Mások gyerekei (Les enfants des autres), rendezte: Rebecca Zlotowski, szereplők: Virginie Efira Roschdy Zem, Chiara Mastroianni, francia filmdráma, 103 perc, 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A család az család
Kívülről megérkezni egy családba sosem könnyű, jól tudja ezt a negyvenes éveiben járó tanárnő, akinek minden szava és gondolata azt igazolja, milyen jó működne anyaként. Az élet azonban mindig tartogat meglepetéseket és sokszor kell újraértékelnünk, mit is várunk el tőle, mi az, ami kiváltja belőlünk a teljesség érzését. Az Arany Oroszlánra jelölt Mások gyerekei fontos témát jár körbe a szokásos francia eleganciával, bájjal és humorral. Nem csak gyakorló szülőknek ajánlott!
A negyvenes éveiben járó Rachel (Virginie Efira) középiskolában tanít, tevékenyen kiveszi a részét a pedagógusi munkából, emellett gyakran találkozik édesapjával és húgával, a maradék szabadidejét is aktívan tölti, pl. gitározik. Így megismerkedik a nála valamivel idősebb, autótervezéssel foglalkozó Alival (Roschdy Zem), akinek korábbi kapcsolatából van egy négy és féléves kislánya, Leila. Racchel úgy érzi, végre megtalálta az ideális férfit, akivel megállapodna és akinek gyereket is szülne.
A kislány és édesanyja között nagyon erős a kapocs, de Rachel kellő türelemmel és odafigyeléssel eléri, hogy – anya és lánya is – megkedveljék és elfogadják (sőt, igényeljék) a jelenlétét. A cselekmény az ő élete körül forog, akit Virginie Efira a tőle elvárható színvonalon formál meg. A néző számára hamar világossá válik, hogy a nőnek különös érzéke van a gyerekekhez és a fiatalokhoz, minden generációval képes megtalálni a közös hangot és törődni velük, akik ezt a maguk módján meg is hálálják.
Eközben számtalan impulzus éri, okos megoldás, hogy hogy az őt körülvevő emberek az élet különböző szakaszainál tartanak. Talán éppen ennek a központi szerepnek tudható be, hogy Alit kevésbé ismerjük meg, így egyszerűen csak fogadjuk el a tényt, Rachel szereti őt és vele akarja leélni az életét. 
A gyerekvállalás az ember életében egy nagyon fontos kérdés, amit számtalan dolog befolyásol. A film nem foglal állás ebben, csak felvázol egy forgatókönyvet a számtalan lehetséges közül. Bár orvosa szerint Rachelnek mihamarabb meg kell hoznia a döntés, egyáltalán nem a kétségbeesés vezérli és még csak nem is másoknak akar megfelelni, hanem egyre erősebb benne az a vágy, hogy anyai ösztöneit ne mások gyerekei felé élje meg. Az élet azonban a legtöbbször nem kívánságműsor, a végkifejlet valóságos, érthető és tulajdonképpen elfogadható.
A Mások gyerekei a hasonló francia alkotások közül nem emelkedik ki – pedig van benne potenciál -, ugyanakkor egyáltalán nincs szégyenkezni valója, amiért „csak” szépen beilleszkedik a sorba. Egy személyes történeten keresztül közelít meg egy problémát, amit ne is nevezzünk problémának, hanem inkább egy sokakat érintő élethelyzetnek, amit olykor humorral old és megvan benne az a fajta érzékenység, ami miatt a francia mozikat szeretjük. (A tanári értekezleteket belecsempészve a francia oktatás helyzetébe is bepillantást nyerhetünk, az aktuális társadalmi, gazdasági stb. kérdések megpedzegetése ugyancsak bevett szokás arrafelé.)
A film legfontosabb üzenete talán az, hogy ne ítélkezzünk mások felett, mert nem tudhatjuk, hogy egyes döntések mögött mi áll. Mindenkinek mások a céljai és vágyai, más jelenti számára a teljességet, ezt befolyásolni, kritizálni, pláne központilag előirányozni nem lehet. 
