Legyőzhetetlen (Invincible), showrunner: Simon Racioppa, rendező: Jeff Allen, forgatókönyv: Robert Kirkman, Ryan Ottley, Cory Walker; szereplők: Steven Yeun, J.K. Simmons, Sandra Oh, Zazie Beetz, Gillian Jacobs, Walton Goggins, Jason Mantzoukas, Clancy Brown; zene: John Paesano. Amerikai animációs akciósorozat, képregényadaptáció; 8 rész, 46-50 perc, 2021. (18)
Abbahagyhatatlan
Robert Kirkman munkásságát aligha kell bemutatnom képregényrajongóknak és geekeknek, hiszen a képregényíró álmodott meg olyan közönségkedvenc címeket, mint a The Walking Dead, vagy a Legyőzhetetlen, melyekből azóta már sorozat feldolgozások is készültek. Az utóbbit tavaly porolta le az Amazon Prime miután a streaming szolgáltató felbuzdult a – hasonló tematikájú – The Boys sikerén. És milyen jól tették, mivel a Legyőzhetetlen túlzás nélkül 2021 legzseniálisabb sorozata – az underground és Amazon Prime előfizető körökben legalábbis biztosan. Kirkman agyszüleményének adaptációja egy piszok hangulatos utazás azon hősök világába, ahol semmi sem az, aminek elsőre látszik, s ahol e szuperemberek is bemocskolják a kezüket. A magával ragadó és fordulatos történet, a telitalálat szinkronhangok, valamint az indie soundtrack még azt is feledtetik velünk, hogy az animáción azért dolgozhattak volna a készítők.
A 2010-es évek az első Bosszúállók premierje óta bátran tekinthető a szuperhősök korának, mind nagyvásznon, mind a kisképernyőn. Ebben az időszakban elárasztottak bennünket különféle képregényes tartalmakkal, melyek között akadtak kiemelkedő darabok és selejtes futószalagtermékek is. 2022-re viszont érezhetően kezd kifulladni a zsáner, mert noha majdnem végtelen mennyiségű alapanyag áll rendelkezésre, a stúdiók láthatóan nem tudnak velük mit kezdeni. Minden gyártó igyekszik lemásolni a Marvel-receptet, csakhogy a nézők egyre kevésbé vevők az egy kaptafára készülő „a hős legyőzi a gonoszt” típusú popcorn-mozikra. Szerencsére akadnak olyan kockázatvállaló(bb) stúdiók, amelyek mernek durvább sztorikat is adaptálni, amik kilépnek a képregényes sémákból és igyekeznek valami újat mondani a szuperhősökről. Ezen különlegesebb produkciók sorát erősítik az olyan filmek, mint a Kick-Ass (2010) vagy a Joker (2019), de az olyan sorozatok is ide tartoznak, mint a Daredevil (2015), a The Boys (2019), a Watchmen (2019), a Super Crooks (2021) vagy a Legyőzhetetlen (2021). Ezutóbbi pedig azért tűnik ki a fősodorból, mert összegyúrja azon elemeket, amikért szeretjük a kommersz szuperhőskalandokat és úgy fordítja ki azok kliséit, hogy felejthetetlen élmény szülessen belőlük.
A Legyőzhetetlen felütése ugyanakkor nem is lehetne átlagosabb hőssé és felnőtté válás történet. Mark Grayson (Steven Yeun) hétköznapi életet él családjával egy kertvárosi házban. Középiskolába jár, ahol nem teljesít olyan fényesen, nem is a legnépszerűbb srác a suliban, valamint a lányoknál sem túl sikeres. Azonban apja, Nolan (J.K. Simmons), mégis különlegessé teszi a fiút, hiszen Nolan valójában a világ legerősebb szuperhőse, Omni-Man. A hős eredetileg csak a bolygó védelmében érkezett a Földre, ám beleszeretett Mark anyjába, Debbiebe (Sandra Oh) és családot alapítottak. Mark tehát félig viltrumi és arra hivatott, hogy egy napon átvegye apja helyét, s szuperhőssé váljon. Egyszer aztán elő is jönnek emberfeletti képességei, így apja nyomdokaiba kell lépnie, hogy megküzdhessen a világot fenyegető problémákkal. Egy váratlan esemény azonban mindent megbonyolít, s halálos veszélyt sejtet, miközben Marknak még magánéleti kihívásokkal és a hősködéssel járó kettős élettel is meg kell birkóznia.
A cselekményt nem részletezem tovább, mert az már erősen spoileres lenne, ami sokat ronthat a széria élvezeti faktorán. Ez nem véletlen, hiszen a sorozat egyik legnagyobb előnye az izgalmas, fordulatos és több szálon futó sztorija, ami ugyan sablonokból építkezik, mégis képes minket meglepni váratlan és merész húzásaival. Ám a történet csak a körítés, mivel a Legyőzhetetlenben elhangzó és megjelenő kikacsintások teszik igazán kiemelkedővé Robert Kirkman munkáját. Ezen túlmenően kapunk rengeteg konyhafilozófiát, vívódást, örömöt és fájdalmat az alaposan kidolgozott karaktereken keresztül, no meg vért. Elöljáróban azt mindenképp meg kell jegyezzem, hogy a sorozat, habár elsőre nem tűnik annak, roppant brutális, ezért tényleg csak erős idegzetűek vágjanak neki.
De a sorozat valójában karakterei miatt páratlan. E figurákat pedig olyan sztár szinkronhangok adják, mint a főszerepekben sziporkázó Oscar-díjas J.K. Simmons, az Oscar-jelölt Steven Yeun, a tizenkétszeres Emmy-jelölt Sandra Oh és az Emmy-jelölt Zazie Beetz, de a mellékszerepekben is olyan neveket találunk, mint Mark Hamill, Clancy Brown, John Hamm vagy Mahershala Ali. Sztárgárda ide vagy oda, mindez mintsem érne a figurák árnyaltsága nélkül. A Legyőzhetetlen világában ugyanis semmi sem fekete-fehér, mindenkinek megvannak a vágyai, motivációi, érdekei, amelyektől az elsőre ellenszenvesnek (akár gonosznak) tűnő szereplők is megérthetővé válnak.
Az egész középpontjában Mark áll, kinek hatalmas nehézségekkel kell szembenéznie egyik napról a másikra, reakciói, baklövései pedig megérthetők, emberiek és természetesek. Kilátástalan helyzetét tovább bonyolítja Amber és Eve, akiknek ugyancsak megvannak a saját démonjaik. Marknak mégis az apjával való kapcsolata jelenti a legnagyobb vesződést. A fiúnak fel kell érnie apja nevéhez, aki talán olyan jövőt szán neki, amire fia nem is igazán vágyik. Ennek ellenpólusaként ott van Debbie, az odaadó és féltő anyuka, akinek jelenlétében mindig bizsereg valami melegség, és Markkal közös jeleneteik a sorozat legérzelmesebb és legtanulságosabb momentumaiként szolgálnak.
Érdemes még megemlíteni Cecilt (Walton Goggins), a különlegesügynököt (és mentort), kinek döntései ugyan gyakorta megkérdőjelezhetők, ám végül mégis bebizonyosodik, hogy helyén van a szíve. Aztán ott van Damian Darkblood (Clancy Brown), a pokolból jött detektív, aki valahol Hellboy és Etrigan keveréke, csak sokkal ijesztőbb náluk. Az egyetlen hiba a Mátrixban Rex, a nagyszájú hős, kinek felbukkanása rögtön felbosszantja az embert, de az is kétségtelen, hogy minden sorozatba kell egy ügyeletes seggfej.
A karaktereket 8 őrületes részen keresztül követhetjük útjukon, mely epizódok szenzációsan vannak kivitelezve, ami a forgatókönyv érdeme. Noha sokat sűrítettek az eredeti képregényfolyamon, a követhetőség érdekében ezt meg kellett tenni. De ezzel az egyszerűsítéssel minden rész egy koherens egész, melyek végén érdemes megvárni a stáblista utáni jelenetet, mert ezek – a Marvel post credit scene-jeivel ellentétben – lényegesek a sztori szempontjából. És mindezt a változatos, indie zenei betétek emelik újabb szintre. Az összképet azonban rombolja a történetben elenyészőbb szerepet betöltő két epizód, valamint az animáció változó minősége. A rajzok általában rendben voltak, bár néhol a karakterek élettelenül mozogtak, amitől úgy éreztem, mintha kartonfigurákat néznék animált szereplők helyett. Ezektől a nüánszoktól eltekintve a Legyőzhetetlen vitán felül 2021 legmeghatározóbb sorozatos élménye volt számomra, mert visszaadta a szuperhős műfajba vetett hitemet.
Az Amazon Prime sikerszériája egy atmoszférikus utazás, amit mindenkinek látnia kell, akit kicsit is érdekel milyen az, ha a szuperemberek világa nem csak a világmegmentésről szól, hanem többről. Ahogy a cikk címében is írtam, amint a néző elkezdi a Legyőzhetetlent egyszerűen lehetetlen abbahagyni. És mi ez, ha nem egy sorozat valódi ereje, amikor képtelen vagy azt félbehagyni.
