták az összefüggések, a logikai kapcsolatok és motivációk feltárásában, pedig de. A színészi játékra ugyanakkor nem lehet panasz, kivétel nélkül mindenki nagyszerű és igazából ez tartott engem végig ott a tévé előtt. Mert hát egyébként mit kezdjek egy olyan sztorival, aminek nem ismerem minden részletét, amiről nem tudom, mi is történt valójában. Az amerikai jogrendszer olyan, amilyen, ha az amerikaiaknak nem tetszik, majd jelzik ezt a megfelelő fórumokon. Ismert tény, hogy embereket ítélnek el ártatlanul, miközben az igazi bűnösök köztük járnak, de ez nem helyi sajátosság. A sorozatból – számomra legalábbis – nem derül ki, hogy miért pont ez az úgy kavart ekkora port, miért pont ez volt az, amiről úgy érezte a nagyközönség, hogy markánsan tetten érhetőek a rendszer hibái.
Vannak, akik Az utolsó lépcsőfokot az év legjobbjának tartják és egyenesen a Csernobilhoz hasonlítják, én csak szimplán szerettem és a tökéletlensége ellenére is tudtam szeretni. Ja, és valaki vágjon már hozzá valami komoly díjat az ügyvédet alakító Michael Stuhlbarghoz, mert ez a kismillió jelölés egyre jobban bosszant.