Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame), rendezte: Anthony és Joe Russo; szereplők: Robert Downey Jr., Chirs Evans, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Mark Ruffalo, Jeremy Renner, Josh Brolin, Paul Rudd, Karen Gillian, Don Cheadle, Brie Larson, Gwyneth Paltrow, Tessa Thompson, Benedict Wong, Jon Favreau, Linda Cardellini, Zoe Saldana, Tom Hiddleston, Elizabeth Olsen, Benedict Cumberbatch, Tom Holland, Sebastian Stan, Anthony Mackie, Chirs Pratt, Dave Bautista, Evangeline Lilly, Hayley Atwell és talán utoljára Stan Lee; amerikai poszt-apokaliptikus szuperhőseposz, 2019, 182 perc (12)
Kő kövön nem maradt
A két éve külön részletezett (de idén frissülő) rövidfilmek/webizódok és promók nélkül a Marvel Moziverzum 11 év alatt a Végjátékkal együtt 22 mozifilmet és 11 sorozatot (24 évad, 322 rész, köztük egy IMAX pilot), azaz durván 12 napot és 19 órát adott ki magából. Ugyan nem ennyit hivatott mostani filmünk lezárni (bár érkezett egy cameo a kisképernyőről), de megválaszolni minden idők egyik legnagyobb cliffhangerét sem kisebb feladat. És hogy ezt miképp tette? Olvasók! Bosszúállók! Gyülekező!
Hogy mennyit változott a világ 11 év alatt, azt univerzumon belül is könnyen lekövethetjük: míg az Audi a Vasemberbe még az új, menő GT benzinfalóját adta a playboy alá (miután koncepcióként az Én, a robotban debütált a kocsi), addig a Végjátékba már legújabb elektromos tanulmányautóját mutatta meg a gyár. Persze ha azt vesszük, hogy a Fox X-ei 19 éve nyomják, még az MCU is rövidebbnek tűnhet kicsit, ám erejét mi sem mutatja jobban, hogy a 42 év után a Skywalker sagát lezáró idei Star Wars adagra jóval kisebb a hype.
Persze ehhez Az utolsó Jedik megosztottsága és a Solo vergődése is nagyban kellett, de ahogy a szuperhősöket tavaly ilyenkor magukra hagytuk, az önmagában is akkora hatást ért el (még annak tudatában is, hogy tudtuk mi lesz ebből később), ami utólag talán korszakos mérföldkő lesz. Ha önmagában nem is, a vele együtt forgatott idei résszel egészen biztosan. Egy film, ami nem attól érdekes, hogy mit fognak véghezvinni, hanem hogy hogyan. Egy háromórás eposz tele CGI orgiás bosszú akciókkal – gondolhatnánk. De nem!
Itt kérem a 180 perc bizony alapvetően sokkal inkább karakterközpontúbb, mint azt elsőre várnánk. A Russo tesók negyedszer is bizonyítják, hogy képtelenek hibázni: a humor-dráma-karakterépítés-akció négyes megint olyan jól van adagolva, hogy pár mozgó Új-Zéland képeslapnál jobban kitölti a rendelkezésre álló idejét. Ilyen gyorsan érzékelt 3 óra ritkán történik az emberrel, pláne filmezés közben. Nemhogy nincs fölösleges jelenet (pár túltolt improvizált poénon kívül), de még a Marvel Kapitány első stáblistás betétét is kivágták végül, hogy beleférjen egy már látott anyag helyett újabb pár másodperc a menetidőbe. Három héttel az előző után vesszük föl a fonalat, Carol érkezése ezen időbe esik bele.
A Russókra az is jellemző volt eddig, hogy jól bánnak a temérdek történetszállal. Nos, ezt most még jobban megfejelik! Azt hitted tavaly volt a sok nem bejelentett meglepetésvendég? Tévedtél! Szinte akármelyik percben betoppanhat pár Oscar-díjas figura a buliba, és ha épp rosszkor adta föl a hólyagod, akkor nyúlfarknyi szerepléseikről akár le is maradhatsz. Van olyan, aki nemhogy egy mondatot, még egy mukkot se szól, csak adott pillanatban érdemes szó nélküli megjelenését kiszúrni. Ez most kicsit furán hangozhat, de működik: nem erőltetnek még egy párbeszédet bele, amitől még kuszább lehetne a film, ellenben egy-egy adott megjelenés érzékelteti, hogy nem feledkeztek meg ám mindenkiről. Mondjuk az tény, hogy még így is lehetnek hiányérzeteink kimaradt szereplők kapcsán, de 11 év, az 11 év. Cserébe viszont még jobban kijön az Ultron korán a roskadozás, amit a sok szál okoz neki.
Tudom, mindenki kíváncsi a sztorira, de egyszerűen most először érzem azt, hogy itt nem szabad beszélni semmiről. Az a nyilatkozat ugyan csak úgy 80-85%-ban áll, hogy a trailerek a film első 20-25 percéből lettek összevágva, az viszont tény, hogy több jelenet lett bennük manipulálva, mint korábban bármikor. Pont az olyan részeken, amik a trailerelemzők és teóriagyártók fejéből a logikákat szülik: több olyan párbeszéd is akad, ami ugyan elhangzik a filmben, de teljesen más háttérrel, helyszínen, szituációban… vagy haj-, és szakállviseletben. Nem is beszélve a kimontírozott szereplőkről adott snittekben. De azért egy kifejezetten spoilermentes dolgot itt hagyok nektek: Tony Audiját. Meg ezt is:
Tavaly a film lehetséges hatása volt az egyik gócpont: mennyire marad erőteljes a finálé a következő rész után? És mennyire lehet értékelni egy egész felét? Nos, a mozi itt vérzik igazán. Ez persze így leírva baj, de őszintén: erre számítottunk, nem? Ha pedig egy olyan részén bibis egy alkotás, amiről előre tudjuk, hogy nem lehet jól kijönni, akkor az nem olyan súlyos vagy bántó. Ez lesz Leiával is. Ami viszont mindenképp jó, hogy ismét igen sok kérdéssel állunk majd föl a székből (gondolom a mosdóba sietve), gyanítom még több teóriázgatás lesz most, mert benne van a pakliban. A bökkenő csak annyi, hogy ezúttal többször elő fog kerülni az a kérdéskör is, hogy ez meg az most nem mond ellent önmagának? Vagy az egész univerzumnak? Vagy most egyáltalán mi van? Ez nem illogikus?
Jelenleg igen nagy talányokban élhetünk, amiket azért persze az érkező filmek még leüthetnek (az Idegenben elvileg pár perccel veszi föl ezután a pókfonalat, bár nekem ez is kérdéses a lezárás miatt), de nagyon ki kell agyalniuk az íróknak, hogy bizonyos hiányzó magyarázatokat vagy lyukakat hogy tömnek be. Ez most negatívum igen, cserébe viszont pont azért vannak benne ilyen – mondjuk elég nagy – kátyúk, mert ez a film kimondva nem akar felvezetni semmit. Ez tényleg a lezárásról szól, az pedig, hogy az utolsó 8-10 percből pár következtetést le tudunk vonni a jövőt illetően, már a mi sarunk. De bajok nem is azokkal vannak többnyire. A mozi direktben, párbeszédileg nem vezet rá, és csak abban az esetben kombinálhatunk dolgokra, amennyiben kellő háttértudással ülünk be a terembe.
Ez nagy erény a folytonos építés közepette, de a logikai sebeket nem foltozza be. És az a baj, hogy van olyan szál is, amire később már aligha térhetünk ki. Pl. a lélekkő esete: a Végtelen háborúban emlékezhetünk arra kicsit misztikus jelenetre Gamorával. Több értelmezése is volt, de magyarázata nem. A Végjáték, mint a Végtelen saga lezáró darabja nem ment bele jobban a dologba, nem lettünk okosabbak tőle, pedig ez fontos lett volna a kő teljes megismeréséhez. Ha már 22 filmen keresztül építettek rá. A fázist záró Pókkalandban tuti nem érintjük majd a dolgot (oda lesz más, ami miatt zárónak tehették meg), ráadásul a harmadik rész egyik olyan nyitva hagyott eleme volt ez, amiről pont nem tudtuk, hogy végeredményben úgyis máshogy alakul majd Strange doki 14 millió verziójából. És már nem is fogjuk megtudni. (A Galaxis Vol. 3-ból nagyon kilógna, de még az az egyetlen lehetőség.)
Újabb baj az, hogyha kellően sci-fi edzett a kedves néző, akkor ezeken már a játékidő során elkezdhet agyalni, bár nem az összesen, hisz az nem lesz mind lefektetve a vége előtt, de már ez is visszalépés tavalyhoz képest, amikor igazából csak a fináléban dobtak be minket a mélyvízbe e téren. Előtte nem. Persze ez összefügghet a film sebességével: van időnk agyalni, mert nem folyamatosan akcióból akcióba szállunk és a párbeszédek során felmerülnek azon pontok, amiken kicsit felhúzatjuk szemöldökeinket. És ez megint becsülendő. Még ha nem is mind pozitív tekintetben, de igazán tudunk agyalni egy Marvel filmen. Mármint egy Bosszúállók filmen, ami egy korszakot zár éppen és amiből előzetesen inkább nagy összecsapásai miatt néztük ki a műfaj moziba küldött rekordhosszát, mintsem melankolikusabb humormegszakításai végett. Mondjuk azt jobban lereagálhatták volna, hogy a közemberek miképp élték meg a tavalyi végkifejletet.
Igen, korszakot zár. Sokkal inkább, mint a Végtelen háború, bár ezt igazából lehetett tudni, csak a 10 éves jubileum szebben kijön a 11-nél, de ha rémlik, én pont ennek eloszlatásával nyitottam a tavalyi kritikát. A Végjátékban sokkal több homage van a korábbi eseményekre: míg a part1 üdítően friss volt, ahogy végre szinte mindenkit összehozott és interakciókba léptetett egymással, addig itt ez a part2-ben hiányzik. Emiatt talán egy picit kisebb durranásnak éljük majd meg, de amilyen sok és amennyi kis kikacsintás és megidézés van itt – és ami fontos: nem beleerőltetve! – az tényleg egy igazi, koherens évadzáró rész hatását kelti. Ráadásul ezeket adott esetben kombinálja. Például a Tél katonáját a Hangyával és az első Kapitány filmmel (meg a Thor egyik utalásával). Vagy a Bosszúállókat a Tél katonájával. Mesteri tisztelgés és tényleg minden összeér a Norton féle Hulkon kívül. Még a stáblista utáni hangeffekt is egy tisztelgés a kiindulóponthoz. Idén pedig 2-ből 2 film utalt Budapestre. Talán a Fekete Özvegy előzményfilm tényleg kezd majd ezzel valamit?
És bár hiába forgatták egyben a két részt (Larson pl. hamarabb végzett ezzel, mint a szóló filmjével), a köztes egy év utómunkáit valamilyen szinten a nézői reakciókra szánták. Beleforgattak egy sűrű mémre való utalást, lereagálták a zenékkel való jogos kritikákat tavalyról (ami az volt, hogy a karakterek meglévő egyedi témáit nem használta Alan Silvestri: na most én négyig jutottam ebben, de nem tartom kizártnak, hogy több is van még), és hasonló apró gesztusokkal próbáltak kedveskedni nem csak a rajongóknak, mindenkinek. Ha például ne adj Isten tényleg ez lenne az utolsó Stan Lee cameo filmvásznon (hiába forgattak vele még, az már lehet csak külön extraként lesz később látható), akkor még őt is megfiatalítva láttuk utoljára, nem sokkal azutáni kinézetével, ahogy a ’60-as években megalkotta a film hőseinek alapjait. Nem volt szándékos, de szép kör lenne, ha ez a vége.
Végül egy gyors kitérő a szinkronra: idén is lett egy ütközés a sok karakterhang között (tavaly ez a Koponyánál volt), azaz valaki nem a megszokott hangján mond majd egy sort, azonban sikerült ezt olyan elegánsan megoldani, hogy a magyar változat tartogat kvázi még egy easter egg-get. Lehetett volna még ennél is jobb egy korábbi hangcsere miatt, de így is találékony!
2956 perc. Azaz 49 és fél óra. Két nap és másfél óra. Ennyit tett ki eddig az MCU 22+1 egész estés mozis szereplése. Nem is beszélve az esetenként elcsíphető extra dolgokról, Amerikában volt olyan, amikor ilyenhez külön intrókat forgattak Coulsonnal, vagy levetítették a One-Shotokat is, de még Magyarországon is volt mozivásznon publikus esemény során a Team Thor rövid, ráadásul szinkronnal. De ez a közel 50 óra az, amit a kezdetek óta, kihagyás nélkül moziban ülő rajongók 11 év alatt premierben átélhettek. És a Végjáték ebből csupán 187 percet nem hivatott kvázi lezárni vagy összekötni. Nem volt könnyű feladat, de Russóék a körülményekhez képest megcsinálták azt, ami ebből még túlterhelés nélkül kihozható lehetett. Vannak apróbb csetlés-botlásai, de spoilerek nélkül nem lehet ezekre a fentieknél jobban kitérni. Maradjunk annyiban, hogy az egyik elmaszkírozás nem épp kellemes látvány.
Nem mondanám se jobbnak, se rosszabbnak a Végtelen háborúnál hisz eleve egy produkció volt a kettő. Az eddigi legnagyobb költségvetésű Hollywood történetében, az első direkt moziba szánt egész estés nagyjátékfilm, amit 100%-osan IMAX kamerákkal vettek föl. Van, amiben jobb és van, amiben rosszabb (vagy már nem annyira ütőképes másodjára) az elődnél, de ezek annyira kiszintezik egymást, hogy én kiegyeztetem őket döntetlenben. Az viszont biztos, hogy a két film együtt korszakos alkotásként vonul majd be a filmtörténelembe. És az is biztos, hogy ennyire meghatározó az univerzumon belül csak a Vasember volt korábban.
Körbeértünk tehát.
De most hogyan tovább?
