Halálos harcmező – kritika


Halálos harcmező (Outside the Wire), rendező: Mikael Hafström, szereplők: Anthony Mackie, Damson Idris, Emily Beecham, amerikai sci-fi akciófilm, 115 perc, 2021. (16)

Mackrobi

Egy, a felettesei szerint hibás döntést meghozó drónpilóta és egy emberszabású robotkatona indul a világ megmentésére, meglepő módon a jófiúk angolul, a rosszak oroszul beszélnek, a forgatási helyszín pedig kis hazánk. Anthony Mackie ugyanúgy szerette Budapestet, mint Will Smith, még akkor is, ha előbbi véletlenül behúzott egyet neki a szülinapi partiján. A Halálos harcmező, ha nem is váltja meg a világot, de nem is fáj annyira, mint egy pofon Alitól. 

2036-ra az orosz-ukrán konfliktus annyira kiéleződik, hogy az Egyesült Államok békefenntartókat küld a térségbe. A szokásos béke…rendcsináláson túl az amerikaiak legfőbb célja, hogy elkapják Viktor Koval (Pilou Asbaek – Páncélba zárt szellem, Trónok harca, Emberrablás) hadurat, aki az emberek sanyargatásán túl az ex-szovjet atomarzenál indítókódját is meg akarja szerezni. Egy bevetés alkalmával a drónpilóta Harp (Damson Idris – Fehér hó, Fekete tükör, A bőrömben) olyan döntést hoz, ami a katonai karrierjébe kerül és büntetésből beosztják Leo (Anthony MackieValós halál, a Bosszúállók Sam Wilsonja) mellé, akiről kiderül, hogy egy szigorúan titkos fejlesztés eredménye, egy kiborg. A harcoló felek eddig is használtak harci robotokat, a gumpokat, de Leo teljesen emberszerű, aki széleskörű katonai ismeretekkel rendelkezik és képes önállóan döntéseket hozni.Leo és Harp küldetése, hogy egy vakcinát juttassanak el a biztonságos zónán kívül. Az akció során alaposan felmérik egymást, adva van ugyanis egy drónpilóta, aki a távolból, biztonságos helyről hoz meg kényszerű döntéseket és egy robot, „aki” a harcmezőn a saját „bőrén”, a saját „szemével” tapasztalja meg ezeknek a döntéseknek a hatásait, a pusztítást, a rombolást, a civil áldozatokat stb. Mindketten meg vannak győződve a saját igazukról, miközben a háborúról és a háborúban elfoglalt helyükről, szerepükről meglehetősen eltérően gondolkodnak. A cselekmény akár el is mehetne a tudományos-fantasztikum irányába, de a cél ezúttal – is – egyértelműen a könnyed szórakoztatás, a lövöldözés, üldözés, verekedés és robbantgatás.A Magyarországon forgatott film számos jelenete játszódik a fővárosban, amit ezúttal nehezebb beazonosítani, mert távoli drónfelvételeket és utcai jeleneteket kapunk, ikonikus látképek és épületek nélkül.  A sztori erősen épít a sztereotípiákra, az orosz-ukrán konfliktus és benne az amerikai részvétel ábrázolása tipikusan hollywoodira sikerült, lepukkant gyárépületek, orosz haditechnika, csóróság mindenfelé, na meg a melegítőben, AK-val a kezükben rohangászó rosszfiúk stb. Miközben Harp azon van, hogy parancsoka, Eckhart (Michael Kelly – Szemvényvesztők, Everest, Kártyavár) előtt bizonyítson, újra és újra szembesülnie kell a ténnyel, bár drónpilótaként fontos feladatot lát el, a harcmező kellős közepén némileg átértékeli a dolgokat az ember. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Leo minél emberibb akar lenni, annál inkább kiábrándul az emberekből, ez már csak egy olyan paradoxon, ami a legtöbb hasonló témájú alkotásban előjön és általában kevés jóval kecsegtet. Hogy az atomháború végül elmarad-e, az maradjon titok, második rész berendeléséről egyelőre nem hallani, de aztán ki tudja.A forgatókönyvet Rob Yescombe írta, aki elsősorban rövidfilmekre és küldetéses-lövöldözős videójátékokra szakosodott (The Division, Faroint, Rime, Rambo, Crysis), utóbbi vonalat nagyon szépen viszi tovább. A rendező a svéd Mikael Hafström, aki az Oscar-jelölt Könyörtelenek mellett olyan filmeket jegyez, mint a Kisiklottak, A rítus (szintén nálunk forgatták), A tó szelleme vagy a Szupercella, vagyis bunyóban és feszültségkeltésben egész jól muzsikál. Az operatőri munkáért Michael Bonvillain felel, őt semmi esetre sem bántanám, a Westworld, a Cloverfield vagy a Zombieland pl. nagy kedvenceim és a képi világgal ezúttal sincs különösebben gond. A zenét egyik nagy kedvencem, Lorna Balfe követte el, aki a Zimmer istálló egykori (?) versenyzőjeként (A sötét lovag, Dunkirk, Hajsza a győzelemért) szorgalmasan szállítja a dallamokat a különböző produkciókhoz (Páncélba zárt szelem, A korona, Bad Boys: Minörökké rosszfiúk), ám mostanra ez a szorgalom inkább derék iparosmunkába csapott át, 2019 óta közel 30 filmen dolgozott vagy dolgozik jelenleg is. Anthony Mackie – aki egyben a film egyik producere is – közepes színvonalon és közepes beleadással hozza a robotot, időnként a Terminator karakterek mozgását és megjelenését utánozva, de több alkalommal utal a Páncélba zárt szellem és a Bosszúállók béli szerepeire is.Amikor a Netflix nemrég bejelentette, hogy 2021-ben minden héten bemutat egy új filmet, nem voltak illúzióim. Ez a film lehetett volna sokkal jobb, de sokkal rosszabb is, előbbi már csak azért is sajnálatos, mert az alapfelvetés egyáltalán nem hülyeség, azonban annak kifejtése már elég szedett-vedettre sikerült. Az, hogy két fekete fickó military boltos cuccokra cseréli az egyenruhát, csak hogy kevésbé keltsen feltűnést az orosz-ukrán határon még elmegy, de az, hogy a térséget következetesen Balkánnak nevezik, már kevésbé. Politikai korrektség ide vagy oda, azon is felkaptam a fejem, hogy a polgárháború sújtotta térségben minden zárva van, kivéve a bankot, ahol a világ minden tájáról származó, jól öltözött emberek intézik halálos lelki nyugalommal a pénzügyeiket.
Azt totál elengedtem, hogy a helyi erők oroszul, hőseink pedig angolul szólalnak meg, de mégis mindenki érti a másikat, mint ahogy azt is, hogy miközben 2036-ban robotkatonák és katonarobotok harcolnak, a járművek, az öltözék, a fegyverek stb. mit sem változtak, a hidegháborús atomtöltetű rakéta pedig pöccre indul.  Megtudjuk azt is, hogy Leo keze meleg, nehogy leleplezze magát, de a teste hideg és bár kismilliószor megmotozzák, ez nem tűnik fel senkinek.

A magyar táj, a kelenföldi erőmű és a belváros sokadjára alakítanak tőlünk keletebbre fekvő helyszíneket, ami egyszerre tölt el büszkeséggel és szomorúsággal. A biztonságos és relatíve olcsó forgatási helyszín, a kiváló szakembergárda és a kelet-európai vadromantika valószínűleg még sokáig fogja idecsábítani a hollywoodi filmeseket az alkotások témájától és színvonalától függetlenül.
A Halálos harcmező pörgős, látványos film, amiben kevés az üresjárat, teszi a dolgát, miközben az alapfelvetést végtelenül leegyszerűsítve könnyed szórakozást ígér és nyújt, ám egyetlen csavarja is könnyen kiszámítható.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Mintha egy városban lennél - kritika
Következő cikk Előttem az élet - kritika