Téli szünet (The Holdovers), Rendezte: Alexander Payne, forgatókönyvet írta: David Hemingson, szereplők: Paul Giamatti, Da’Vine Joy Randolph, Dominic Sessa, Carrie Preston, amerikai vígjáték, filmdráma, 133 perc, 2023 (12)
Fahéjas menzatea szeretettel
Aki járt iskolába, annak megvan az élmény, hogy micsoda megkönnyebbülés az a két hét, amikor az ünnepek miatt nem kell gondolni a tanulmányokra, lehet otthon a fa mellett majszolni a bejglit, és belefeledkezni az áldott semmittevésbe. A Téli szünet szereplőinek ennél különbözőbb élményei nem is lehetnének a saját karácsonyi vakációjukról, amikor rajtuk kívül álló okokból egy elit fiúgimnázium gyengélkedőjén ragadnak egy egész ünnepi szabadságuk alatt. Ráadásul a világ legszemetebb tanárával együtt, akit a zseniális Paul Giamatti alakít felejthetetlen módon.
A Téli szünet egy nagyon ügyes trükkel éri el már az első pillanattól kezdve, hogy gond nélkül repüljünk vissza fél évszázadot az időben. Az 1969-ben játszódó film elején szemcsés, megviselt szalagként jelenik meg a főcím, régi stúdió logók jelennek meg a képernyőn, és minden jel arra mutat, hogy egy több évtizedes tekercset rakott be a mozigépész a kattogó lejátszóba, hogy egy filmklasszikust élhessünk újra megint. Ezt nem csak szemfényvesztő hatás a nyitányban, hanem az érzetet végig velünk marad, hogy rég nem látott celluloid-barátként fogadjuk ezt az amúgy teljesen mai filmet. Pedig teljesen digitális technikával vettek fel, jelenkorunk színészeivel, de a ‘70-es évek közönsége sem botránkozott volna meg rajta, sok extravagáns stílusgyakorlattal (Minden, mindenhol, mindenkor, Szegény párák), ellentétben. A tanár-diák, mester-tanítvány szituáció egyetemes történet, jól lehet rá építeni egy ilyen időtlen filmet, ahogy Alexander Payne tapasztalt rendezőként ezt nem is szégyelli megjátszani.
Az biztos, hogy a film húzóereje Paul Giamatti játéka. Ő Paul Hunhan, a pesztráló tanár, aki kollégájától nem kívánt ajándékba kapja a megtiszteltetést, hogy a nagynevű, évszázados múltra visszatekintő – amúgy fiktív – Barton bentlakásos gimnázium srácaiért feleljen, akik családi okok miatt a szünetre az intézményben ragadtak. Paul történelemtanár, az ókor nagy megszállottja, imád latin idézetekkel villogni, és ott szívatja a diákokat, ahol tudja, minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Ő egy személyben képes megtestesíteni az összes olyan dolgot, amit rühellünk az oktatásban, a hatalommal visszaéléstől, a megalázáson át, a rideg, szívtelen, antiszociális viselkedésig. Az a maroknyi diák aki pedig vele együtt marad Bartonban a téli szünetre, a pokol napjainak néz elébe. Ez az alaphelyzet igazán abszurdan humoros helyzeteket szül, gyakran már kínunkban nevetünk a szerencsétlenek kiszolgáltatott helyzetén, a film első felében a Monty Python Élet értelmének oktatással kapcsolatos jelenetei is eszünkbe juthatnak, annyira tudja hozni Paul Giamatti a megkeseredett, a diákok vegzálásában egyedüli örömét lelő agglegény tanár karakterét. 
A film mégsem szatíra, Alexander Payne eddigi munkásságához hűen nagyon mély, emberi történetet kapunk. Pont a brutálisan viccesen ható indulás miatt tud igazán komoly érzelmeket kiváltani a végére, hogy akár a zsebkendőnk se maradjon szárazon, mire a végefőcímhez érünk. Minden szereplő teljesen három dimenziós, valódi emberi lény, nem karikatúrája jelenségeknek, bármennyire is úgy tűnik az elején. Csodálatos látni, ahogy megismerjük Paul háttértörténetét, a motivációit (vagy annak hiányát), például azt, hogy miért él már nagyon régóta a Barton gimnázium falai között, annak volt diákjaként hogyan nem képes elhagyni ezt a tradicionális oktatási intézményt.
A diákok közül egy nagyon jó ellenlábast kapott magának Angus Tully szerepében, akinek az utolsó pillanatban derül ki, hogy szülei nem tudják fogadni otthon a szünet alatt, ezért ő is kénytelen az orvosi priccseken tölteni a napokat. Paul minden reggel csörömpöléssel ébreszti őket, és katonaságot megszégyenítő testmozgással, meg ellenőrzött könyvtári tanulással tartja frissen a gazdag szülők csemetéinek testét és elméjét.
Innen szép nyerni, mondhatnánk, és a Téli szünet mégis képes erre, köszönhetően Angus karakterének, akit egy teljesen ismeretlen színészpalánta, Dominic Sessa alakít. Őt egy a forgatási helyszín melletti dráma szakkörön találták a film készítői, és Paul Giamatti külön a szárnyai alá vette, ami nagyon jól sült el. Kettőjük energikus játékának köszönhető, hogy egy nagyon izgalmas érzelmi hullámvasútra visz a film, amibe még házibuli, rögtönzött road movie, és egy igazán erős lezárás is belefér, nagyon jó drámai érzékkel tálalva.
Külön érdemes szót ejteni Da’Vine Joy Randoph színésznőről, aki tipikus fekete molett vezető menzásnéni Mary Lamb-et formálja meg, de az ő szerepe sem zuhan a klisés elemek unalmába. Ugyanis hamar megtudjuk, hogy fia Vietnámban nemrég életét vesztette – ne feledjük, 1969-ben járunk – és az ő története nagyon jó példája az elit iskolában nyitott társadalmi ollónak, amit abszolút nem szájbarágósan kapunk kézhez. Az ilyen apró, életszerű forgatókönyvi húzások miatt lélegzik nagyon ez a film, és mutat be egy olyan karácsonyi ünneplést, ahol a legtöbb szereplőnek valamilyen komoly veszteséggel szükséges szembenézni akkor, amikor mások önfeledten ünnepelnének.
Közben az atmoszféra remek, hóvihar van, Jefferson Airplane plakát lóg a falon a kollégiumban, szólnak a korabeli zenék és belenézünk pár aktuális tévéműsorba is. Nem véletlen, hogy már most sok szerelmese van a filmnek, mert nagyon ügyesen egy kultikus korszakhoz nyúl, és mindenki számára átélhető történetet mesél egy iskola falain belül.
A Téli szünet nem tökéletes film, egyesek lehet vontatottnak, unalmasnak találják majd, és a kezdeti humoros részek után nem szeretnének elmélyedni a szereplők lelkivilágában. Aki viszont nyitott a jól felépített drámákra, vágyakozik a régi korok filmjeinek hangulatára, annak telitalálat. Sokan már most a legjobb karácsonyi filmként hivatkoznak rá, de Alexander Payne rendező azt nyilatkozta, hogy ő leginkább szeretné elkerülni ezt a skatulyát. És igaza is van, ez a mozi nem csöpög, nincs benne ünnepi romantika, pont ezt teszi annyira különleges szeretet ünnepekor játszódó filmmé, hogy az időpont ellenére nagyon frappánsan tudja elhárítani a szokásos karácsonyfa fényárjában történő fordulatokat. Pont ezért egy nagyon szerethető film a Téli szünet, ami Paul Giamatti és Alexander Payne rajongóknak, valamit a klasszikus filmdrámák kedvelőinek kötelező.
