Sonic, a sündisznó 2 (Sonic the Hedgehog 2), rendező: Jeff Fowler; szereplők: Jim Carrey, James Marsden, Shemar Moore, Lee Majdoub, Tika Sumpter, Natasha Rothwell; családi élő-animált hibrid, játékadaptáció; 122 perc, 2022 (12)
A smaragd káosza
A vírus előtti egyik utolsó nagyként, a Ragadazó madarak után, ám még az Előre előtt futott be a mozikba 2 éve az akkor amúgy csúsztatott Sonic film, mely bár nem nőtt túl nagyon a középszeren, a szeretettel való készítése érezhető volt rajta és többek közt ezért elment. Na de, hogy muzsikál a COVID alatt reptében berendelt, több játékelemet tartalmazó 25 perccel hosszabb folytatás, ahol már az sincs meg, hogy Jim Carrey 12 éve nem volt ilyen jó komikusszerepben? Hát, úgy, ahogy hangzik…
A Sonic kapcsán sok rosszat lehetett mondani már anno, de azért akadtak igen nagy erényei is. Hiába volt a címszereplő CGI-ja picit összecsapottnak tűnő, azt valójában a rajongóknak való megfelelés szülte, a 3 hónap eltolást pedig szemeinek átrajzolásával töltötték az effektesek, még ha az illesztések nem is voltak a legjobbak. A popkult poénok megállták helyüket, bár az X-Men utánzású lassított jelenetek már kevésbé. Sok volt a logikai bukfenc (miért lesz road movie egy szuperszonikus sünivel?), az egész nagyon a 2000-res évek elejét idézte, de szerencsére Jim Carrey is, akinek pár év depresszió és annál is több nem róla szóló/bukott próbálkozás után (a Most nevess évadai között) ez jelentette a „humorista rehabilitációt”.
A vele megélhető nosztalgiabomba volt igazán az alkotás ereje, amiért el tudtuk nézni minden együgyűségét, amit ez a fajta családi mozi rejthetett, bár pont akkoriban jobb élő/animáció hibridek is jöttek (Nyúl Péter, Róbert Gida, Pikachu). Továbbá az se ártott neki, hogy csak két szereplőt mozgatott a játékokból, így aztán a laikusok se voltak különösebben elveszve, fanservice csak a stáblista körül meg olyan finoman volt, hogy a kisváros neve az 1991-es alapjáték első pályájával közös. Na, a folytatásban a fentiekből sok minden összedől.
Kezdjünk két pozitívummal: az X-Men idézést nem erőltették tovább (inkább így, ha nincs gigászi ötlet) és a CGI figurák illesztése se olyan kirívóan kontúros, mint legutóbb, nem kellett a dizájnhoz már utólag hozzányúlni. Ugyanakkor minősége nem javult, csak most nem a karakterekkel van baj, hanem az anyagtalan-súlytalan és így hiteltelenné váló bármikkel, legyen az kütyü, villanós körítés, vagy Eggman robotjai, ami néhol a Cubix sorozat vizualitását juttatta eszembe, de minőségben, nem kreativitásban. Persze sietni kellett a filmmel (bizonyára otthon), a stúdió látta a meglepetést és az azzal jövő $ zsákot, mi több már univerzumban gondolkoznak, jaj nekünk. Sose jó, amikor ennyire érezni a felső nyomást, az elődnél ez még nem volt, de mennyire jól járnánk, ha csak a CGI lenne itt-ott defektes…
Popkult most is van dögivel, de némelyik annyira random vagy elrejtett, hogy minek? Szabó Mátéval nekünk múltkor a Flash poén nagyot ütött, de az nem a film érdeme volt. Most kirívó nincs, ugyanakkor a szinkront mégis ki kell emelni, mert Speier Dávid magyar szövege és a hozzá méltó szóviccei kellőképpen mentik a menthetőt, megkockáztatom, magyarul viccesebb a film, mint eredeti nyelven. Persze az rég rossz, ha már ez kell egy mozinak, de aki erre vevő, annak kész Kánaán lesz még a legunalmasabb, legerőltetettebb és legfölöslegesebb percekből is valami. Igazi mentőöv, ami bizony megérőssé teszi a mozijegyet is akár. Még ha ez sokat el is árul a látottak színvonaláról, ami már messze nem olyan fényes.
Kerekes József ezúttal is sziporkázik, pont ahogy Jim Carrey, de már másodszor bizonyosodik be (a háromból), hogy kedvenc gumiarcunk miért nem annyira szeret többször is megformálni egy karaktert. Az Ace Ventura 2 után jelentette ki, hogy ő bizony nem vállal folytatásokat (olyan borzalmakat szülve így, mint a Maszk 2, a Dumb és Dumber előzmény és a Ventura Jr., amikhez képest az Evan, a minden6ó egy sokszor nézős klasszikus), melyet ugyan megtört 19 évvel később, de ahogy a Dumb és Dumber Kettyónál, úgy itt is érezni, hogy hamar megfárad egy ismétlődő szerepben. Nincs vele nagy baj, hasonlóan élvezetes ripacs most is (a legjobb minőségében), de az újdonság és a visszatérés ereje hiányzik. A készítők persze teret adtak neki, de talán túl sokat, mármint Carreynek lehetett kevesebb kapaszkodója és több imprója, mint legutóbb, ami ötletszinten jól hangzik, de egy akkora káoszban, ami körülötte folyik, nem ártott volna egy jobb forgatókönyv… Jim (abból, ami nem volt), kihozta, amit lehetett, kevésbé a fáradás, mintsem a tanácstalanság süt róla.
Mert bizony a Sonic 2 annyi, de annyi helyen beleesik a klasszikus folytatási őshibákba, hogy azért bónusz gyűrűt kéne már kioldania. Ezek nagy része még el is nézhető lenne (akár a logikátlanságok korábban), meg a műfajból is adódik pár, csak sajnos az a baj, hogy itt mindjárt univerzumot építünk, ami oké, jöjjön be több dolog a játékokból, persze, de ez a laikusoknak sokat nem mond majd. Amit nekik szánnak, azok teljesen fölösleges mellékszálak és fordulatok, mert igen, az pont nagyon fontos, hogy James Marsden mindenkinek álomból felkeltve is derengő családjában milyen esküvői történések folynak egy macsóval a Hawaii környezetben. Ugyan indokolttá teszik a mellékszálat, annyira bárgyú az egész, hogy ezt az időt vagy a világépítésnek kellett volna szánni – ha már belekezdtek – vagy simán lerövidíteni, fordulata előtt és után is. Egyszerűen kizökkent, nem köt le, unalmas.
Persze ha olyan jó volna minden a főszálon Sonic-kal, ez is kevésbé fájna, de sajnos ott is akad pár indokolatlanul túlnyújtott pillanat, ami csak Carrey elől lopja az időt… bár jóból is megártana a sok. Na meg a káoszkatyvasz pont nála üt be leginkább, legalábbis ebben a formában, hisz a játékelemek behozásai ugyanúgy jobban működnének, ha több időt kapnának. Akkor talán Carrey is céltudatosabban tudott volna baromkodni.
Nekem nincs nagy előéletem a franchise-zal, a filmek előtt az eredeti játékot próbáltam retróból, a Heroes-szal játszottam behatóbban és az X animéből jutottam el valameddig, de ezek a 2000-res évek derekán történtek. Ennyi pont elég volt, hogy ne vesszek el a történésekben, de akinek a mozi előtt teljesen kimaradt minden, annak már necces lehet. A stúdió próbált egyensúlyozni a két tábor közt, de ez legközelebb (ha lesz olyan) már nem tud így sikerülni. A 2020-as bevételi többséget valószínűleg nem a legnagyobb fanok adták, hanem a családok. Viszont hogy mondjak valami pozitívat is: a zene helyenként egész kellemes, bár inkább csak az elején tűnik föl Tom Holkenborg munkája, utána a licenszelt betétdalok lopják a show-t.
A Sonic, a sündisznó 2 az a fajta fracnhise termék, ami a 2010-es évek mániáját használja rosszul a 2000-res évek átlagminőségben prezentálva. Az elődben ez utóbbi még elnézhető volt azon erényeivel, ami mostanra már vagy nincs meg vagy a stúdiónyomás miatt elhalt, így viszont sokkal kevésbé megbocsáthatóak bajai. Mert az alapanyagból – mint láttuk – több idővel és kellőbb odafigyeléssel, univerzumépítés, fanservice mentesen a játékoktól függetlenebbül és fókuszáltabb forgatókönyvvel több is kihozható lenne. Az 1. rész szintjét tartva is kevéske lett volna már ez, de legalább nem lehetne rá ennyire haragudni. Ugyanakkor a gyerkőcök biztos csípik majd, a nekik kalibrált humor jópofa (a popkultból meg úgyse fognak fel mindent, mi csak nem értjük, miért kell némelyik) és az a tény, hogy magyar szövege emel az összhatáson, valamint, hogy bizonytalan ideig Jim Carreyt utoljára láthatjuk szerepelni, valamilyen szinten mégis megérőssé teszi a mozit.
Ezt még igen. A végefőcím utáni jelenet által előkészített 3., immár Jim nélkül már jóval nehezebb helyzetben lesz, ha egyáltalán elkészül. Mondjuk az nem meglepő, hogy Carrey pont ezután vonul megint vissza festegetni a pár aktívabb (Most nevess, SNL) éve után…
