A világ összes pénze – kritika


Maga jóval fiatalabbnak tűnik a fotókon Mr. Spacey.

A világ összes pénze (All the Money in the World), rendezte: Ridley Scott; szereplők: Christopher Plummer, Michelle Williams, Mark Wahlberg, Charlie Plummer, Romain Duris; színes, amerikai-olasz túszrdárma(?); 2017, 133 perc (16)

Ingóságos értékek

Vajon mennyi maradt Spacey és Walhberg botrányai után A világ összes pénzéből? A karakter Oscar- jelölése biztosan, de a végeredmény ebben a formában kissé felemás. Nem csak a Getty vagyont, de a színészeket és a műfaji jellemzőket is meglehetősen ingóságokban találjuk, hol pozitívan, hol negatívan. Ridley Scott azért garancia egyfajta biztos minőségre, de önmagában ő sem tudta kimenteni az olajválságból az alkotást.

A film kapcsán felmerülő legfontosabb kérdés talán Kevin Spacey Christopher Plummer Oscar-jelölt alakítása. Amikor a Golden Globe-ra bejelentették a jelölteket, jóformán ember nem láthatta még a végleges filmet, így aztán mindenkiben az volt, hogy itt bizony a Spacey sminkjére szavazókat gyorsan update-elték. Az igazság már talán odaát marad, azonban inkább maga a karakter volt érdekes és jól megírt, amiben aztán lehetett is lubickolni az aktuális alakítójának. Igen érdekes lesz összehasonlítani Donald Sutherland és Danny Boyle érkező sorozatával a beugró, de a szerepet kisujjból hozó Plummert, akin legalább az öregítést megspórolhatták. Mindenképpen a film egyik legnagyobb pozitívuma Getty, ami sosem hátrány a legérdekesebb összetevőnél. Persze a 30 éves „Blu-Ray-utód” kiadáson egyszer majd talán láthatjuk Spaceyt is, de a mogorva, szigorú, önző figurával elsősorban a forgatókönyv volt hálás, utána már csak egy alkalmas színészt kellett hozzáadni.

Viccelsz, hogy napi 80 dollárért vállaltad. Én 1,5 millióért.

Színészi fronton viszont ki is fogytunk az igazán kiemelkedő dolgokból. Az anyuka Michelle Williams és az ügyvéd/tárgyaló ex-titkosügynök Mark Wahlberg semmi különöset nem csinálnak, talán Michelle-nek van pár jobb pillanata, de messze nem egy A régi város, holott a családi dráma – bár más műfajba csomagolva – hasonlóan fontos szereplő. Azt nem mondom, hogy a filmmel együtt feledjük majd el, csak a sok egyéb körülmény egyszerűen elnyomja a hosszútávon emlékezetessé maradásának esélyét. A legfőbb emberrabló karakteríve mindenképp említésre méltó, a névrokon Charlie Plummer által játszott unoka pedig egész jó, már amikor látjuk, de az sajnos kissé kevés. Mind a srác, mind az alakítás érdekes, de áldozatául esett annak, hogy a film próbált egyensúlyt teremteni a három főszál között és mivel abból kettő többször is összeér, így ez kidolgozatlannak hat. Több játékidő viszont már nem igazán fért volna el, de bőven lehet még ott mesélnivaló, ami mondjuk 10 sorozatepizódban kellően kifejthető…

Kevin Spacey kutyáját is megörököltem.

A film marketingje alapján még két pont maradt, amire fontos kitérni. Az egyik a korrajz. Ugyan nem szól annyi sláger, mint egy Scorsese esetében (legalább Daniel Pemberton scorja gyöngyszem), a zenei világ nélkül is igen erős a 70-es évek ábrázolása. Plummeren kívül egyértelműen a film másik legnagyobb erénye ez, csupán a fura operatőri/rendezői döntésnek hála (van egy szűrő a képen), eleinte kicsit nehéz megszokni, de ha ráhangolódik az ember, akkor nem lehet mire panaszkodni. Ami a 80-as évek eleji Olaszország a Szólíts a nevedenben, az a 70-es évek eleji Olaszország itt. Csak az nyilván máshogy, másmilyen közeggel dolgozik és így szebb is, de A világ összes pénze egy percig sem akar az a mediterrános gyönyör lenni, talán erre szolgál a szűrő. Azért a sivatagban és a hajóavatásnál nagyon befigyel a zöld háttér, de ez sanszosan a gyors utóforgatásoknak köszönhető, tekintve, hogy a trailerben is jobban festett a Spacey mögötti tájkép, de legalább az igazi gőzmozdonyt láthatóan megtartották onnan. Amit díszletben/helyszínen vettek föl az kifogástalan, a korszak európai filmjeinek szerelmesei pedig igen sok ismerős és ikonikus autót is kiszúrhatnak majd.

Az utolsó lényeges pont, amivel törődni kell, az a műfaj, a „túszdráma”. Akár a színészek, ez is igen felemás. Hiába taszítja le Tarantinót a „legdurvább füllevágós filmjelenet” trónjáról, a dramaturgiai háromfelé szabdalás kicsinálja az állandó feszkót. Amire ugyan lehetett számítani, de nem ilyen szinten. Tény, hogy az unoka jelenetei között 3-4 is akad, ami jól működik thrillerként, de ezen jelenetek kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy a 133 perces játékidőben ízig-vérig túszdráma legyen. Ugyanakkor lehet, hogy a sztoriban nincs ez benne, hisz fontos az anyuka és Getty szemszöge is, de akkor miért úgy adták el? És hát azokat is lehetett volna drámaibbá, feszültebbé varázsolni, ha már nem klasszikus „épületet körülvevős, tárgyalós” szituációról van szó. De legalább az a 3-4 jelenet tényleg erős ilyen szempontból…

Kedves Plummer! Be tudna ugrani egy kolléga helyett a készülő filmembe? Az Oscar-jelölés már most biztosított önnek. Tisztelettel: Ridley Scott

Így viszont kissé nehezen belőhető a film műfaja és ez messze nem az utóforgatások miatt van. Életrajzinak nem elég teljes (hiába vannak az elején időbeni össze-vissza ugrálások és hirtelen abbamaradó narráció), drámának nem elég drámai, thrillernek nem elég egységesen feszült, túszdrámának pedig nem elég konstans a történet. A játékidő hol csak úgy elrepül, hol kényelmetlenül hosszú, sehogy sincs tehát összhang és ezt csak részben menti Scott, Plummer, a korrajz és a néhol működő suspense. Itt jön ki igazán, hogy Michelle Williamsnek csak pillanatai vannak, jószívűen nem is csak pár, de egyszerűen a forgatókönyvben felvázolt karakterből többet nem tudott kihozni, jobb alakítással sem feltétlen mentené az alkotást. Márpedig a szkript sem egyértelműen rossz, lásd Getty szövegeit és ábrázolását.

Felemás lett tehát A világ összes pénze, de nem a rossz kisfiú Spacey vágószoba sarkába állítása miatt lett így, ám valahogy mégis szorult bele annyi kraft, annyi pozitívum, hogy elmozduljon az éppen jó irányba, azonban újranézni vagy csak a még nem publikus változatot, vagy jó pár év múlva, vagy maximum a sorozat után összehasonlításként érdemes. Egy esélyt azért megérdemel, hisz akadnak benne pillanatok, amik biztosan elnyerik sokak tetszését.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az Oscar-jelölt filmek őszinte moziplakátjai
Következő cikk Macska cosplay ...ilyet nem csinál egy rendes gazdi!