A galaxis őrzői: 3. rész (Guardians of the Galaxy Vol. 3), írta és rendezte: James Gunn; szereplők: Chris Pratt, Karen Gillan, Dave Bautista, Pom Klementieff, Zoe Saldana, Chukwudi Iwuji, Will Poulter, Sean Gunn, Elizabeth Debicki, Sylvester Stallone, Nathan Fillion, Daniela Melchior (és Kálloy Molnár Péter!); érzelmes szuperhős űropera, 150 perc, 2023 (12)
Repcsi, a kreativitás diadala
James Gunnra a Disney kirúgás alatt rendesen lecsapott a Warner, ám színészbarátai nyomására úgy térhetett vissza Marvel érájának fináléjára, hogy most aztán letehet egy méltó és epikus zárást hősei számára. Majd egyre erősebb lett, hogy ez csak az Őrzők jelenlegi formájának vége, így Gunnt visszafogták néhol, ám csak bizonyos szempontból lett ez baj: A galaxis őrzői: 3. része talán az eddigi legérzelmesebb Marvel – pár csúnya megbotlással.
A Marvel utóbbi évei többnyire a különböző próbálgatásokról szólt, melyeknél ugyan bőven lehetett találni változatosságot és szándékot (akár új, akár régi szereplőkkel) és kiegészült egy nagy gyászszertartással is, a közvélemény alapvető megítélése szerint ezek mind a hanyatlás részei csupán, a Kvantumániánál pedig már a bevétel is bicegett. Viszont volt a fiókban még valami, ami a stúdió legszebb éveiben íródott és hajdanán a 4. fázis nyitócímeként volt spekulálva, amely már csak azért is adta magát, mert az addig mikro univerzumukban létező Őrzők időközben jobban beintegrálódtak a franchise-ba. Plusz narratív nézőpontból a csapat életében a Vol. 2 korán játszódása és a Végjáték időugrása révén 10 év telt el a trilógia két része között, s ez csak még több lett a Gunn kitérője közben beesett többi címmel.
Előre tervezetten bejelentett nagy finálé az MCU-ban korábban csak a Végtelen háború / Végjáték páros volt, így aztán a hányattatott sorsú Galaxis őrzői alfranchise zárásaként aposztrofált kaland ismét kiemeltebb előzetes várakozási hullámban részesülhetett és mivel a szkripthez alig nyúlt Gunn az eredeti állapota óta (érződik is), ez tényleg egy bátor Marvel mozi ígéretével kecsegtetett, csupán 3 év késéssel érkezve, melyről első sorban kivételesen nem a vírus tehetett. Viszont azt sugallta magáról, hogy olyan lesz, mint a pandémia előtti magabiztos darabok, mikor a stúdió épp a csúcsán volt és ezt tervezte a csúcs utáni első megjelenéseként. Az egészre pedig még jobban rátett, hogy Gunn az Öngyilkos osztagával sem fogott mellé, hát miért fogna mondhatni saját gyerekeivel?
Ami azt illeti, az Őrzők 3. része hol remekül beigazolja a hozzá fűzött reményeket, hol csúnyán ráül a Disney az igazi kiteljesedésére. Ne legyenek illúzióink, ez nem a kék, ez a képregényvilág piros sarka, a rendező mégis elvitte azt a határokig. Angolul az első igazi káromkodás meg némi rendes piros vér akad benne, de egyértelműen visszafogták a DC újdonsült vezetőjét. Ami ez esetben nem feltétlen gond: akinek az Osztag vagy a Békeharcos már túl sok volt debil humorban, azok fellélegezhetnek. Gunn pontosan tudja, hogy majd a konkurenciánál minden ilyen vágyódását kiélheti, így egyrészt a Vol. 3 jóval kevésbé lehet megosztó alkotás, másrészt a túltolt hülyülés és vérengzés helyett a mély érzelmekre tud annyira ráfeküdni, amennyire csak lehetséges volt Feige kéréseit követve.
Ez az érzelemdússág pedig jelenleg még kicsit távolinak tűnik a DC-től, mert ehhez nyilván az is kellett, hogy Űrlordék közel 9 éve velünk vannak. Ugyan 6 éve nem láttuk őket saját filmben, az utóbbi két Bosszúállók és a tavalyi 3 megjelenésük (Thor, Én vagyok Groot és különösen a Vol. 3 megnézése előtt kötelező Ünnepi különkiadás) során végülis történt velük még egy filmnyire való esemény, így hiányukat kevésbé érezhettük és ezért nem olyan drasztikus az a történetileg 10+ éves kihagyás se a trilógián belül. Az pedig, hogy 2022-ben ennyire tele voltunk velük, szintén rásegített a fináléhangulat megteremtésében, hisz miért másért használná őket ennyit a Marvel, ha nem azért, mert ők is tudják: addig kell őket, míg lehet! (Az Én vagyok Groot készülő 2. évadától most tekintsünk el.)
Nos, a mozi e tekintetben nyújthatja a legnagyobb csalódást, pedig nagyon próbálkozik azzal, hogy a sokak által szintén tűkön ülve várt Adam Warlock legyen az. Will Poulter nagy elánnal beharangozott karaktere sínylette meg talán leginkább, hogy a záráshangulatban minden ismerős arcnak kellett megfelelő időt és karakterpillanatot kapnia, ami persze adta magát, de talán nem lenne annyira érezhető Warlock kapcsán az elhanyagoltság, ha nem volna nagyjából minden jelenetében még Drax-nél is butább. No sebaj, innen legalább lesz hova fejlődni. Chukwudi Iwujinak viszont csak egy dobása volt főgonoszkodni, s noha alakítása és maszkja a pozitívumok közé kerül, nem lesz hosszútávon emlegetve, még ha talán a legkarakteresebb is a nagy Őrző ellenlábasok közül.
Na de a csapat. A nagybetűs CSAPAT. Ha ez a film 2018-ban nem kerül ki a pikszisből és egy korona nélküli 2020-as tavaszon debütál, akkor a Marvel csillaga bizonyára nem fakult volna meg egy picit se. Meg nézném azt a világot a multiverzumban, ahol ezen körülmények megvoltak (és azt, hogy ott mi lett a DC-vel), de azért mi sem jártunk rosszul, hisz így egyrészt gazdagodtunk pl. Sly cápájával és mire ténylegesen elkészült a Vol. 3, már nincs korlátolt mozilehetőség, ezzel pedig Gunn dobott a stúdiónak búcsúzóul egy hatalmas mentőövet, ahol ráadásul még elég idő maradt a vizuálra és a legfontosabb CGI elemekre. A kreatív helyszínek díszletei, a praktikus maszkok és sminkek a változatos emberszabású fajokon bitang erősek, de ahol igazán számított, ott most a VFX-esek is rendesen odatették magukat, legalábbis a karakteranimátorok mindenképp, de a túlhajszolásban ez is fejlődés.
Meg egy karakterközpontú filmnél a legfontosabb. Jó, nem. De egy olyannál, mint ez, ahol egy szuperintelligens menő mosómedve a főhős, ott igen. Emlékeztek még, mikor mindenki kivolt, hogy mégis hogy jöhet egy sötét kémthriller után a Marvel futószalagján egy olyan cucc, ahol a beszélő mosómaci egy emberszabású fa vállán lövi az ellent? Amilyen nagy mémalap volt ez, olyan gyorsan zártuk a szívünkbe ezt a szedett-vedett antihősbandát, akiket valóban érzelmes utoljára így együtt látni. A Logan egy nyers világvége kaland volt egy öregemberrel, a Végjáték pedig egy eposzi évadfinálé, de egyik sem azzal a mindeközben feelgood érzelmi plusztöltettel, amit Gunn előidéz most.
A melankolikus előzetesmondatok Bradley Cooper/Kálloy Molnár Péter Mordályától az egész 150 perc hangulatát hűen tükrözi, és mivel itt valóban kérdőjeles, hogy mit vállal a stúdió, mit akar Gunn és amúgy se tudni, mi lesz ezután… nos, ez bizony nagyobb érzelmi hullámvasút, mint az említett két példa, ahol azért végig tudtuk, hogy nem lesz veszteségek nélküli a kaland. Itt csak sejtjük, számítunk rá, nem akarjuk, de haladunk afelé, viszont biztosak egy percig se lehetünk semmiben. Ez olyan erős összhatást ad izgulnivalókban (pláne némi háttértudással trailerelemzések és nyilatkozatok nyomán), amit eddig egy Marvel mozi se tudott elérni, akár MCU, akár nem az. Kevés filmen könnyezek – a Pixar erősen vezet az aránylistámon – és ezen se tettem, de itt voltam a legközelebb hozzá bármilyen szuperhősfilmet nézve.
Kálloyt szinkronilag is szeretném kiemelni, Mordály flashbackjeiben az ártatlan gyerekhangot frenetikusan hozta és zseniálisan mutált meg a visszaemlékezések előrehaladtával. Nyilván nem hallottam Cooper hangjátékát, de még enélkül is megkockáztatom: a szinkron itt hozzáad a filmhez. Mordály történeténél jön ki leginkább a gondos CGI is, így aztán nem azért kellemetlen látni eredetét, mert egy bénán animált mosómedve van a vásznon, hanem azért, ami történik.
Chris Pratt sztárstátusza ellenére se akar felülemelkedni ezen, sőt még az emberi szereplők közül is annyira visszafogta magát, hogy kellő tér és hely jut mindenkinek, szóval a színész rajongói ne számítsanak arra, amit eddig tapasztalhattak. Karen Gillan, Dave Bautista és Pom Klementieff dinamikája olyan puskapor, amit eddig ebben a formában nem lőttek még el és remek időzítés volt most kihasználni. Ők eddig viszonylag kidolgozatlan, vagy egyszerű figurákat játszottak és most bizony mindenki kapott még egy réteget (Mantis kettőt, ha az Ünnepi különkiadást is vesszük), mindenki fontos, senki se elhanyagolt igazán. Ezzel még jobban elérve az ilyes felállásban lévő búcsú bombasztikusságát, hisz tényleg el tudnánk nézni őket napestig újabbnál újabb küldetések közepette… de már nem fogjuk.
Zoe Saldana kicsit kakukktojás, Gamora ezen verzióját eddig Őrzők filmben nem láthattuk, de olyan szépen árnyalva játssza a finom különbségeket, hogy hamar a szívükhöz nőhet ő is. Groot evolúciós körforgása további kéregrétegeket ad neki, bár néhol spontán módon tud olyanokat, amiket eddig nem – és a kifejlett felnőtt Groot se tudott. Akár Nebula, hirtelen neki is lettek olyan eddig nem előtérbe tett képességei, amik nélkül nem kicsit lenne a bagázs dolga nehezebb. James egyedül tesóját, Sean Gunnt, avagy Kraglint nem tette nagyobb előtérbe a jelenlegi alapcsapatból, de így is lezárja a Vol. 2 végén kezdett karakterívét. Cosmo, a szovjet űrkutya a Vol. 1 cameo és az Ünnepi különkiadás után szintén megkapja a maga pillanatát, a kötelező Howard kacsa felbukkanás se marad el, Sylvester Stallone pedig szimplán csak jópofa jelenség. Mondjuk a csapatából Michelle Yeoh nem tért vissza, talán a Shang-Chi miatt. A cameónak várt Nathan Fillion felbukkanás pedig azért annál nagyobb.
Az akciókoreográfiák jók, de a látványos egysnittesnek megcsinált zúzás élményét nagyban lerontja a fináléban az egyik legrosszabbul agyonvágott perc, ami már-már Elrabolva 3-mat idézően állt követhetetlenül sok snittből. A zenei felhozatal ismét pazar, ezúttal se túlhasznált dalokból áll a soundtrack és persze John Murphy kisebb teret kapott, mint az Osztagban, de Űrlord és Groot első találkozásakor a gonosszal, egy gitárszólóval azért megcsillogtatja magát. Ha még sikerül elvonatkoztatni az Őrzők főtémájának taktusait a Hasselhofftól, akkor eme jól ismert dallamok is remek időzítéssel bukkannak föl. A végemontázs alatti Florence + The Machine felcsendüléssel pedig nem csupán egy újabb érzelmi tetőpontot kapunk, hanem lényegében megérkezünk napjainkba, elhagyva a Peter gyerekkorából származó muzsikákat, mintegy szép és kerek elköszönést adva a Király Válogatáskaziknak is. Egyszerűen csodás!
A két stáblistás jelenete ellenére a Galaxis őrzői: 3. rész tényleg egy méltó búcsúja a s*fejek jelenlegi formációjának, afféle Farewell Tourja egy 9 éves bandának, akik esélytelenként nőttek hamar hozzánk. Érződik, miért akarta mindenképp befejezni ezt James Gunn és hálásak lehetünk, hogy a Warner és a Disney nem balhézott össze ezen – hisz a direktor ilyenre stúdióvezetőként még egy ideig várhat, ehhez közel egy évtized kellett, hogy így süljön el. Lehetne néhol bátrabb, de bátorság majd a DC-nél várható, Gunn meg itt kiélhette a kevésbé idióta énjét, amiért mégis hasznosak lettek azok a bizonyos korlátok.
Viszont ez a film ettől még egy időkapszula, ami szimplán csak egy olyan időszakban jött felmentőseregként a Marvelnek, amikor nagyon kellett. Tökéletes időzítés… de hogy ez egy új lendület hajnala, vagy csak egy egyszeri jövevény a múltból, még kérdéses. Azért a Titkos invázió komorsága és a Marvelek lazasága a trailerek alapján biztatóak, de lassan tisztázni kéne Johnathan Majors ügyet is, mert a stúdiót önmagában az Őrzők nem húzza ki az árokból.
