Halál a hídon (Blow Out), amerikai thriller, 1981, rendező: Brian De Palma, forgatókönyv: Brian De Palma, operatőr: Zsigmond Vilmos, szereplők: John Travolta, Nancy Allen, John Lithgow, zene: Pino Donaggio, játékidő: 104 perc.
Az ördög a részletekben rejlik
Aki szeretne kicsit mögé látni, hogy milyen hangutómunkákon megy keresztül egy film, mielőtt az a mozikba kerülne, annak a Halál a hídon talán az egyik legjobb választás lehet. A digitalizáció az évek során a filmkészítők munkáját is erősen átírta, ezért is ajánlunk most egy olyan filmet, ami akkor készült, amikor a technika mellett a szaktudás sokkal nagyobb szerepet kapott, mint ma. Bár nem ez adja a történet gerincét, de a hang és a kép erősen addiktív viszonya egyértelműen érezhető. Érdemes tehát megnézni, mennyire más értelmezést kapna a mozgókép a szakemberek – jelen esetben egy hangmérnök – áldozatos munkája nélkül. A Halál a hídon egy lebilincselő politikai thriller, amely mind dramaturgiailag, mind technikailag precíz munka. Vérbeli suspense mozi számos politikai eseményre utaló áthallással.Mielőtt rátérnénk magára a filmre, nem mehetek el szó nélkül a címválasztás mellett. A magyar nyelv szépsége és gazdagsága vitathatatlan, ezért is fájó, amikor egy-egy film címének magyarítása rácáfol erre. Sajnos a Blow Out is egy kevésbé frappáns fordítás áldozata lett, inkább valamelyik beszédes című Agatha Christie adaptációra enged asszociálni. Mellesleg a fordítók ezzel gyakorlatilag ellőtték a poént is, de hagyjunk valamit a filmre is.
A rendező, Brian De Palma neve most már jól cseng, de filmes karrierje viszonylag későn indult be. A 60-as évek elején még csak rövidfilmeket, majd előbb Godard nyomvonalán, majd Hitchcock szellemében készítette mozijait. A Carrie (1976) már igazi kasszasiker volt, nem mellesleg az első Stephen King feldolgozás. Sissy Spaceket Oscarra jelölték az alakításért, Nancy Allen pedig De Palma felesége lett.Megesett, hogy kollégája és egyben jó barátja projektjénél még a színészek kiválasztásában is segédkezett. Mivel a történet kissé zavaros volt számára, az érthetőség kedvéért egy bevezető szöveget is javasolt barátjának. Gondolom mostanra már mindenki kitalálta, hogy a barátot George Lucasnak hívják, a film pedig a Csillagok háborúja 1977-ből. A sebhelyesarcú bár idővel kultikus lett, de az sem hozta meg az igazi várt elismerést. Az Aki legyőzte Al Caponét végre a kritikusoknál és a közönségnél is egyöntetűen célba talált. Többször is esélyes volt az Arany Málna-díjra, Oscarra annál kevésbé. Filmjei az Akadémia által rendezői kategóriában még csak jelölésben sem részesültek. Ma már erre egyáltalán nem csodálkoznánk rá, hisz az Oscar mércéje is erősen megváltozott, munkáit inkább Európában (Berlinben és Velencében) értékelték, ahol a jobb ízlésnek köszönhetően szoborra is váltotta jelöléseit.A halál a hídon című filmjében a rendező másodszor dolgozott együtt Travoltával (először 1976-ban a Carrie-ben). A női főszerepet ezúttal is a rendező akkori felesége, Nancy Allen kapta. Jack karakterére eredetileg Al Pacino és Richard Dreyfuss is szóba került. Travolta akkoriban már befutott színésznek számított, olyan sikerfilmekkel a háta mögött, mint a Szombat esti láz, a Grease, vagy a Városi cowboy. Sajnos a Halál a hídon összbevétele még a befektetett tőkét sem haladta meg, Travolta népszerűségéhez pedig kevés köze volt. Csak margó infó, hogy De Palma inkább Robert De Niro karrierjének beindításában játszott nagy szerepet, hisz tőle kapta második szerepét (Üdvözletek, 1968), majd további négy filmjéhez is szerződtette, bár kétségtelen, hogy a színész Martin Scorsese szárnyai alatt teljesedett ki.
Sokak szerint a Halál a hídon Antonioni Nagyítás (Blow-up) és Coppola Magánbeszélgetés (The Conversation) című filmjének kivonata. A Nagyítás a fényképet szedte ízekre, a Magánbeszélgtés a hangot, a Halál a hídon témáját tekintve a kettő közé tehető, hisz egyszerre erősíti fel a hangot és nagyítja hozzá a képet. A rendező ezúttal sem tagadhatná le Alfred Hitchcock iránti rajongását, amely ebben a filmjében hatványozottan érződik. A Psycho zuhanyzós képsoraira emlékeztető jelenet (amelyben Missy Cleveland, a Playboy 1979 áprilisi playmate-je látható) már a film legelején visszaköszön.A történet dióhéjban: Jack Terry (John Travolta) hangmérnök, egy éjszaka munkájához különböző, természetes zörejeket rögzítve akaratlanul is tanúja lesz egy balesetnek. A folyóba zuhanó gépkocsi két utasa egy elnökjelölt és egy nála indokolatlanul fiatalabb hölgy, Sally (Nancy Allen). A nő nem szárazon ugyan, de Jacknek köszönhetően megússza, a férfi viszont életét veszti. A hivatalos rendőrségi verzió szerint a szerencsétlenséget egy durrdefekt okozta, de Jack (aki hanganyagot rögzített a balesetről), a felvételek többszöri visszajátszása és elemzése során másra jut, de mivel a rendőrség nem hisz neki, ezért Sally-vel magánnyomozásba kezdenek.
A filmbeli balesetet ugyanis Edward Kennedy szenátor (John és Robert Kennedy öccse) 1969-es fiaskója ihlette, aki egy éjszaka az autójával egy hídról a folyóba zuhant. Az autó másik utasa fiatal titkárnője volt, aki Kennedyvel (és a filmmel) ellentétben nem élte túl a balesetet. A politikus meg sem próbált segítséget hívni, a közelgő választásokra való tekintettel inkább a szőnyeg alá akarta söpörni az incidenst. A merénylő, Manny (Dennis Franz) karakterét a rendező G. Gordon Liddy-ről, a Watergate-botrány egyik résztvevőjéről mintázta, aki félig viccesen a Zapruder filmet is megemlíti („Ez a legjobb melónk a Zapruder film óta“).Az operatőri munka Zsigmond Vilmos kreativitásának, a vágás Paul Hirsch tehetségének köszönhető. Kettejük profizmusa nagyban emeli a film szakmai értékét. Az eredeti történet Kanadában játszódik, a filmet valójában De Palma szülővárosában, Philadelphiában, javarészt éjszaka forgatták. Zsigmond Vilmos – hogy kiexponálja a sötétséget – az ún. flashing technikát használta. Ezt a folyamatot gyakran utólagos exponálásnak nevezik. Ennél a filmnél 15%-20%-ot világítottak elő, ami cseppet sem rizikómentes feladat. Ez azt eredményezte, hogy a kép előterén kevesebb lett a fény, viszont jobban kijött az expozíció különbség a háttéren, így sokkal részletgazdagabbak lettek az éjszakai jelenetek.
Zsigmond Vilmos egy különleges képalkotó módszert, egy úgynevezett osztott fókuszú lencsét (split focus diopter) is használt, amelyet Brian De Palma is előszeretettel alkalmazott (tulajdonképpen majdnem az összes) filmjében. A split focus diopter egy félig domború üveg, amelyet a kamera lencséje elé csatlakoztatva, az objektív a háttérre, a dioptria pedig az előtérben lévő elemre fókuszál, így az előtérben és a háttérben lévő dolgok is fókuszban vannak.Ez volt Brian De Palma első olyan filmje, amelyben Steadicam-et (kamera-stabilizáló felszerelés) is használt. Ez az eljárás tompítja a kézikamerás felvételek során jelentkező rázkódásokat, kiváltotta a fahrt-olást, hogy a kamera szabadon mozoghasson és ne kelljen sínt építeni neki. Paul Hirsch a feszültségkeltés fokozása érdekében (például a pályaudvari jelenetben) párhuzamos montázst alkalmazott, így egyidejűleg láthatjuk az üldözőt és üldözöttet.
Kisebb bakik is előfordulnak a filmben, mint például, amikor Burke megöli a lányt, akit összetéveszt Sallyvel, a lány (aki akkor már elvileg halott) pislog egyet, amikor a férfi maga felé fordítja. Amikor Jack a vízbe ugrik, hogy kimentse az autó utasait, az autó teljesen elmerül, viszont amikor Jack felbukik, a csomagtartó egy része még kilóg a vízből.A forgatás nem volt nehézségektől mentes. Nancy Allen klausztrofóbiája miatt nagyon megszenvedte a baleset víz alatti jelenetét. Egy hétig vették csak ezt a snittet, környezetvédők szigorú felügyelete mellett. A stáb egy gátat is épített, hogy a vízszint elég magas legyen, így gondoskodniuk kellett a folyó természetes állapotának helyreállításáról is. John Travolta a filmben kissé fáradt, zaklatott külsejét nem klausztrofóbia okozta, ő a forgatás alatt insomniával küzdött.A legnagyobb érvágást a stábnak az jelentette, amikor eltűntek a Függetlenségi Fesztivál (Liberty Day Parade) jelenetének felvételei. A sofőr, aki ezeket szállította, beugrott egy helyre fánkért, ezalatt gyakorlatilag kifosztották az autóját, köztük a kópiákkal, mielőtt azokat utómunkázhatták volna. A stábnak újra kellett vennie az egész jelenetet, viszont Zsigmond Vilmos operatőr már nem volt elérhető, így a stábot kollégája és barátja, Kovács László segítette ki. A jelenethez 11 kamera, közel 1000 statiszta, 25 kaszkadőr, tűzijáték, Philadelphia tűzoltóságának és rendőrségének több járműve kellett, valamint egy speciális, helikopterre szerelt kameraberendezés. Mindez a biztosítási pénzből 750.000 dollárba fájt.
Mindezek után a Halál a hídon még a mozikban is nagyot hasalt. Travoltát (főleg a Szombat esti láz és a Grease után) romantikus, táncos lábú bonviván szívtipróként kezdték beskatulyázni, e szerepben úgy tűnt, csalódást okozott a moziba járó nagyérdeműnek. Nem úgy Quentin Tarantinónak, aki Travolta e filmben nyújtott alakítását látva döntött úgy, hogy rá osztja a Pulp Fiction egyik ikonikus szerepét, amely a színész akkorra kissé megkopott karrierjének 13 év után egy második esélyt adott.
A Halál a hídon műfajának egyik legérdekesebb darabja, a 80-as évek klasszikusa, a legjobb konteó filmek egyike. Segít megérteni, hogy a technikának köszönhetően mennyire manipulálható minden, mert ha a dolgokat darabjaira szedjük, felerősítjük, kikockázzuk, lelassítjuk, végül értelmet nyer a mondás: Az ördög a részletekben rejlik.
Az előző kötelező darab: