Stephen Hawking műve nyomán készült A film rövid története, amiben A Hetedik Sor Közepe csapata megkísérli azt, ami másoknak csak hosszú könyvciklusokban sikerült: írásba foglalni a film, talán nem is olyan rövid történetét. A legelső mozivetítéstől kiindulva, érintve, többek közt az iráni új-hullám és a tajvani mozi érdekfeszítő világát, eljutva napjaink mainstream filmgyártásáig. Mindezt alig száz oldalba foglalni persze valóságos filmteoretikai harakiri, így figyelmeztetünk mindenkit! Írásunk lényegre törő, inkább csak rövid betekintés, mintsem tényleges mozitörténeti értékezés, ámde reméljük, kiváló alapanyaga lesz a későbbi elmélyülésnek.
Az 1., 2., 3., 4., 5. és a 6. 7. 8. 9. 10. 11. rész itt >>>
A II. Világháború Olaszországban a legmélyebb szociális és gazdaságai kataklizmát idézte elől. A foglakoztatásai ráta történelmi mélyponton, a lírát elsöpörte a hiperinfláció, a Mussolini-éra gondosan revideált közéleti viszonyai után az emberekben óhatatlanul megnőtt az igény a valóságra. Ez az igény az Olasz Neorealizmusban magasztosult, aminek művészi igényívójává az olasz kultúridentitás újraformálása és a szociálisan érzékeny témák köztudatba emelése vált.
A műfaj visszatérő motívumai a szegénység, a vidéki ember problémái, és a harmincas években meghatározó fasisztoid elitizmus előidézte társadalmi egyenlőtlenségek. Szintén a neorealista film kardinális témái közé tartozik a szegénység emberre gyakorolt hatásai, az ahogyan az állandósult nélkülözés fokozatosan felülírja a freudi pszichoanalitikában determinált ,,felettes én” prekoncepcióját.
( A Róma, nyílt város a náci megszállás áldozatainak állít emléket)
Így válnak bűnözővé a Fiúk a rács mögött emberarcú karakterei és biciklitolvajjá a Biciklitolvajok megtört apukája Vittorio De Sica fajsúlyos rendezéseiben. Szintén a szegénység pszichometriáját vizsgálja Roberto Rossellini Paisá című filmje, illetve A sorompók lezárulnak, ahol egy magára hagyott öregúr sodródik az öngyilkosság szélére.
A neorealista film alkotói az ő történetükön keresztül az emberiséget századok óta foglalkoztató morális kérdéseket, a negyvenes évek Olaszországának valóságába szituálja. Munkájuk egy új, szociálisan tudatosabb alkotói szemléletet honosított meg a filmművészetben, ami a narratív hatáskeltés helyett a hétköznapok problémáit részesíti előnyben. Vezérmotívumaik, a szegénység és az átlagember kiszolgáltatottsága, pedig még számtalanszor vissza fognak köszönni a filmtörténet elkövetkező időszakában.
Legfontosabbak…
Megszállottság (1943)
Róma, nyílt város (1945)
Paisá (1946)
Biciklitolvajok (1948)
A sorompók lezárulnak (1952)
A legutóbbi rész:
Ajánljuk még ehhez a részhez:
