50 éve, 1972. március 14-én mutatták be először A Keresztapát, minden idők leghíresebb maffia filmjét, melyben a maffia szó még csak el sem hangozhatott. Igazi lófej, dadogó Luca Brasi és sok-sok narancs… a jubileum jegyében 50 (valójában többet is) érdekességet gyűjtöttünk össze Francis Ford Coppola időtlen klasszikusáról.
1.) A stúdiónak több kiszemeltje is volt a rendezésre, ezért folyamatosan nyomás alatt tartották Coppolát azzal, hogyha irányt téveszt, megválnak tőle. A Paramount egyébként is aggódott, hogy a rendező nem lesz képes kézben tartani egy ekkora produkciót és ő valóban hozott olyan döntéseket, melyek vagy nem arattak osztatlan sikert (pl. a vágó kirúgása, illetve az operatőr megtartása), vagy tovább növelték az elszabadulni látszó költségeket. A producerek már Elia Kazant is megkeresték, de Coppola befejezte a filmjét.
Francis Ford Coppola a legfontosabb filmjeiről mesél és Marlon Brando előtt tiszteleg
2.) A stúdiónak nem igazán tetszett az eredetileg a könyvhöz készített, „marionett bábu”-s logó, de Coppola ragaszkodott hozzá.
3.) A stúdió azt szerette volna, ha a cselekmény 1972-ben játszódik, a helyszín pedig Kansas City, de Coppola meggyőzte őket, hogy maradjanak meg a második világháború utáni időszaknál és New Yorknál. Erre egyébként azért lett volna szükség, hogy spóroljanak a költségeken.
4.) Coppola úgy tartott improvizációs próbákat, hogy színészeit asztalhoz ültette egy közös étkezésre.
5.) A Paramount nem akarta Marlon Brandót a főszerepre annak megbízhatatlansága miatt, ezért a szerepeltetését szigorú feltételekhez kötötte. Amikor látták a vele készült tesztfelvételeket, engedtek ezekből.
6.) A stúdió nem Al Pacinót szemelte ki Michael Corleone szerepére, ám Coppola ragaszkodott hozzá. A meghallgatott színészek közül végül többen szerepet kaptak a filmben, csak éppen más karaktereket játszhattak el.
7.) Robert De Nirót meghallgatták Sonny szerepére, de Coppola úgy gondolta, a személyisége túl erőszakos hozzá. Végül a második részben megkapta az ifjú Vito szerepét, amit Oscar-díjjal jutalmaztak.
8.) Annak érdekében, hogy az esküvői jelenet minél valósághűbb legyen, a színészek szabadon játszhattak és improvizálhattak. Ezek közé vett fel Coppola előre megírt jeleneteket.
9.) A Luca Brasit alakító Lenny Montana, aki korábban profi birkózó volt, annyira ideges volt, amért a legendás Marlon Barndoval kellett egy jelenetben szerepelnie, hogy a forgatási nap végére egyetlen értékelhető felvétel sem készült. Coppolának nem volt ideje újraforgatni a jelenetet, ezért beépítette Montana legjobb próbálkozásait a filmbe, mintha Brasi tényleg azért lenne ideges, mert szemtől szemben ott kell állnia a keresztapával.
10.) Brando jelenléte főként a kezdő, tapasztalatlan színészekre volt nagy hatással. Az Enzot alakító Gabriel Torrei konkrétan remegett a forgatás alatt, amit Coppola ugyancsak felhasznált.11.) A Staten Islanden álló Corleone rezidencia 3 millió dollár alatt kelt el 2014-ben.
12.) A lófej igazi volt és a helyi állateledel gyártó üzemből szerezték. John Marley színész valóban sokkot kapott a látványtól, mert azt hitte, kellék mellett „ébred”, de nem így történt, így a reakciója valós. Az igazi lófej miatt az állatvédők hangosan tiltakoztak, amire Coppola úgy reagált, hogy a filmben rengeteg ember meghal, mégis a ló miatt aggódnak. Az állatvédők bizonyára nem tudják, hogy a lófej egy kutyaeledel gyártó üzemből van, ahol naponta akár 100 lovat is felhasználnak, hogy a házikedvence(i)knek legyen mit enni.13.) Don Vito macskája egy kóbormacska volt. Egyáltalán nem volt betervezve, eredetileg a forgatókönyvben nem is szerepelt. Copppola egy hirtelen ötlettől vezérelve vonta be a négylábút, akire a stúdió parkolójában talált rá. A cicának mindenesetre bejött az élet, Hollywood egyik legikonikusabb állata lett, igaz olykor komoly bonyodalmakat okozott. Ugyanis olyannyira kényelemben érezte magát Marlon Brando kezei között, hogy hangos dorombolása miatt utólagos javításokat kellet végezni a jelenet hanganyagán
14.) A 175 perces játékidő – az akkori – hollywoodi mércével túl hosszúnak számított, ezért be akartak iktatni egy szünetet, de végül elvetették, hogy ne törjék meg a film lendületét.
15.) A „Take the cannoli”-t improvizálták.
16.) Brando bevett módszere volt, hogy kártyákat használt a szövegéhez. A rendezők kártyákat ragasztottak a lámpákra, bokrokra, de még a színészekre is, persze úgy, hogy ne látszódjanak.
17.) Az Amerikai-Olasz Polgári Jogok Ligájával történt egyeztetéseknek megfelelően a filmben nem hangzanak el a maffia, a Cosa Nostra vagy a csőcselék szavak. A Liga célja a sértő sztereotípiák és ábrázolások felszámolása volt az üzleti életben és a médiában, így A keresztapa a bejelentéstől kezdve felkeltette az érdeklődésüket. Az egyébként bűnözői csoportok által felügyelt szakszervezeteken keresztül akartak nyomást gyakorolni a produkcióra, de történtek titokzatos telefonhívások és kisebb-nagyobb károkozások is figyelmeztető jelleggel. A forgatás megkezdése előtt a Liga alapítójának egyik fia és az egyik producer leültek tárgyalni, ahol a kényes kérdésekben sikerült egyezségre jutniuk. Abban is megállapodtak, hogy New York-i premier bevételeit a Liga kapja, aminek a stúdió nem örült és kirúgással fenyegetett, de végül éppen ez vetett véget a bojkottnak és a fenyegetéseknek. A szervezet alapítója és vezetője a hírhedt gengszter, Joseph Colombo volt.18.) Marlon Brando a szerződésében rögzített feltételek mellett más elvárásokat is támasztott a készítők felé. Brando ugyanis csak akkor vállalta el Vito Corleone szerepét, ha a Sonny megformálására felkért Burt Reynolds-ot James Caan-ra cserélik. Brando nem érezte megfelelőnek Reynolds személyét, szentül hitte, hogy a Boogie Nights sztárja sokkal inkább televíziós híresség, mint komoly moziszínész. Az biztos, hogy James Caan alakítását nem érhette panasz, azonban Reynolds számára mindenképp bosszantó hogy kimaradt minden idők egyik legnagyobb klasszikusából.
19.) Brando visszautasította a legjobb színésznek járó Oscar-díjat az indiánokkal való bánásmód miatt és maga helyett egy Sacheen Littlefeather nevű indiánjogi aktivistát küldött, aki tradicionális apacsruhában olvasta volna fel nyilatkozatát. Ekkor hozták azt a szabályt, hogy senki nem küldhet mást maga helyett (kivéve a posztumusz díjakat természetesen).
20.) A don szó leginkább tisztelt bácsit jelent, nem pedig nemest vagy gyilkos bűnöző főnököt és Mario Puzzo, a könyv szerzője találta ki. Puzo nem beszélt olaszul, ezért pontatlan sok helyen az általa használt szleng.
21.) Az egyes szerepekre rengeteg híres színész jelentkezett, mint pl. Warren Beatty, Dustin Hoffman vagy Jack Nicholson. Orson Welles is pályázott Vito Corleone szerepére. A fiatal Sylvester Stallone többször bepróbálkozott, de végül nem osztottak neki lapot.
22.) John Cazale (Fredo) 42 évesen hunyt el rákban és csak 5 filmben szerepelt, ám ezek mindegyikét jelölték a legjobb film kategóriában Oscar-díjra (A keresztapa 1-2, Kánikulai délután, A szarvasvadász, Magánbeszélgetés).
23.) Brando nem tömte ki vattával a száját, azt csak a képernyőtesztnél használta, a forgatásra egy fogorvos készített neki speciális protézist. Több színész megjelenésén is változtattak ezzel a módszerrel.24.) Paulie szerepét eredetileg De Nirónak szánták, de otthagyta a produkciót, mert szerepet vállalt A banda, amelyik nem tudott jól lőni című filmben (imdb 4.9). Pacino éppen ezt a produkciót hagyta ott A Keresztapáért.
25.) Még le sem forgott az első rész, amikor már elkezdtek dolgozni a folytatáson.
26.) A filmet 7 Oscar-díjra jelölték, ebből csak 3-at nyert meg. Nino Rotát is jelölték Oscarra a zenéért, de a jelölést visszavonták, mert egy korábbi munkáját dolgozta át. Ez azért kerülhetett az érdekességek közé, mert az emberek általában sokkal több jelölést és díjat tulajdonítanak neki.
27.) Coppola lánya, Sofia mindhárom filmben szerepel, az első részben a keresztelő jelenetben, de rajta kívül még más családtagok is feltűnnek a moziban.
28.) James Caant eredetileg Michael és nem Sonny szerepére szánták, ám Coppola ragaszkodott az akkor még kevésbé ismert Pacinohoz. Caan végül egy Oscar-jelöléssel vígasztalódhatott (ez az egyetlen jelölése neki).
29.) Michael Corleone fiát Anthonynak hívják, akárcsak az őt alakító 3 éves kisfiút, aki csak a saját nevére hallgatott.
30.) Coppola A Keresztapa előtt nem számít különösen nagy névnek direktorként (azért a Pattonért volt már neki egy forgatókönyvírói Oscarja), de a rendezésre az ő neve is szóba került, elsősorban olasz-amerikai származása miatt.
31.) Puzo már azelőtt eladta a jogokat a Paramountnak, hogy könyve megjelent volna, ami végül 67 hétig szerepelt a The New York Times bestseller listáján, ezzel a stúdió is jól járt.
32.) Mind Puzo, mind pedig Coppola pénzszűkében volt és tulajdonképpen így kerültek a produkció közelébe. Puzo korábban megjelent könyvei nem igazán voltak sikeresek, kénytelen volt magazinoknak is bedolgozni, ezért adta el a jogokat még a megjelenés előtt. Coppola pedig ekkortájt alapította meg az American Zoetrope független filmstúdiót George Lucas barátjával. Az új cégnek pénzügyi nehézségei voltak, ezért Lucas arra biztatta, mondjon igent a Paramount felkérésére. Később Lucas asszisztensként dolgozott is a filmen, több jelenetet is ő állított össze.
33.) A Corleone családdal jó kapcsolatokat ápoló énekesből lett színész, Johnny Fontaine karaktere erősen emlékeztette Frank Sinatrát saját magára, aki emiatt állítólag még Mario Puzót is megfenyegette. A Fontaine-t alakító Al Martino azt állította, a karaktert sokkal inkább ő ihlette. Sinatrának a harmadik rész castingja során felajánlották Don Altobello szerepét, de az időbeosztás és az alacsony tiszteletdíj miatt elutasította azt.
34.) Abban az időben, amikor a film játszódik a legtöbb autónak fából volt a lökhárítója a háború miatt.35.) Az Apokalipszis most forgatása során Coppola annyira túlköltekezett, hogy elkészítette A keresztapa televíziós változatát is. Ez a másik két résszel együtt kronológiai sorrendben ábrázolta az eseményeket, kevesebb volt benne az erőszak és tartalmazott kivágott jeleneteket is.
36.) James Caan rögtönzött annál a jelenetnél, ahol egy fotós a családról készít felvételeket, majd Sonny kikapja a kezéből a fényképezőgépet és a földön összetöri. A fotós rémült reakciója őszinte, hiszen nem számított rá, hogy ez történik. Caan később kifizette az összetört fényképezőgépet azzal, hogy ahonnan ő származik, ott meg szokás téríteni az okozott kárt.
37.) A könyv sok részlete kimaradt a filmből a költségvetésre és a játékidőre tekintettel, ilyen például Sonny szeretőjének története. Mario Puzo, aki nagyon büszke volt a regényére, ragaszkodott ahhoz, hogy egy mondat mindenképpen szerepeljen a filmben. Csakhogy ezt pont Brando szájába adta, aki – mint tudjuk – meglehetősen önfejű volt, így ez a mondat soha nem hangzott el. Pedig ő volt az, aki anno levelet írt a színésznek, hogy szerinte ő az egyetlen színész, aki el tudná játszani Vito Corleonét.38.) Brandót jogosan lehet bírálni nehéz természete miatt, de az is elvitathatatlan, hogy rendkívül elhivatott volt a karakterek felépítésével és megjelenítésük kidolgozásával kapcsolatban. Don Corleone megformálásához Coppola a szervezett bűnözéssel kapcsolatos nyomozás hangfelvételeit adta át részére, ezeken több igazi maffiózó is hallható, így Joseph Valachié is, aki valóban motyogva beszélt. Miközben Brando filmtörténelmet írt, a Paramountnál azzal viccelődtek, hogy nem kell-e feliratozni a szövegét. Frank Costello beszédstílusa ugyancsak hatással volt rá.
39.) Az erőszak nyers ábrázolása és a feszes forgatási ütemterv miatt a színészek közül többen is igyekeztek oldani a feszültséget praktikus és vicces megoldásokkal, Brando a hordágyas jelenete előtt ólomsúlyokat helyezett el a takaró alatt, hogy az őt cipelők még kimerültebbnek (és meglepettebbnek) látszódjanak.
40.) Sonny kivégzős jeleneténél 100 (mű)vérpatront helyeztek el James Caan testén és csak a fejére, illetve arcára kerültek olyanok, amelyek nem robbantak, megvédve ezzel színészt.41.) Az igazi maffia a film több jelenetét is lemásolta a későbbiek során. Sőt! A statiszták közül többet a Liga delegált, így valódi maffiózók is vannak köztük. Többen a maffiakapcsolataikat használták ki, hogy bekerüljenek a moziba, mint a Carlo Rizzit alakító Gianni Russo, aki Frank Costello társa volt.
42.) A Keresztapa az amerikai kapitalizmus filmes allegóriája, de nem ez volt a történet eredeti célja. Coppola eleinte nem akarta elvállalni A keresztapa rendezését, és csak akkor döntött így, amikor felmerült benne, hogy allegóriát csináljon belőle. Eredetileg úgy gondolta, hogy a történet a maffia dicsőítése, és rossz ízlésre vallana lenne olyan filmet készíteni, amely negatív megvilágításba helyezheti a szicíliaiakat.
43.) Robert Evans producer 45 percnyi felvételt vágatott ki, melyben James Caan szerepelt és ami valódi mélységet adott volna Sonny karakterének. A premieren ezt a színész felháborodva vetette a producer szemére.
44.) A könyvhöz képest apró eltérés hogy a film vacsora jelenetében Peter Clemenza nemcsak felszolgálja, hanem átfogóan ismerteti spagettijének receptjét. Az elkészítési mód pedig Coppolától származik, aki elmondása szerint rendre ebben az ízösszeállításban szokta elkészíteni a legendás olasz ételt. A rendező spagettije visszatérő poénok tárgya volt a forgatások során, maga Coppola is előszeretettel viccelt a receptjével. Azt mondta nem baj, ha a film totális bukás lesz, legalább a nézők megtanulják hogyan kell csinálni egy igazán jó spagettiszószt. Másik gasztronómiai infó: Brando pedig a forgatás során megszállottja lett a csípős tintahalnak.
45.) A narancssárga színt gyakran használják a filmben a halál ábrázolására, míg a gyümölcs megjelenése valakinek a közelgő halálára utal.46.) Coppola rengeteg statisztát használt egy-egy jelenethez, volt, hogy 700-at, az esküvői jelenetnél pl. 750-et. Aki látott már igazi olasz lagzit, tudja, hogy a vendégek sokszor nem is tudják a vőlegény vagy a menyasszony nevét.
47.) Gordon Willis operatőr egészen új megközelítést akart alkalmazni a forgatás során és ragaszkodott hozzá, hogy minden egyes felvételnek egyetlen nézőpontból kell készülnie. A filmet négy láb magasságból fényképezte. Egy alkalommal azonban Coppola kérésére felülről, „Isten szemszögéből” vette Vito Corleonét. A film sötét tónusa miatt Willisre ráragadt a „sötétség hercege” becenév. Először azt hitték, rossz felvételeket küldött be a laborba.
48.) Minden idők egyik legjobb tévésorozata és hasonló “család” témakörben játszódó Maffiózók is tisztelettel kikacsintott a A Keresztapa-trilógiára.
A Keresztapa trilógia így köszön vissza a Maffiózók sorozatban
49.) Attól tartva, hogy a film nem hozza el a várt sikert, a stúdió még több erőszakot kért a rendezőtől. Pedig mai szemmel nézve nevetségesen kevés, alig 6 millió dollárból készült.
50.) Az 50. évforduló apropóján leporolva újra mozikba is küldték A Keresztapát, közben film és sorozat is készül(t) a tisztelgés jegyében és, hogy bemutassa a klasszikus nem mindennapi születését.
Reméljük, azért ennél frappánsabban tudjátok összegezni a filmet!