A leggyakoribb esetben a filmek több szereplővel mesélnek el egy-egy történetet. Minden színész igyekszik az adott karakterből a legtöbbet kihozni, ezzel is segítve a másik teljesítményét, és a sikeres összmunka is eredményezhet olykor egy-egy kivételes mozit. Mi a helyzet a kisebb, még intimebb hangvételű darabokkal, ahol csak lényegében egyetlen színészen áll vagy bukik minden? Persze azt se felejtsük el, hogy a rendező a felelőssége sem kicsi. Nézzünk 7+1 remek példát az egyszemélyes one man show-kból! Megérnek egy megtekintést, ha esetleg kimaradtak.
1. Élve eltemetve (2010)
Ha olyan komikus színészekről készítenénk listát, akik komoly drámai szerepben is kipróbálták magukat, akkor Ryan Reynolds lenne az utolsó színész, akire gondolnánk. Pedig amikor 2010-ben élve eltemették bizonyította sokoldalúságát és tehetségét a szakmában. Ebben Reynolds az USA egyik beszállítóját alakítja, aki egyszer csak arra ébred, hogy a föld alatt van több méterrel, egy zárt koporsóban. Nincsenek lyukak, hatalmas terek, csak a színész és a kétségbeesett menekülésre való törekvése. Percről percre klausztrofóbiásabbak leszünk és imádkozunk, hogy Paul mindezt élve megússza. A film erejét mi sem mutatja jobban, mint hogy 90 percig képes a néző figyelmét folyamatosan fenntartani, ezzel végeredményként mindenki legrosszabb rémálmát előidézve.
2. Pontypool – A zombik városa (2008)
Az első kanadai nevező a listánkon, amely rendkívül alacsony költségvetésű pszichothrillerként teljesen új perspektívába helyezte a zombie-thriller műfaját. Az egész film egy rádióállomáson belül játszódik, ahol Stephen McHattie által alakított nagyszájú bemondó unalmas mindennapjai hirtelen egy vészjósló történetbe csap át, miután az emberek megvadulnak és kifordulnak önmagukból. A csapdában rekedt rádiós szorult helyzetében igyekszik mindent tudósítani a külvilág felé, de ahogy terjed a furcsa kór, úgy lesz szép fokozatosan rajtunk is úrrá az elviselhetetlen feszültség. A Pontypool visz magával, így észre sem vesszük a rádióállomás kicsiny teréből fakadó low budget jellegét, ugyanis Bruce McDonald rendező remek érzékkel használja ki a kis zugokat. Persze ott van az alkalmanként felbukkanó zombi is, de ez alapvetően egy egyszemélyes show.
3. Számkivetett (2000)
Egy film, amely ha szigorúan vesszük a listánk rendszerezési szabályait, akkor nem feltétlenül kellene rajta szerepelnie, de Tom Hanks lenyűgöző teljesítménye mellett nem mehetünk el szó nélkül. A Számkivetett elején és végén szereplővel is találkozunk, de azért a játékidő oroszlánrészében mégis Tom Hanks jutalomjátékára koncentrálhatunk, na és még Wilsonra (a röplapda). Érdekes nézni, ahogy Robert Zemeckis körbejárja az elidegenedés és a társadalmi szükségletek problémakörét (egy jó fogorvos, azért kincs). Nem elég egyszer látni.
A lélekgyilkoló alaphelyzete ellenére a 127 óra egy gyönyörű és költői mozi. Aaron Ralston megtörtént balesetét és valós megpróbáltatásait Danny Boyle rendezte meg úgy, hogy közben a szereplő személyiségéről a visszaemlékezésein és hallucinációin keresztül is teljesebb képet kapunk. Az óra ketyeg, szorult helyzete lassan saját koporsójává kezd átalakulni. James Franco tökéletes munkát végzett a főszerepben, mellesleg a film gazdag vizuális megoldásai is csak izgalmasabbá teszik az összképet. Az egyszereplős filmek listáján ez igen előkelő helyen nálunk..
5. Locke – Nincs visszaút (2013)
Mindig is tudtad, hogy Tom Hardy egyedül is képes elcipelni a hátán egy filmet? Jól gondoltad, ugyanis a Locke-ban Hardy az autójában ülve kormányozza el a filmjét a célegyenesig, miközben akad itt terhes barátnő, dühös feleség, és az építőiparban végre élete nagy napjára készülő főhős. Közben Hardy képzeletbeli beszélgetéseket folytat a hátsó ülésen lévő apjával. Egyetlen személyként csak ő jelenik meg a vásznon, a többi karakternek csak a hangját hallhatjuk a telefonon keresztül. Mindez olyan szoros mégis narratívájában gazdag történetet hoz létre, hogy valójában nem is akarunk kiszállni ebből az autóból. Lenyűgöző látni, ahogy a Locke egy kicsiny autóba beleszuszakolja az egész világunkat.
6. Hold (2009)
Sam Rockwell minden idők egyik legjobb szólószerepét tette le a Holddal az asztalra. A filmet a 2001: Űrodüsszeia és a ’71-es Silent Running inspirálta. A Hold végig csakis Rockwellre és hű robot cimborájára, Al-re koncentrál. De ami igazán tragikussá teszi ezt a történetet az a nyomozása közben lassacskán kibontakozó fő kérdés: miért is van itt a Holdon és miért is kell minél előbb kimentenie magát innen? Sam Rockwell olyan tragédiával és árnyalatokkal ruházta fel az előadását, hogy emiatt minden egyes megtekintésekor képes valami újat és eredetit mutatnia. Ettől mozi a mozi.
7. Minden odavan (2013)
A Minden odavan nem csak egy egyszereplős film, hanem egy minimális párbeszéddel megtoldott darab is. Egy ilyen szerepet élettel és érzelmekkel megtölteni csakis egy tapasztalt vén rókának sikerülhet, így nem csoda, hogy Robert Redfordra esett a választás. Névtelen hajóskapitányként balesetet szenved a nyílt tengeren, ráadásul egy hatalmas vihar felé tart, így megkísérli a lehetetlent: épségben hazajutni. Hasonlóan a 127 órához, Redford karaktere itt is a halandóságával néz szembe. Elgondolkodtató, hogy a túlélésünk érdekében mire lennénk képesek és amikor már minden remény elvész miként törődünk bele a halálba. A Minden odavan egy gyöngyszem, Robert Redford egyik legjobb alakításával.
+1 Gravitáció (2013)
Listánk utolsó és egyben legszörnyűbb filmje -persze a jó értelemben – az élve eltemetést követően. Sandra Bullock lehengerlő teljesítménnyel szuszakolja át a vásznon a végtelen űrben ragadással járó elképesztő félelmet. Persze a film elején itt is akad még karakter, George Clooney képében, de ez vitathatatlanul Bullock előadása, amit senki sem vehet el tőle. A lelkünk sötét mélyéig hatoló borzongás ez.
[…] […]