Sorozatunk következő alanya a méltán híres kanadai rendező, Denis Villeneuve. A legzseniálisabb kortárs direktorok között szokták emlegetni, néhány kisebb költségvetésű mozi és rövidfilm után, karrierje első komoly sikerét az Oscar-jelölésig jutó Felperzselt földdel érte el.
A szakma még jobban felfigyelt rá, kinyíltak a kapuk, ő pedig nem tétlenkedett. Az utána következő munkáival (Fogságban, Sicario, Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049) még inkább helyet követelt magának a fontos rendezők sorában.
Bár Villeneuve korai filmjeinél komoly ihletet merített a francia Új Hullámból, gyorsan rájött, hogy a sci-fi az a műfaj, ahol korlátlan lehetőség rejlik a felfedezésre és a mesemondásra. Továbbá, hogy korlátok nélkül foglalkozzon nehéz témákkal, például vallással vagy a társadalom más aspektusaival.
Kubrick remeke a 2001: Űrodüsszeia továbbra is a kedvenc filmje, valamint állandó inspirációs forrás a számára; a film megtekintése után megkapta első „mozisokkját”.
Míg következő mozija, a Dűne új feldolgozásának bemutatására várunk, sorra vehetjük azokat a filmeket, amiket nagyon szeret, és kiderül, hogy a pályatársaira maximálisan felnéz (például Christopher Nolan-re.
- 2001: Űrodüsszeia (1968) r.: Stanley Kubrick
- Nem vénnek való vidék (2007) r.: Ethan Coen, Joel Coen
- Eredet (2010) r.: Christopher Nolan
- Vérző olaj (2007) r.: Paul Thomas Anderson
- Az ember gyermeke (2006) r.: Alfonso Cuarón
- Korcs szerelmek (2000) r.: Alejandro G. Iñárritu
- A felszín alatt (2013) r.: Jonathan Glazer
- Dogville – A menedék (2003) r.: Lars von Trier
- A próféta (2009) r.: Jacques Audiard
- Kutyafog (2009) r.: Yorgos Lanthimos
- Dunkirk (2017) r.: Christopher Nolan
- A négyzet (2017) r.: Ruben Östlund
- Három óriásplakát Ebbing határában (2017) r.: Martin McDonagh
- Anyám! (2017) r.: Darren Aronofsky
- Kicsinyítés (2017) r.: Alexander Payne
- Csábítás (2017) r.: Sofia Coppola
- Csillag születik (2018) r.: Bradley Cooper
Korábbi alanyok: