bor 1 2

Nem véletlenül mondják Bud Spencerre, hogy talán ő az egyetlen, aki egyszeri élete alatt legalább “öt embernyit élt”. A magyar rendezésű portréfilm január 15-i...
kep

Jonah Hill rendezői debütálása olyan kendőzetlenül realista, hogy akár egy hiteles korrajzi dokumentumfilmnek is elmenne, amennyire hitelesen adja vissza a ’90-es évek amerikai álmának...
roma 1

A Roma nevezhető Cuarón legszemélyesebb művének, ahol nem csak rendezte, de írta, fényképezte és vágta is a filmjét. Ez az intim közelség pedig végig...
film

A tavalyi nagy sikerű akció után a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum ismét karácsonyi ajándékkal lepi meg a filmszerető közönséget. Két hétig, december 21-től...
ur

A sci-fi és Pálfi György neve nem áll egymástól távol, hiszen ha belegondolunk abba a szürrealista elmebajba, amit minden egyes filmjében merészen képvisel –...
bergman k

Az író-rendezőzseni idén lenne 100 éves, ez a film rá emlékezik. Megvan benne a tisztelet és a rajongás, ugyanakkor rendkívül őszinte és szókimondó Bergman...
4 3

Minden filmműfaj, számunkra legkedvesebb alkotásáról készítettünk, szubjektív, személyes megítélésen alapuló felsorolást.
kidding

Egy kissé szétszórt, olykor töredezett, de nagyon különleges sorozatot kapunk a Jim Carrey főszereplésével készült Most nevess!-től, ami megköveteli a nézői kitartást.
they shall not grow old 2018

Peter Jackson és a BBC az I. világháború végének 100. évfordulójára egy sajátos megemlékezéssel ajándékozta meg a közönséget. A remek előzetes ugyanakkor kisebb elvárást...