Ma 65 éves Sir Daniel Day-Lewis, a magát nyugdíjazó színészlegenda, aki úgy néz ki a Fantomszál után tényleg visszavonult. Karrierjének utolsó 15 évében 5 filmet forgatott, de abból 3-ért Oscarra jelölték. A method acting művelőjeként dolgozott hentesgyakornokként, volt, hogy két évig bokszolt vagy megtanult csehül. Többször kérték fel Aragorn szerepére, hiába, viszont Tarantino nem őt választotta Vincent Vegának. Egyik önkéntes száműzetése során kitanulta Firenzében a cipészmesterséget… egy biztos, zseniális fickó. Reméljük, még egyszer visszatér.
Sir Daniel Michael Blake Day-Lewis 1957. április 29-én született Londonban Jill Balcon színésznő és Cecil Day-Lewis angol-ír költő gyermekeként. Cecil már 53 éves volt, amikor Daniel született és a fiú 15 éves korában elhunyt. Mélyebb apa-fiú viszony soha nem is alakult ki közöttük. Anyja balti zsidó származású, Danielt emiatt sokat vegzálták a dél-londoni srácok. Az ifjú Daniel is elkanászodott, kisebb bűncselekményeket követett el, mígnem vad természete miatt a szülei bentlakásos iskolába küldték. 
Két dolgot szeretett meg itt, a fával való munkát és a színészkedést. Mikor eljött a pályaválasztás ideje (hol volt már a korábbi nyughatatlanság), a National Youth Theater színpadán elért sikerek ellenére az előbbit választotta, de nem vették fel, így megmaradt a színészkedésnél. A Bristol Old Vic Theatre Schoolban három évet töltött, a Bristol Old Vicben is fellépett.
Első filmszerepét 14 éves korában kapta a Vasárnap, átkozott vasárnapban (1971). A vandál kölyök alakításáért 2 fontot fizettek, a stáblistán nem tüntették fel a nevét.
Tévéfilmek és sorozatok után 1982-ben tért vissza a mozihoz, a Gandhiban láthattuk egy kisebb szerepben, amit az 1984-es A Bounty követett (John Fryer elsőtiszt szerepében).
A Royal Shakespeare Company-hez csatlakozva a Rómeó és Júliában játszott. A következő színházi szerepet egy Drakula adaptációban, a Countban kapta (szőke hajjal).
A figyelmet akkor hívta fel igazán magára, mikor Az én kis mosodám és a Szoba kilátással egy időben került a mozikba (1986. április, illetve május, de New Yorkban mindkettőt bemutatták még márciusban) és két teljesen különböző karaktert alakított bennük rendkívül meggyőzően.
A lét elviselhetetlen könnyűségében (1987) már főszerepet kapott, a method acting képviselőjeként először maradt a szerepében a szünetekben is és csehül is megtanult a 8 hónapos forgatás során.
Ami a method actingot illeti, a következő fokozatot az 1989-es A bal lábam jelentette, ahol ki sem szállt a kerekesszékből (két bordája is eltört a görnyedt testtartása miatt). Christy Brown szerepe meghozta számára az első Oscar-díjat (1990).
A National Theatre-ben a Hamlet közben összeesett annál a jelenetnél, amikor a címszereplő először látja meg apja szellemét. Később megerősítette azokat a találgatásokat, hogy igazi apjával való viszonya köszönt vissza egy pillanatra. Azóta sem láthattuk őt színpadon.
Az utolsó mohikánra (1992) készülve puskával az oldalán járt, kenuval közlekedett, keményen edzett, sátorozott, vadászott, halászott és megtanulta, hogyan kell megnyúzni az állatokat.
Az Apám nevében (1993) Gerry Conlonjának szerepéért több kilót fogyott, a forgatás teljes ideje alatt észak-ír akcentussal beszélt, valamint meghagyta a stábnak, hogy vízzel locsolják és szóban bántalmazzák őt. Mindez Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-jelölést hozott számára (1994). Az Oscart Tom Hanks kapta a Philadelphia – Az érintetlenért. A szerepet Danielnek is felajánlották.
A bunyósra (1997) két évig készült, egy korábbi ökölvívó bajnok edzette őt.
Egy időre eltűnt, hogy másik kedvencével, a fával foglalkozzon, Firenzében a cipőkészítés mesterségét is kitanulta.
5 év kihagyás után, 2002-ben tért vissza, a New York bandáiban láthattuk Hentes Bill szerepében. Még hentesgyakornoknak is elszegődött. A hidegben tüdőgyulladást kapott, de nem volt hajlandó jobban felöltözni, mert nem illett a szerephez. Csak nagy nehézségek árán sikerült rábeszélni a gyógyszeres kezelésre. Hogy kellően felhergelje magát, Eminemet hallgatott.
A Jack és Rose balladája (2005) forgatása alatt külön élt feleségétől (a film rendezőjétől!), hogy még jobban átélje Jack Slavin karakterének elszigeteltségét.
A Vérző olajra (2007) felkészülve a korszakból származó hangfelvételeket hallgatott és megnézte A Sierra Madre kincsét (1948). Meg is kapta érte a maga Oscarját, Golden Globe-ját és BAFTA-ját (2008). A Színészek Szövetségének díját Heath Ledgernek ajánlotta.
Daniel Day-Lewis és Kevin James viharos ebédszünete a Vérző olaj forgatásán
2009-ben kipróbálta magát a musical műfajában is. A Kilenc vegyes fogadtatásban részesült, de egy Golden Globe-jelölésre azért még futotta belőle.
2012-ben a Lincoln címszerepéért megkapta a harmadik Oscar-díjat.
Utolsó filmjét Paul Thomas Andersonnal forgatta, és a Fantomszálért is jelölték. Azt mondta ezzel le is zárta karrierjét, de reméljük egyszer még rácáfol.
Marlon Brandohoz (1955 és 1973) és Jack Nicholsonhoz (1976 és 1998, igaz, közte 1984-ben is) hasonlóan két, nem egymást követő évtizedben kapott Oscart.
Sokan korunk egyik legnagyobb színészének tartják, pedig az elmúlt 10 évben 3 filmben játszott.
Többször felajánlották neki Aragorn szerepét.
Michael Madsen után őt is meghallgatták Vincent Vega szerepére. Amit aztán John Travolta kapott meg.
A Solaris (2002) főszerepére is esélyes volt. Clooney játszotta el.
Első jelöléséért megkapta az Oscart (1990), akárcsak Jeremy Irons (1991) és Anthony Hopkins (1992). A három brit színész egymást követte a sorban.
Az angol beteg (1996) Almásy grófját szintén nem vállalta, ezt talán nem tette jól. Azt viszont igen, hogy a Terminátor – Megváltásban (2009) felajánlott szerepet ugyancsak elutasította.
Raymond Massey 1940-ben kapott Oscar-díjat Abraham Lincoln megformálásáért.
8 olyan filmben játszott, amit a legjobb filmnek járó Oscarra jelöltek.
Ő az első háromszoros Oscar-díjas nem amerikai és az egyetlen, aki mindhármat ugyanabban a kategóriában nyerte.
Brit-ír kettős állampolgár.
2014 .júniusában II. lovaggá ütötték.
Nővére, Tamasin Day-Lewis dokumentumfilmes.
Magánéletéről keveset tudni, az nem titok, hogy 1989 és 1994 között együtt élt Isabelle Adjanival (közös gyermekük a különválásuk után született). Arthur Miller lánya, Rebecca 1996 óta a felesége, akit még A salemi boszorkányok forgatása kapcsán ismert meg (egyébként 8 milliós gázsija kiugróan magas volt egy ilyen kosztümös filmben), két gyermekük van. Életüket az USA és Írország között osztják meg.
„Az interjúkkal Isten jót viccelődik velem.”
„Miért akarnék középkorú, középosztálybeli angol férfiakat alakítani?”
„Minden színész életében eljön a pillanat, amikor felteszi magának a kérdést: valóban helyes, hogy még mindig ezt csinálom?”
