Amerikai Horror Story: 1984 – 9. évad – kritika


American Horror Story: 1984, készítő: Brad Falchuk, Ryan Murphy, szereplők: Emma Roberts, Billie Lourd, Leslie Grossman, Finn Wittrock, Dylan McDermott, Cody Fern, John Carroll Lynch, Angelica Ross, Zach Villa, amerikai horror történet, 46 perc, 9 évad, 2011 – 

„A ’80-as évek sosem hal meg”

Ez az örök érvényű mondat hangzik el az utolsó részben, ami látva a sorozatos és filmes tendenciákat, valóban jogos állításnak bizonyul. 2016-ban a Stranger Things felkavarta az állóvizet és újra létjogosultságot adott ennek a karakteres korszaknak, amit az idei AHS évad tökéletesen visszaadott, azonban hibái még így is akadnak.

Az American Horror Story egy igazán érdekes vállalásnak indult 2011-ben. Minden évad egy-egy klisés horrorelemet vagy történetet dolgoz fel. A sztori változik, a szereplők maradnak. Már árulkodó volt az is, hogy az egyik nagy húzónév, Jessica Lang a Freak Show (4. évad) után kiszállít, valamint erre a 9. szezonra már Sarah Paulson és Evan Peters sem tért vissza. Milyen kár, pedig ez az évad sikerült talán a legjobban a Murder House, az Asylum és a Freak Show után, aminek kizárólag a remek témaválasztás az oka. Ugyanis a ’80-as évek legmenőbb slasher horrorjai vannak most terítéken: A texasi láncfűrészes, Péntek 13, Az erdei fantom, Halloween II és még sorolhatnám.

Egy csapat aerobic rajongó fiatal kap egy remek álláslehetőséget egy erdei táborban, ahol gyerekekre kellene vigyázni. Természetesen a pénz és a kötetlen bulizás motiválja őket. A tábor épp újranyitás előtt áll, ugyanis a ’70-es években egy szörnyű mészárlást követően bezárták. Azonban senki nincs biztonságban, mert a sorozatgyilkos, aki akkor kiirtotta az összes nyaralót, most kiszabadult a börtönből és vérre szomjazik. Azonban nem ő az egyetlen gyilkos az erdőben: van itt egy démonnal szövetkezett emós srác, szellemek, bosszúálló testvér, egy megszállt nő, családi dráma áldozatának kísértete és még sorolhatnám. Minden fiatal egy sötét titkot rejteget és vészhelyzetben megmutatják a foguk fehérjét. Itt válik érdekessé a koncepció, ami miatt sajnos nem lett teljesen élvezetes ez az évad. Mindegyik karakter a slasher horroroknak megfelelően buta, valamint érzelmeik teljesen a szélsőségek határán mozognak. Nincsen kiforrott és jól megírt jellemük, teljesen önmaguknak ellentmondó tettekre vetemednek, így lehetetlen velük azonosulni vagy szurkolni értük. Ráadásul a végletekig halmozó sorozatgyilkos elemek nincsenek annyira kifigurázva, hogy humoros paródiába forduljanak át ellenben a ’80-as évek stíluselemeivel, aminél meg irtó jól működik a túlzás minden téren.

El is érkeztünk a legerősebb pontjához az évadnak, ez pedig a korszakidézés. A jelmezek, a hajak, a zene, a párbeszédek, amikben a ’70-es és ’80-as éveket elemzik remekül reprezentálják, hogy mennyire jót tesz ezeknek a koroknak az idő múlása és mennyire megszépülnek a mára cikissé vált emlékek. Az öltöztetőt külön kiemelném, ugyanis hihetetlen jó szetteket állított össze: neon aerobic ruha, fejpánt, levágott ujjú farmer mellény, válltömés és flitterek mindenhol. A zenei felhozatal érezhetően geg, ugyanis az oda nem illő szituációkban játszanak le mindenféle klasszikust, Billy Idol-tól kezdve a Black Sabbath-on át egészen a Kajagoogoo-ig, valamint nem félnek használni a synth wave ütemeit sem. Remek soundtrack készült a 9.évadhoz, amit ajánlok a ’80-as évek szerelmeseinek.

Azonban ami már a Roanoke-nál is érződött, itt is sajnos kitűnt és talán emiatt kezdett el hanyatlani a sorozat sikere is. Hiába van egy jó felütésű horrortörténet, de az alkotók nem képesek olyan mennyiségű sztorit köré írni, ami kitöltené a 9 x 46 percet. Érezhető, hogy a vége felé már erőlködnek és kénytelenek a történetet kiszakítani abból a közegből vagy évből, amibe tervezték, mivel abban már elfogyott a szufla, így át kell helyezni és ennek következménye a rétestészta kellemetlenül hosszúra nyúzása. Jelenleg is egy hat részes vállalással egy szuper feszes és talán még viccesebb évadot össze lehetett volna hozni, de így is az utóbbi évek legélvezetesebb AHS évada volt a rengeteg popkultúrális kikacsintással, ahol még a Be Kind Rewind (Tekerd vissza, haver!) filmet is sikerült megemlíteni egy videótékás kiszólással.

Az ötletes reflektálások (The Final Girl az utolsó epizód címe utalva a tipikus utolsó élve marad lányokra a slasher horrorokban), a feel good zene, a remek korábrázolás tényleg elrabolja a szívünket, azonban ahhoz túl kevés a halmozás, hogy vicces öniróniába forduljon át, ahhoz viszont sok, hogy megunjuk ezt a céltalan történetvezetést. Reméljük, a következő évadra sikerül az arányokat újra eltalálni, bár ez a második évad óta nem sikerült.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Elvileg a The Mandalorian beelőzte a Stranger Things sorozatot
Következő cikk Tom Hiddleston Thor szerepére jelentkezett, itt a videóbizonyíték!