21 horror, amit rettegve, de nagyon várunk 2021-ben!


candyman 2A horror fronton is meglehetősen ínséges 2020-as esztendő után az idei év borzongató felhozatala egészen erősnek ígérkezik. A Horror-filmek.hu segítségével összegyűjtöttük azt a 21 horrorfilmet, amiket rettegve várunk 2021-ben!

Kampókéz legendája folytatódik

1992-ben mutatták be Tony Todd főszereplésével az első Kampókéz filmet. Habár a ’90-es évek talán sokkal kevesebb klasszikust termelt a zsáneren belül, mint az eggyel korábbi évtized, a Kampókéz kétségkívül ezen időszak egyik legjobbja lett. Azon pedig meg sem lepődtünk, amikor a Tűnj el! című filmjével a horrorban is nagyot dobbantó Jordan Peele jelezte, hogy elkészíti a történet legújabb feldolgozását. Egy picit reménykedtünk benne, hogy Peele a rendezést is magára vállalja, azonban ezen a téren a kevésbé ismert Nia DaCosta lett a befutó. Persze a minőség miatt jó eséllyel így sem kell aggódni, hiszen a rendezőnő időközben a Marvel kapitány 2. részének levezénylését is megkapta a Disney-től.

Az új Kampókéz film pedig nem is reboot lesz, inkább a ’92-es történet egy fajta folytatására lehet számítani. Előzetest már láttunk és tényleg le voltunk nyűgözve, csak remélni merjük, hogy az augusztus végére tervezett premier valóban meg tud valósulni és nem kell még tovább vágnunk a centit ezen sikervárományos produkció megérkezéséig.

Idén is lesz okunk visszatartani a lélegzetünket

John Krasinski és kedves felesége, Emily Blunt elég nagyot robbantott az egyébként meglehetősen egyszerű Hang nélkül című filmmel. A koncepció nem volt eget rengető, de tökéletesen működött. Tisztán emlékezhetünk arra, hogy mocorogni se mertünk a moziban, nehogy arra a neszre lendüljenek támadásba a rémségek. A bevételek pedig jól alakultak, így nem volt csoda, hogy a stúdió folytatást akart. Krasinski egy darabig ódzkodott, ám azóta kiderült, hogy a történet egy spin-off kalandot is kap és arra is a nyakunkat tennénk, hogy csak hamar a főcsapás vonal is trilógiává bővülhet. Persze előbb legyünk túl az áprilisra tervezett Hang nélkül 2 premieren.

Chris Rock kibulizta a Fűrész újabb felvonását

A James Wan és Leigh Whannell nevével fémjelzett Fűrész franchise úgy tűnt, hogy sosem ér véget. Persze talán annyira nem is bántuk, de a torture pornba átforduló kalandok, azért lássuk be, egy idő után nem sok újat mutattak, nem meglepő, hogy végül csak pont került a történet végére. Aztán jött Chris Rock, aki forradalmi ötlettel rukkolt elő egy újabb filmet illetően és addig-addig rágta a stúdióvezetők fülét, míg kibulizta a folytatást. A rendezésre ráadásul a franchiseban veteránnak számító Darren Lynn Bousmant is visszacsábították, Rock mellett pedig Samuel L. Jackson is főszerepet kapott. Ilyen leosztással azért bőven kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit rejtenek 2021-ben a Spirál: Fűrész hagyatéka lapjai. Ha minden jól megy, májusban kiderül.

A Warran házaspár újabb természetfeletti kalandba csöppen

A Démonok között franchise kétségtelenül az elmúlt néhány év legnagyobb hatású horrorfilmes történése. A James Wan rendezésében készült két film remek volt, ráadásul újabb és újabb spin-offok nőttek a főtörténet köré, a New Line Cinema pedig egy egész rémisztő univerzum kiépítésébe kezdett. Szerencsére azonban Warrenék kalandjai is folytatódnak. Habár James Wan ez alkalommal nem tudta bevállalni a rendezést, Michael Chavesben is bízhatunk. Wan ajánlásával kapott lehetőséget és A gyászoló asszony átkával azért bizonyított is – persze annál azért egy Démonok között film esetében többre lesz szükség, de szavazzunk mi is bizalmat a direktornak júniusban.warrenekA Sony nem áll le, újabb Pókemberes karaktert mutatnak be

A Daniel Espinosa rendezésében és Jared Leto főszereplésével érkező Morbius talán kicsit kakukktojás. Szinte bizonyos, hogy nem egy echte horrort kapunk, bár arra is fogadni mernénk, hogy azért bőven lesznek hátborzongató elemek és pillanatok a Morbiusban. Mégis csak egy vérszívó a főhősünk. A stúdió a Venommal sem nyúlt mellé, habár ott végül behúzták a féket és viszonylag gyerekbarát végeredményt dobtak össze. A Morbius esetében még kérdéses, hogy hol lesz meghúzva a vonal, bár talán bőven a horrormezsgye alatt, ám így is érdeklődve várjuk, hogy mi sül ki ebből a filmes univerzumból. Talán októberben kiderül.

Edgar Wright ismét akcióban

A brit rendező munkásságára mindig érdemes odafigyelni. A Haláli hullák hajnala, a Vaskabátok és a Scott Pilgrim a világ ellen remek filmek voltak. A Nyomd, Bébi, nyomd! pedig ezeken is bőven túl tett, így az a bizonyos léc nincs alacsonyan. Wright 2021-ben ismét egy horror beütésű darabbal támad. Habár az Utolsó éjszaka a Sohóban nem biztos, hogy az év legkeményebb horrorja lesz, ám a legkülönlegesebbnek biztosan nevezhetjük, ismerve Wright munkásságát. A történet egy divattervezőnőről szól, aki egyszer csak a ’60-as években találja magát és meglehetősen sok furcsaság veszi ott körül.last night in sohoStephen Lang antihősből főhőssé léphet elő

Fede Alvarez Vaksötét című filmje egyszerű, de nagyszerű alkotás volt. Akadt néhány fiatal, akik ki akartak rabolni egy vak fószert, ám rettentően ráfaragtak. A Vaksötét folytatásában, kissé talán csavaros módon, az előző rész negatív figurája lesz a főhősünk. A vakember, aki most új helyen és teljesen új kalandba csöppen. Ez alkalommal egy lányt rabolnak el mellőle, akit szeretne kiszabadítani – így nem egy jól ismert környezetben kell rendet tennie, hanem egy ismeretlen helyszínen. Afelől viszont nincs kétségünk, hogy az augusztus nagyot fog szólni, Stephen Lang pedig mindenkivel leszámol.

Nem marad el az Irtás sem!

James DeMonaco rendező elég betyárosat dobbantott annak idején a The Purge című filmjével. A kaland ráadásul bőven kinőtte magát, hiszen több folytatás és egy rövid életű sorozat is elkészülhetett. Más kérdés, hogy a The Purge fokozatosan ment át akciómoziba, ami azért a horrorisztikus pillanatokat sem vetette meg. A The Forever Purge az ígéretek szerint az utolsó kaland lesz a sorban. Tény, hogy a részek minősége olykor bőven hagyott kívánni valót maga után, de talán badarság volna kihagyni a történet nyárra betervezett lezárását.the forever purgeA Netflix sem hagy minket sajátgyártású horror nélkül

There’s Someone Inside Your House címmel érkezhet meg 2021-ben a Netflix egyik sajátgyártású horrorfilmje, amelyhez Stephanie Perkins könyve adta az alapot. A sztoriban egy álarcos erőszaktevő kapja a főszerepet, aki ráadásul a gyilkosságokat követően napvilágra hozza áldozatai legsötétebb titkát. Nem biztos, hogy az év legvagányabb alkotása lesz, ám jó eséllyel a 2021-es premier nem csúszik majd, lévén, hogy streaming produkcióról van szó.

Egy balul elsült vakrandira is elmehetünk

Ugyan még a tengerentúlon sem kapott pontos premierdátumot, de jó esély van rá, hogy az idén megérkezik Shana Feste horrorja. A Run Sweetheart Run már tavaly a Sundance Filmfesztiválon bemutatkozhatott, a történet szerint pedig egy női főhőst kapunk, akinek elég komolyan meggyűlik a baja a vakrandin partnerével. Hősnőnk minden áron szeretne életben maradni, a fickónak viszont komoly tervei vannak a lánnyal. Egy próbát megérhet majd a Blumhouse égisze alatt készült darab.run sweeMichael Myers és Laurie Strode ismét összecsapnak

Amikor kiderült, hogy a Blumhouse új Halloween filmet készít, akkor jó eséllyel csak legyintettünk. Amikor vázolták, hogy igazából az első film kivételével minden folytatást figyelmen kívül hagynak és Carpenter 1978-as klasszikusának közvetlen folytatását hozták össze, akkor talán felkaptuk a fejünket, de nem tudtuk mire számítsunk. Lássuk be, a Blumhouse néha remek filmeket hoz össze, máskor viszont fércművekkel rukkol elő. 2018-ban viszont kiderült, hogy a koncepció működik, az elképzelések pedig hűek maradtak Carpenter klasszikusához. A stúdió rögvest jelezte is, hogy egy trilógiát hoznak össze, aminek második felvonása lesz az október környékén várható Gyilkos Halloween. Az év egyik legnagyobb dobása lehet a végeredmény.

Zack Snyder újból ránk ereszti a zombikat

Zack Snyder még 2004-ben hozta össze a Holtak hajnala újragondolt változatát. A film remek lett, a stúdió rögvest folytatást akart, egy újabb zombis filmet, Snyder viszont lehűtötte a kedélyeket és jelezte, hogy inkább más projektek felé kacsingat, nem érdeklik a folytatások. 2010-ben úgy tűnt, hogy talán nélküle érkezhet egy újabb agyhalottaktól hemzsegő film, amely a Holtak hajnala „folytatása” vagy, ha úgy tetszik, szellemi örököse, a tervek viszont hamar összedőltek. Snyder viszont nem régiben dolgozni kezdett a forgatókönyvön – kislánya elvesztése után a munkában is igyekezett vigasztalódást találni – és mint kiderült a rendezést is bevállalta. A helyszín Las Vegas lesz, a zombikat pedig a Dave Bautista vezetette zsoldos csapat vághatja taccsra – csoda, hogy tűkön ülünk. Premierdátum még nincs, a 2021-es megjelenés viszont biztosnak tűnik, lévén, hogy a Netflix megvásárolta a jogokat, így egyenesen streamingre érkezhet az alkotás. Egy kicsit bízunk benne, hogy a legjobb zombis filmek között emlegethetjük majd ezt az alkotást is.zack snyder armyA hegyekben túrázás 2021-ben sem a legjobb ötletek egyike

A Halálos kitérő című horror annak idején méltán örvendett népszerűségnek. Több folytatás is érkezett, amelyek minősége folyamatosan csökkent, de amolyan bűnös élvezetként mégis lehetett szeretni a szériát. 2020 végén kiderült, hogy fű alatt, Mike P. Nelson rendezésében összehoztak egy rebootot. A történetben ismét előkerülnek a hegyek között élő rémisztő figurák és egy túrázó csapat kerül veszélybe. Az előjelek biztatóak, a franchise egy ütős felélesztésére számíthatunk. Ráadásul a tengerentúlon már januárban debütál a film.

Nicolas Cage óriásbábokkal harcol

Nicolas Cage 2021-ben sem marad munka nélkül. Az ember talán azt gondolná, hogy a színész karrierje megfakult, de ha jobban belegondolunk, ez talán mégsem igaz. Tény, hogy nem nagy költségvetésű mozifilmekben találkozhatunk vele, de a színész így is megtalálja a számításait. A Mandy: A bosszú kultusza, a Color Out of Space vagy a szintén idei, inkább sci-fibe hajló gyilkos nindzsás Jiu Jitsu agyament, de mégis szerethető őrültségek. Ebbe a sorba pedig a Willy’s Wonderland is tökéletesen beillik, hiszen Cage egy vidámparkban akaszkodik össze néhány életre kelt óriásbábbal. A végeredmény pedig az előzeteseket látva elképesztően véres és kifejezetten mókás lesz.

Új lendületet kap a Resident Evil franchise

Amikor kiderült, hogy Paul W. S. Anderson és neje, Milla Jovovich tényleg az utolsó Resident Evil filmet készíti, egy picit talán fellélegeztünk. A dolog, a maga részről részre botrányosabb CGI megoldásaival és ötlettelenségével, megfáradt. A stúdió viszont pár év múlva úgy érezte, hogy maga a franchise elbírna egy rebootot. A 47 méter mélyen című cápás film rendezője, Johannes Roberts, kapta a feladatot, a produkció pedig a közkedvelt játékok alapján készülhet. Na, ez viszont nem tűnik megfáradtnak, pláne, hogy a Capcom gőzerővel készíti az újabb és újabb játékokat is.

James Wan újból ránk hozza a frászt

Néhány évvel ezelőtt James Wan úgy döntött, hogy pihenteti a horror műfajt és inkább más vizekre evezne. Ennek eredménye lett a Halálos iramban 7. része, amely után azért csak összehozta a Démonok között 2. részét, ezt viszont a sikeres Aquaman követte. Wan azonban továbbra sem akar elszakadni attól a zsánertől, amelyre sikereit alapozta, így Malignant címen 2021-ben is egy horrorfilmmel támad. A produkcióról nem sokat tudni, a történetet egyelőre hét lakat alatt őrzik, de Wan azt ígérte, hogy bőralámászós és hátborzongató filmre számíthatunk. Ha valakinek, akkor neki ebben mindig lehet hinni. Így aztán, habár tényleg keveset tudni a Malignant-ról, tuti, hogy az év egyik legjobb filmje lehet a horror kategórián belül.malignantDebütál az első magyar horror

2021-ben egy magyar horrorfilm is a mozikba kerülhet. Tulajdonképpen ezen a téren azért korábban is voltak próbálkozások. Javarészt amatőr alkotások, illetve Hatvani Balázs Gingerclown című filmje is eszünkbe juthat, igaz ott nem a teljes stáb volt magyar. A Post Mortem viszont ízig-vérig magyar alkotás lesz, egy hátborzongatónak ígérkező szellemsztori Klem Viktor főszereplésével. Bergendy Péter filmjének sikerében őszintén bízunk, hiszen ha jól sikerül a bemutatkozás – amit azért a koronavírus-járvány nem könnyít meg -, akkor talán hasonló magyar filmekre a jövőben is számíthatunk.

Ben Wheatley egy megfékezhetetlen vírust szabadít el

Ben Wheatley horrorja több szempontból is érdekes lehet. Egyrészt a történet szerint egy szörnyű vírus ellenszerét kutatják majd a filmben, ami sajnos lélekbemaróan aktuális téma. Másrészt Wheatley munkásságára mindig érdemes odafigyelni. A Halállista, a Vérturisták, a High-Rise vagy az Össztűz is jó volt, de A Manderley-ház asszonya vegyes fogadtatásban részesült. Az In the Earth a hírek szerint egy kevés szereplős és kisebb költségvetésű darab lehet, Wheatley forgatókönyve alapján. Ha tudunk, mi biztos befizetünk majd erre is.

Nem maradunk szörnymozi nélkül sem

Scott Cooper (Őrült szív, A harag tüze, Ellenségek, Fekete mise) is új alkotással hívja fel magára a figyelmet 2021-ben. Az Antlers ráadásul egy horrorfilm lesz, az úgy nevezett creature feature kategóriából, ergo egy szörnyű rémségre és sötét titkokra számíthatunk. Ha pedig ez nem elég, akkor Guillermo del Toro nevére is felfigyelhetünk a producerek között.

Megan Foxot egy hullához bilincselik

Egészen nagy adag kraft lehet Megan Fox új filmjében is. A Till Deathben a színésznő komoly csávába keveredik. Meggyilkolt férjéhez bilincselve tér magához. Ha pedig ez nem elég, akkor a gyilkosok hamarosan visszatérnek, hogy befejezzék, amit elkezdtek. Hősnőnk viszont igyekszik nem könnyen adni a bőrét, a vége pedig egy komoly adok-kapok és egy remek bosszúfilm is lehet. Mi bízunk Fox-ban, már csak azért is, mert szentül hisszük, hogy bőven több van benne, mint amennyit eddig megismerhettünk.till deathBehúzzák a láncfűrészt

Legyünk őszinték: kis túlzással a padlás is tele van A texasi láncfűrészes mészárlás újabb és újabb feldolgozásaival. Ráadásul a végeredmény nem is mindig tökéletes. Félnivalónk pedig most is lehet, hiszen még tavaly nyáron Ryan és Andy Tohill rendezésében indultak a forgatások, egy hét meló után viszont a direktorpárost kirúgták. David Blue Garcia érkezett a helyükre, aki az addig felvett képeket rögvest kukázta is. Nem túl biztató az előjel, másrészről viszont ebben a történetben azért mindig benne van a siker, így a bizalmat egyelőre megvan. Reméljük, majd az egyelőre nem ismert premiert követően sem kell kardunkba dőlnünk.texasi lancfureszes

Valahogy így állunk 2021-ben. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor bőven izgalmas év elé nézhetünk.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Árva Brooklyn - kritika
Következő cikk 24 ok, amiért a Vasember 3. és a Wonder Woman 1984 ugyanaz a film