Barátom, Róbert Gida (Christopher Robin), rendező: Marc Forster, szereplők: Ewan McGregor, Hayley Atwell, Bronte Carmichael, Mark Gatiss és csacsi öreg barátaink a Százholdas pagonyból; amerikai-angol animációs-hibrid családi film, 110 perc, 2018. (6)
Idegmancs derbi
“III. rész”, amelyben Róbert Gida családapaként munkájának él élete legnagyobb kincsei helyett, de a barátait elvesztő Mackóval belevág egy számára hihetetlen és tanulságos kalandba, emellett a néző nosztalgiázik, végül kénytelen elbúcsúzni és magukra hagyni őket. A Barátom, Róbert Gida tisztelettel adóz történelmének, de mer újítani, hozzáadni ahhoz. Bár, megosztóan teszi, van ami nem a film, hanem megszokásaink hibája…
Micimackó történelem: 1925-2000
Micimackó történelem: 2001-2018
A Micimackó cikktrilógia végéhez érve eljutottunk az élőszereplős rem…folytatáshoz. A ’94-es Dzsungel könyve és a (modernizált) 101-102 kiskutya után 10 évvel a Disney belevágott egy régi-új bizniszbe: az élőszereplős mese remake-ekbe és bár nem csak ők a hullám meglovaglói, részükről nem az eredeti mesék, hanem saját filmjeik (a Vadregény esetén musicalük) jelentik az alapot. Alice kasszát robbantott, és ha egyszer egy üzlet beindul…
Az évek során próbálkoztak többféle hozzáállással: megmutattak egy történetet az átírt gonosz szemszögéből (Demóna), kombinálták az eredeti sztorit sajátjukkal és egy rutinos rendezővel (Hamupipőke), mélyítettek és komolyítottak szereplőiken egy vizuális technikai csodában (Dzsungel könyve), szinte copy-paste-oltak pár kiegészítéssel rajzfilmet (A szépség és a szörnyeteg) és próbálkoztak folytatással. (Az Óz, a Vadregény és az Elliot nem rajzalapúak.) De Maugliékon kívül ezek mind-mind inkább megosztók lettek: a Demónában sokan kifogásolták az átírásokat, a Hamupipőke túl iparos, a Szépség és a szörnyeteg (anyagi sikere ellenére) semmi kreativitást nem mutat, míg az Alice folytatás szimplán a gyengébb második részek sorába került, ami a Disney videós folytatásai miatt annyira nem is áll távol tőlük.
Magyarán volt itt már baj az, ha valami kreatívan újító, de az sem jó, ha iparos-, vagy másolatmunka. Viszont ezek mind a rajzfilmekből indultak, olyanokból, amelyek egységes narratívával rendelkezve töltötték ki játékidejüket. Azok mentén kell haladni, azt várják a nézők. Viszont ha egy eleve epizodikusan írt könyv eleve korábban bemutatott epizódokból összetákolt mozifilmjéhez készítünk mindjárt folytatást remake helyett, úgy elég nagy szabadságunk lesz és elég csak az alapanyagok felé tett homage-okat berakni, hisz a nézőnek nincs az az elvárása, hogy most ezt meg azt a jelenetet lássa viszont a vásznon. Hanem csak egy újabb epizódot, „amelyben…” Na, ezt használta ki igen jól, a Barátom, Róbert Gida.
Persze elvárás az volt és a műfaj is relatív. Mert oké, Disney rajzfilm újragondolás, de a többivel ellentétben ez egy épp meglehetősen sikeres alágba érkezett. Az animációs-élőszereplős családi hibridfilmek társaságába, amely tavaly decembertől – sőt, az USÁ-ban idén februártól – két igen magas minőségű produkcióval rukkolt elő, a szintén angolmackós Paddington 2-vel és a szintén epizodikus gyökerekkel rendelkező Nyúl Péterrel. Jó, filmtechnikailag a Dzsungel könyve is ez, de az sokkal inkább kalandfilm, Az oroszlánkirály meg isten tudja mi is lesz pontosan. Paddington általános imádata és Péter nagyon friss, a műfajra önreflexív humora végett ez már keményebb dió, de jelentem: ha nem is minden elemében jobb ezeknél, a saját részéről elvárható (és történelméből következő) tekintetében bizony Róbert Gidáék is beállhatnak a joggal sikeres és szeretett műfajtársaik mellé, a tündérmeséken túllendülve pedig Maugli alá a másik kategóriájukat nézve.
A nem jobb alatt leginkább a képi világ kissé semmilyen, szürkés ábrázolását értem. Oké, ott van a mögöttes koncepció, hisz Ewan McGregor Gedeonja csak a szürke hétköznapokban, a cég életében él, és akik a színeket jelenthetné életében, őket elhanyagolja, miközben a güriző mókuskerékben boldogtalan és emberek jövőjéről kell döntsön. Mindez egy világháború után. De igazán játszhattak volna jobban a színekkel, lehetett volna egyre szebb a film, ahol Róbertünk megtalálja a boldogságot. Lehet, hogy egy londoni látképbe kevésbé illene, de ez egy mese. Menjenek el szépen a felhők, Mary Poppins csak később érkezik, és ha a Pagony ködös Albionjából előtörhettek a színek, akkor itt is.
Mondjuk az elég érdekes, ahogy a világ működik: ezúttal a Százholdas pagony nem csak a képzelet szüleménye, hanem egy alternatív dimenzió, melynek átjárója Róbert Gida fájában található, így kerül a többieket elveszettnek hitt Mackó Londonba, mint embernek is látható élő plüssállat. Igen, ez elég merész, de egy felnőtt Róbert Gida mellett szerintem simán elfér. Érzem, hogy mindkettő megosztó lesz, de utóbbin legyünk túl annyival, hogy egy mesét nézünk, semmivel sem másabb kitalált világtörvény ez, mint egy csettintés univerzális következménye. Viszont a film másik igazi negatívuma a kissé nehézkes indulás. Ez persze csak a kicsik szempontjából, de nekik (is) készítették, szóval… Ugyanakkor meg mikor Mackó végre találkozik címszereplőkkel, onnantól hiába van még hátra igen sok, a végére mégis elfoghat minket a „csak ennyi? én méztem volna még egy kicsit…” érzés.
Hisz ezen a ponton elértünk oda, ahol minden más hozzáállás kérdése. Mármint, hogy most negatívan, vagy pozitívan éljük-e meg a történéseket. Hogy most mihez viszonyítjuk? Az elmúlt két nap során mindenki láthatta, hogy milyen távoli és elborult ötleteket tartalmaz a Micimackó történelem. Azokat látva az itteni újítások bőven max a középút, hisz a szereplőinknek nem akar ártani, és eleve nem Milne adaptációnak hirdeti magát. Nemhogy a Barátaim sorozat, a klasszikus ’88-as, mindenki számára ismert szériában is akadnak ennél sokkal nagyobb megerőszakolások – azt mégis szeretjük, daloljuk főcímét. Talán mert rajzolt?
Micimackó és a CGI kapcsolata kifogástalanul a Disney házán belül csak a 2D-s részek rásegítésében működtek, viszont láttunk jelen alanyunknál sokkal rosszabbat is. Olyat, ami a rajzfilmes mivoltukat akarta átültetni. S mivel az óriási negatív visszhangot keltett, itt egyszerre akarták a könyv és a valódi plüssök alapján megalkotni hőseinket. Tényleg furák. De nem katasztrófák. Oké, minimális rajfilmesítés van bennük, illetve Nyuszi és Bagoly nem plüssök, ők úgy nem is léteztek és akár illusztrációik, úgy is valódi állatok ihlették őket. Malacka zöld ruhája is fura lehet a szemnek, de hát a könyvben ő nem is rózsaszín volt.
És maguk a karakterek? Bagoly, Kanga és Zsebi mindig is inkább mellékszereplők voltak a nagy egészet nézve, itt is keveset szerepelnek, Nyuszit viszont sajnálatosan alig látjuk, nem értem, hogy a mindig szervezkedő vezetőalkat miért maradt ki a fő kalandból, hiánya érződik. Füles cserébe nagyon el lett találva, tényleg mintha két rajzfilmforgatás között ugrott volna át ide. Tigris és Malacka szintén karakter hűek, ők más okból nagyon furák, erről később, de önmagában az nem a film, hanem szokásaink hibája. De természetesen Mackót kellett leginkább eltalálni, sikerült, de vele kapcsolatban felmerül egy kérdés. Szereplőink hiába ugyanolyanok (amilyennek enniük is kell), van az embernek egy minimálisan olyan érzése, hogy öregedtek. Hogy most az első Disney adaptációtól vagy a film tök kreatív mesekönyves főcíme alatt, az kérdés, de mintha a nyitójelenetben látható plüssök még kevésbé lennének öregplüssök, mint amikor viszont látjuk őket. Velünk öregedtek volna?
Tigris ugrál, de mintha nem lenne hiperaktív, Füles szomorú, de mintha már Fredricksen bácsi volna a Fel!-ből és hasonló ilyen apróságokat lehet felfedezni a két kengurut leszámítva. Ahogy persze Róbert Gidán is, elvégre ez a főkoncepció: konkrét jelenetek és történetelemek köszönnek vissza az Idegroncs derbiből, ahol az apuka szintén a munkájának él, szintén épp fontos pillanathoz érkezett, de nyakába szakadnak saját és a szomszédság gyerekei meg egy túszdráma és a kaland végén felszabadultabban, boldogabban éri el azt, amin annyit stresszelt. Nincs, de nem is kell várni sok újdonságot a tanulságból, de vannak, akiknek minden vicc új.
Persze a nosztalgiára rájátszik a film, dalok, dallamok, megidézett snittek és nem látható történések során, de sokszor ezek megmaradnak alig észrevehető easter eggeknek. Ha például csak az 1977-es filmből indulunk ki, akkor a gödröt nem tudjuk értelmezni feltétlen, de ha a 2011-es gödörre gondolunk, akkor abból csak a funkcióját értjük meg. A teljes, eredeti Milne fejezet a Disneytől még soha nem ment le, tehát igen, a kell a könyv ismerete is. Amit eleve tisztel, hisz nem a Disney-féle nyílik ki az elején, hanem az eredeti: gombahajú Róbert Gidával, póló nélküli Mackóval és a többiekkel. Ez mindenképp dicséretes.
Minden másban a film elhanyagolható, rendezési ötlet még 1-2 akad ugyan, de pl. a színészek McGregoron kívül átlagosak, nem mintha lenne terük másnak lenni. Azért a kislányt még jegyezzük meg, a kevésből is többet hozott ki annál, amit a történet és az előzetesek alapján hihettünk. Ami pedig még egy utolsó fontos szempont, mely a film megítélésében sorsdöntő lehet itthon (és a facebookos kommentekben már előzetesen is téma volt): a szinkron.
Ugyan erről már értekezetem ott válaszként és folyamatosan érintettem a témát a nagy visszatekintésekben is, mivel ez egy nagyobb olvasottságra számító írás, nem akarom, hogy csak kommentként maradjon meg. Aki azt olvasta, most lazán lejjebb mehet picit. 1988-2011 között négy magyar hang volt változatlan: Mikó István (Mackó), Bács Ferenc (Tigris), Szacsvay László (Nyuszi) és Földessy Margit (Malacka). Tavalyig nem is kellett sehol a szereplőket szinkronizálni, közben viszont Fülesnek már a harmadik hangja hunyt el és Bács jóval visszavonultabban él: a 2011 óta csak Ganalfként halhattuk őt.
Sajnálatos módon tavaly ősszel csak Mikó tért vissza, bár Nyuszi ott nem szerepelt. Földessyt Elek Ferenc (azaz 29 év után helyre állt nálunk az a tény, hogy Malacka fiú), Bácsot Bácskai János, Fülest pedig Faragó András örökölte. Elek és Faragó maradtak most is, Tigrissel viszont kipróbálták Mertz Tibort és le a kalappal alakítása előtt! Bármilyen szomorú is Bács, van egy tényező, ami alapján nem biztos, hogy jobb lett volna a mostani Tigrisnél. Méghozzá az, hogy Nyuszi is furának hat Szacsvayval az animáció miatt. Elvégre nem a rajzfilmes dizájn van itt, hanem a plüssfigurás, de Nyuszi nem plüss, a valódi állatról meg kissé leesik.
Ezért szerintem Tigris is fura lenne Báccsal erre a külsőre. Bár talán kevésbé. Faragó Fülese viszont telitalálat, más, mint Szabó, Kun vagy Kárpáti, de abszolút nem zavaró. Elek már annál inkább fura Malackaként, valószínűleg Földessy már nem tudja azt a magas hangot biztosan hozni, amit 23 évig igen. Rajtuk kívül Kanga és Bagoly is visszatérő hangjaikat kapták (Györgyi Anna, Balázs Péter), Zsebié pedig simán idézi a 2000-05 közöttijeit, azokat, ahol már fontosabb szereplő volt. Nem kell különösebben aggódni hát a szinkronért, de!
Az egyes párosok újszerű hatása ebben az eleve új kinézetben és történeti alapszituációban biztosan sokakból fog nemtetszést kiváltani, holott ez nem a film hibája. Ugyanolyan kényszerű döntések ezek, mint mondjuk az animáció kinézete, azzal a különbséggel, hogy ott jobb alternatíva ennél tényleg nem igazán lehetett. El kell fogadni ezeket…
…mert ha sikerül, akkor garantáltan jól szórakozunk majd. Nyilván nem kell irreális elvárásokkal leülni elé, nem kell majd a műfajreformot remélni tőle (azt a Nyúl Péter hangvétele megtette), hanem egy egyszerű, ártatlan családi kikapcsolódásként rá gondolni. Ha sikerül és elkövetkeztettünk ettől-attól, akkor valószínűleg elkap majd a film. A sajtóvetítésen gyerek alig volt, csak félig telt meg a terem is, de hosszú hangos kacajok kíséretében telt el a film játékideje. Persze amint felpörög.
Ebben biztosan benne van egy kis nosztalgia, de leginkább az eltalált karakterek egysorosai és a kedves pillanatok által kiváltott mosolyok okozták a hangulatot. Zsepivel nem kell azért bekészülni, annyira azért nem játszik rá giccsesen érzelmeinkre. Az inkább Paddington terepe.
Ha tényleg szereted Micimackót, akkor kötelező, ha csak szimplán bírtad, akkor a hozzáállásodon múlik majd a film sorsa. De augusztus Ethan Hunton kívül jobbat nem igazán fog majd ajánlani a nagyobb filmek közül…
(A stáblista közepénél van egy egész hosszú jelenet, ami dalbetétnek indul, azonban…)
