
2019-ben a Tőrbe ejtve váratlan sikert ért el a mozikban remek szereplőgárdája és csavaros története nyomán. Rian Johnson ezzel együtt megalkotott egy kissé piperkőc magánnyomozó, Benoit Blanc karakterét, akit szándékában állt további nyomozásokba bevonni. Most a Netflix jóvoltából megérkezett a második krimi, Az üveghagyma. Látva, nem bánjuk, hogy majd jön a harmadik is.
Egy techguru, a zseniális Miles Bron (Edward Norton) meghívására a magánszigetére érkezik néhány barátja, valamint a Miles által sosem látott Benoit Blanc magánnyomozó is, hogy egy hétvégét eltöltsenek az Üveghagymának nevezett épületben lazulással, napozással és egy játéknyomozással. Blanc nagyon hamar rájön, hogy ez a játék bármikor valódi nyomozássá változhat, hiszen a látszólagos vidámság ellenére mindenkinek jó oka van megölnie a házigazdát.



Említettem a szájmaszkot: igen, a filmben erősen benne van a COVID általi karantén, amit sikerült remekül beleépíteni a filmbe és szerintem csak gazdagabbá tette a sztorit. Dicséretes még a film dizájnja, a gyönyörű kis sziget az extravagáns és ízléstelenül berendezett épülettel, ami külön szereplő lesz, ahogy a régi ház a Tőrbe ejtvében.
Kisebb-nagyobb hibái ellenére az Üveghagyma egy kifejezetten szórakoztató darab, ami képes újat nyújtani a Kenneth Branagh-féle túl bombasztikus Christie adaptációk után. Mivel Rian Johnson a szerződés szerint két filmre írt alá a Netflixnél, így 2-3 év múlva várható egy következő Benoit Blanc-nyomozás. Amíg ilyen minőségben tudja szállítani a kalandokat, addig részünkről nyitottak vagyunk a továbbiakra is.


