Marvelek – kritika


marvelekMarvelek (The Marvels), rendező: Nia DaCosta; szereplők: Brie Larson, Iman Vellani, Teyonah Parris, Zawe Ashton, Samuel L. Jackson, Zenobia Shroff, Mohan Kapur, Saagar Shaikh, Park Seo-joon, Lashana Lynch; szuperhősfilm, 105 perc, 2023 (12)

Fényköltők társasága

Négyszeri halasztás után a színészsztrájk végén csak megérkezett a Marvelek, aminek univerzumon belüli katyvaszos helye szépen rácsücsül az MCU legrövidebb mozis kalandjára és igazából csak egy hosszú, feledhető stáblista előtti jelenetsort nézünk (tehát magát a filmet) útközben a 15 év két, talán legszürreálisabb pillanatával és a sztárság felé rohamosan közelítő Iman Vellani megkapó kisugárzásával.marvelek 2Elég nehéz elhelyezni, mi is akar lenni a Marvelek, mert lecsupaszítva oké, hogy a Marvel Kapitány 2, de ez nem teljesen fedi a valóságot. A Végjáték óta először lehet az embernek az az érzése, hogy ez egy MCU 33, amit valahogy el kellett nevezni, mert az biztos, hogy egy, a franchise-ban kevésbé járatos/naprakész néző ebben úgy el fog veszni, mint flerken gyomrában a bármi. Alapvetően tényleg a Marvel Kapitány 2-t látjuk, történetvezetésben pedig talán az Amerika Kapitány 2-re hasonlít a legjobban. Minőségben már közel se.
Adott a Kapitány, akinek bemutatkozása évtizedekkel a jelen előtt játszódik (II. világháború / 1995), majd mikor karaktere feltűnik a soron következő össznépi harcban (Bosszúállók / Végjáték), akkor a következő főszerepében (Amerika Kapitány: A tél katonája / Marvelek) már napjainkban próbál a földi léttel és múltjával kezdeni valamit. Nick Fury újabb küldetésre hívja (Steve-et a SHIELD, Carolt a SABER vezetőjeként), bejön egy másodlagos címszereplő (A tél katonája / Ms. Marvel), míg legközelebbi érzelmi interakciói egy olyan karakterrel lesznek, akit ismer korábbról, de ilyen formájában nem volt részese debütáló kalandjának (Natasa / Monica). Részleteiben elég elnagyolt ez az ábrázolás, de a lényeg benne van.marvelek 1Ám míg Chris Evans filmjéhez anno szigorúan véve elég volt 2 korábbi mozi (más kérdés, hogy az utat jelentő Bosszúállókhoz több), addig a Marvelek egyszerre folytatása a Marvel Kapitánynak, a Végjátéknak, a Ms. Marvelnek és a WandaVíziónak, melyek közül előbbi az egyik legvegyesebben fogadott fejezete az MCU-nak, utóbbi 2 pedig sorozatként sokaknak kimaradhatott (még ha Wanda esetleg pótolva is lett a tavalyi Doctor Strange okán). Ahogy várható volt, a Titkos inváziónak nincs kihatása, az egyetlen annak tűnő mondatról is kiderül pár perccel később, hogy nem az (hisz amúgy korábban érkezett volna a film), de az előre be nem jelentett cameók még pluszban megdobják a kellő előismereti tudásárat. Aki benne van a témában, annak ez oké, aki meg nincs, az vagy már nincs, vagy nem is volt, így nem nekik szól a cucc, de az átlagosak és az újoncok is csak módjával várjanak 100%-os megértést. Mondjuk ezt a trailert erre is húzták fel:

Ez önmagában nem akkora baj, miért gondolná bárki egy megavilág 33. mozis részétől, hogy ne várna el alapokat, a Marveleket ebben a mentalitásban készítették. A 105 perc üdítő a mai játékidők közt és ez a Marveltől szokatlanul rövid kör csak úgy jöhetett létre, hogy a főhős trió kétharmadának felépítésével nem foglalkozik, noha először vannak így nagyvásznon, alapozásnak ott a Disney+. Az ezzel nyert tempó erény, ugyanis egyből bele tudja vetni magát egyik olyan pontjába, ami kétségkívül működik és igényli a gyorsaságot. Nem hiába húzták föl a trailert a helycserés összekapcsolt erőhasználatra, ennek tényleg baromira jól áll, hogy nem tökölünk, később pedig azért lehetünk hálásak, mert hamar túljutunk ezen a tucatsemmi történeten, ergo nincs elhúzva és így alapvető gyengeségeinek sincs fájóan nagy terük. Van némi, de tudtuk, hogy lesz, annál lejjebb meg nem megyünk, hiába fullasztják ki idejekorán a cserélgetős koncepciót. A rosszat jobb úgy megélni, ha számítunk rá és itt számíthattunk.marvelek 6A CGI pozitív meglepetésként nem mindenhol kínos, kihasználták a tologatásokat, a díszletek jól felépítettek, szépen festenek a számítógépes kiegészítéssel, összességében a vizuállal most nincs égető gond pár snittet és effektet leszámítva. A gyors vágások sokszor idegesítőek tudnak lenni, ezúttal az alaphelyzet maga igényelte és követhető maradt az egyszerre 3, teljesen más helyszínen zajló bunyó, szóval nem lehet panasz, pedig ha valamibe, ebbe filmek tömkelege belebukott. Valahol meglepő, hogy pont a Marvelek nem.marvelek 3Ellenben nem hiába nem beszéltem még a történetről. Csúfos bukás. Eleve nem találja saját útját a film az univerzumon belül, annyira érdektelenül kiesik minden zajló sztoriszáltól (bár a Ms. Marvelben felvezetett karperecek fontosak lehetnek később és az egyik képi megoldás is baró az animáció után élőszereplősen), a gonoszszáltól pedig Thor 2 PTSD-ink lehetnek. Nem megalapozatlan, beleszövik a ’95-ös események következményei közé, de egyszerűen nem működik a konfliktus, mert ebben úgy nagyon sose merültünk el, így nincs olyan kapaszkodó, vagy korábbról jövő, izgatottságot szülő kötődés, ami megmozgatná az embert. Oké, a skrull-kree ellentét valóban nagy dolog, noha nem mutatták eddig sokat, de szimplán kidolgozatlan sablonnak tűnik az egész, jobb kifejtésre meg 105 perc nem ad teret. Néha a Transformers-ek, épp eszű laikusként kb. követhetetlen pillanatait lehet újraélni, írom ezt úgy, hogy a témában eléggé benne vagyok. Hiába a film tényleg létező erényei (pár fentebb, pár lentebb), ez még a hozzám hasonló kitartó nézők számára is agyonnyom minden jót.marvelek 4Rendben, fel lehet tenni a kérdést, hogy mégis ki várt ennél többet? Igazán én sem, de amikre még nem számítottam, az két olyan jelenetsor, amit nehezen hittem el, hogy most tényleg épp az történik. Elképesztően megosztóak lesznek, de az ennyire random pillanatok bármelyik alkotásban azok. Annyival csigázom föl a hangulatot, hogy az egyik az eddigi legdisneysebb szcéna valaha a stúdió élőszereplős berkeiben, ami nem mesefeldolgozásban történt, a másik pedig idétlenségében megidézi James Gunn szellemiségét, de már inkább a DC-set, mintsem az Őrzőkét, konkrétan a Doom Patrol sorozat baromságaitól se állunk távol. Az, hogy pont a Marvelekben van két ilyen kaliberű hülyeség, jól szemlélteti, hogy ennek a filmnek annyira mindegy volt, hogy ha valahol, itt bátran elmehettek ennyire a határokig, úgyse számít alapon. Ezek nem a jó-rossz skálára tehetők, ezek csak úgy vannak, jópárakat kiköpnek majd, de aki vevő rájuk, az mosolyogva fogva nézni, hogy mégis WTF zajlik épp a vásznon. Mosolyogva, de tuti, hogy ambivalensen, mert kilógnak annyira, hogy jó piszkos élvezetnek se lehessen elkönyvelni. Ha másról nem, erről emlékezetes marad a film. (Nyau!)marvelek 5Tom Hiddleston kedvese, Zawe Ashton játssza az ügyeletes ellenfelet, de nem innen fogjuk megjegyezni nevét. Még a legrosszabbul megírt antagonistákon is sokat segít egy alakítás, ami menti a menthetőt, ez itt nuku, így még inkább kiviláglik a fent kifejtett történetvezetési problémakör. Színészileg Brie Larson olyan, amilyen eddig is volt a szerepben (aki bírta, most is fogja, aki nem, nem), Teyonah Parris szürke (ám mivel jobban megírt, mint Ashton, kevésbé feltűnő), viszont Iman Vellani és Samuel L. Jackson sziporkáznak. A fiatal színésznő már sorozatában is kitűnt energikus játékával, ezúttal pedig ő lengi át leginkább a mozit, minden pillanata arany, egy sztár megszületésének lehetünk szemtanúi.
Eközben Jackson megmutatja Fury, eddig kevésbé előtérbe tett humoros oldalát, így a kemény vezető, a még tapasztalatlan fiatal és nyáron látott megtörten kiégett ügynök után újabb színt varázsol a karakterbe, ami kifejezetten jól áll neki és túl se tolják. Kamala szülei és bátyja kellemetlen perceket szülnek, miután kiszakadnak alap közegükből – ott még jól hozzák át a szériájukban bemutatott énjüket, de nem hiába oda alkották őket, ahová. Az előre nem bejelentett cameókra nem térek ki, ugyanakkor muszáj megemlítsem, hogy Monica anyjaként Lashana Lynch Mariája egy emlékkép formájában narratív értelemben megkapta azt a szép lezárást, ami a WandaVízió után hiányzott. Elvileg Randall Park is forgatott, de a 105 percből kihagyták, cserébe van másik 3-4 szereplő, akikre max mindent feltúrva készülhettünk csak.

A Ms. Marvel jelenlét az eleinte egész egzotikus zenében (és a 2D rajzokon) is visszaköszön, ez később háttérbe szorul, de a trió főtémája működik. No meg az „Intergalactic” a Beastie Boys-tól, amely eredeti formájában csendül föl egy élvezetes, a ’80-as/’90-es évekre hajazó felkészülési montázs alatt: az bármely Rockyból származhatott volna. Szép továbbvitele a Marvel Kapitányban jól operáló ’90-esek hangulatnak, csak épp eközben nyíródik ki az addig igazán ötletesen használt teleportálási kalamajka. Egy másik popkult utalás váratlan, de örömteli lesz annak, aki felismeri, bár némileg karakteridegen.
A film zárása jópofa homage Kamala főszereplésével egy klasszikusra 15 évvel korábbról (már-már olyasmi, mint a Deadpool végén a Meglógtam a Ferrarival geg), a stáblista közbeni pedig óriási jelentőségű a franchise közelebbi és távolabbi jövőjére, az első olyan, amely az érkező két Bosszúállókat kezdi felvezetni – meg indirekt egy addig jövő másik címet. A sima záró egy eddig nem bejelentett projektre tekint ki, ami évek óta épülget és boncolgattam már lehetőségét. Aki logikusan belegondolt, annak felmerülhet, hogy a stáblista végén mégis mi lehet, ha 2 csúcspont már akadt? Van ott extra, ám nem jelenet. Maradjon mindenki belátása szerint, 105 perc úgyse sok – rapid mód ledarálta a fényenergiával babráló hőstársaság a cselekményt.

A Marvelekben tehát vannak bőszen érdekes ötletek, jó megvalósítások, szerethető részek, de legérdekesebb pillanatai magasan cliffhangerei, melyekkel nem véletlen nem a folytatását vezeti föl. De addig el kell jutni egy kb. 95 perces stáblista előtti jelenetsorral, ami nem lesz zökkenőmentes. A Marvelek talán az eddigi legnagyobb alibi a 33 MCU moziepizód közül, amely mintha csak az évi kvótamennyiség megtartására szolgálna, jelenleg ugyanis egyáltalán nem hat jelentősnek, látványosan nem találja helyét, aktuális tudásunk alapján létjogosultsága minimum megkérdőjelezhető, és az egyszeri nézőnek még kevésbé működőképes az elhadart sztorija a sorozatok megnézése nélkül.
A baj az, hogy a kitartóknak sem lesz benne sok köszönet, mert a most behozott történetszálai fájóan egysíkúak, kidolgozatlanok és nem tudnak korábbi kötődésre építeni, kivéve Vellanival és Jacksonnal, így pedig az egész ellaposodik. Bátran bevállalt hülyeségei se fog mindenkinek tetszeni (de azokat egyszer érdemes látni, hogy mégis tényleg mi a rossebet műveltek), a többi pozitív aspektus pedig vagy apró, vagy rövid ahhoz, hogy érdemben begyógyítsa a narratív, dramaturgiai és érdektelenségi sebeket a sztoriban, no meg a gonosz tekintetében. Ha később jelentőségteljesebbé válik pár itt látott esemény, utólag picit jobb lehet, de jelen formájában nem érdemli meg a Marvelre oly jellemző nem kiemelkedő, de többnyire stabilan legalább közel egyforma szintet. Ez most éppen csak ugyan, de alatta van. Hiába próbálkozik.
(Nem a film hibája, de szinkronrajongóként sajnálatos, hogy Gáti Oszkárt nélkülöznünk kell.)

65

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az Agymanók 2. előzetesében a tinikorral újabb érzelmeket dob be a Pixar
Következő cikk EA Sports WRC - játékteszt