Közönséges bűnözők (The Usual Suspects); rendező: Bryan Singer; főszereplők: Kevin Spacey, Gabriel Byrne, Stephen Baldwin, Kevin Pollak, Benicio Del Toro, Chazz Palminteri, Pete Postlethwaite, Giancarlo Esposito, Dan Hedaya, Suzy Amis, Peter Greene, Morgan Hunter; amerikai-német bűnügyi film; 106 perc; amerikai premier: 1995. augusztus 16., magyarországi bemutató: 1996. június 13. (16)
Láttam a Keyser Sözét!!!: 25 éves a Közönséges bűnözők
A 90-es évek közepén fénykorát élte az amerikai független film: Quentin Tarantino, Kevin Smith, Richard Linklater, Hal Hartley és Steven Soderbergh a korszak ünnepelt fiatal rendezőinek számítottak, és persze ott voltak a picivel idősebb, de szintén indie szellemiségű Coen fivérek. Ebbe a mezőnybe érkezett 1995-ben Bryan Singer a Közönséges bűnözőkkel – a végeredmény egy váratlan siker, két Oscar-díj, na és a filmvégi csavar intézményrendszerének megreformálása lett. Cikkünkben áttekintjük a zseniálisan megírt neo-noir keletkezését és utóéletét, egy kicsit elmélázunk a magyar szálon, és persze nem mehetünk el szó nélkül Singer és Kevin Spacey azóta igencsak megtépázott tekintélye mellett.
Az 1965-ös születésű Bryan Singer és a nála három évvel fiatalabb Christopher McQuarrie már gyerekkorukban ismerték egymást New Jerseyből, és a filmes karrierjüket is lényegében együtt kezdték. Első komoly közös munkájuk a Public Access című film volt 1993-ban, melyet Singer rendezőként, McQuarrie pedig forgatókönyvíróként jegyzett. A mindössze 250000 dollár költségvetésű thriller ugyan nem került a mozikba, de díjat nyert a Sundance fesztiválon, és felfigyelt rá az akkor még egyáltalán nem nagy névnek számító Kevin Spacey (őt addig olyan filmek mellékszerepeiben lehetett látni, mint a Dolgozó lány, a Vaklárma vagy a Glengarry Glen Ross). Az akkor a harmincas évei közepén járó színész közölte Singerrel és McQuarrie-val, hogy bármi is lesz a következő filmjük, ő szerepelni akar benne. A két fiatal filmes összedugta a fejét, és némi brainstormingolás után megálmodtak egy posztert, amin öt gyanúsított látható egy rendőrségi szembesítés közben. Már csak a teljes sztorit kellett kitalálni, főleg, hogy a cím is hamar meglett: a ’usual suspects’ kifejezés (magyarul: szokásos gyanúsítottak) a Casablanca című klasszikusban hangzik el.
A poszter és a faliújság
McQuarrie pár évig egy detektívügynökségnél dolgozott, ahol testközelből vehetett részt a bűnüldözésben, és a már említett poszter mellett a forgatókönyv kiindulópontjának a saját rendetlen faliújságát tette meg – elhatározta, hogy ez fontos szerepet kap majd a filmben. Végül a plot több különböző történetből állt össze, amik közül az egyik egy olyan emberről szólt, aki megöli a saját családját és eltűnik. Az utóbbi ötletre egy valódi gyilkos, John List borzalmas esete hatott. Kezdett összeállni a cselekmény, és egyre bonyolultabbá vált, ami nem is csoda, hiszen történetvezetés szempontjából McQuarrie olyan filmekből derített ihletet, mint az Aranypolgár, a Gyilkos vagyok, a Rashomon, Az Anderson magnószalagok és a Nincs kiút. Ezenkívül a nem lineáris történetmesélés kapcsán szintén hatott rá az akkor friss Ponyvaregény, ráadásul mindkét filmben szerepel Peter Greene, és a Közönséges bűnözőkben is megemlíti a ’bénát’ (még akkor is, ha itt Verbal Kintre gondol).
A kilencedik vázlat már eléggé erősnek tűnt, úgyhogy Singer és McQuarrie nekiállt házalni a forgatókönyvvel. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, kezdetben csak visszautasításban volt részük – mindegyik stúdió túl bonyolultnak találta a cselekményt. Végül egy kevésbé ismert gyártócég, a Gramercy csapott le a jogokra, a Spelling Films International nevű európai stúdióval karöltve. Singerék 5 millió dollárt kaptak a projektre, ami azt jelentette, hogy túl híres színészeket nem szerződtethettek le. Ettől függetlenül felmerült Michael Biehn, Jeff Bridges, Robert De Niro, Tommy Lee Jones, Charlie Sheen, James Spader és Christopher Walken neve, de egyikük sem állt kötélnek. Al Pacino viszonylag komolyabban érdeklődött és egy olvasópróbán is részt vett (Dave Kujan szerepét ajánlották neki), de végül ő is visszatáncolt, mert ugyanabban az évben játszott zsarut, a Szemtől szemben című filmben.
A kisnevű gyanúsítottak
A készítőknek tehát be kellett érniük kisebb nevekkel. Spacey teljesítette ígéretét és elvállalta a szereplést, bár eredetileg Kujan és Dean Keaton karaktere jobban érdekelte, de a rendező és a forgatókönyvíró közölte vele, hogy Roger ’Verbal’ Kint szerepét direkt őrá írták. Kevin Pollakot (Todd Hockney) inkább vígjátékokból és az Egy becsületbeli ügyből ismerhette a nagyközönség, a sikeresebb bátyjai árnyékából kitörni próbáló Stephen Baldwin (Michael McManus) nem sokkal korábban az Édeshármas című romkom egyik főszereplője volt, az ír Gabriel Byrne (Keaton) A halál keresztútján című Coen produkcióban alakított emlékezeteset, a Puerto Rico-i Benicio Del Toro (Fred Fenster) viszont szinte még teljesen ismeretlennek számított. Utóbbi két színészt állítólag maga Spacey javasolta. Star power tekintetében sokkal jobban állt Chazz Palminteri (Kujan), aki a Közönséges bűnözők forgatása közben gyűjtött be egy Oscar-jelölést a Lövések a Broadway-en című Woody Allen vígjátékért, míg Pete Postlethwaite-et (Kobayashi) egy évvel korábban jelölték, az Apám nevében című filmért. Singer tudta, hogy nem éppen moziba csalogató neveket sikerült leigazolnia, de az vigasztalta, hogy nagyszerű színészekkel dolgozhatott.
A forgatás öt héten keresztül zajlott Los Angeles-ben (egy pár napos New York-i kitérővel), amolyan gerillajelleggel. A legnehezebbnek pont az a bizonyos rendőrségi szembesítős jelenet bizonyult, ugyanis a színészek folyamatosan elröhögték a felvételt, és minél tovább próbálkoztak, annál jobban nevettek. A hahotázáshoz hozzájárult az is, hogy Del Toro állítólag 12 (!) egymást követő take során szellentette el magát, és ezt természetesen nem lehetett komoly arccal kibírni. A 28 éves (de valójában 18-nak kinéző) Singer nem tudott eléggé erélyes lenni a színészekkel, és végül nem is sikerült normálisan felvenni a jelenetet, de a rendező és John Ottman vágó találtak megoldást: az elröhögést belevágták a filmbe, és ez lett a Közönséges bűnözők egyik legemlékezetesebb képsora.
A vidámság mellett azért akadtak feszült pillanatok is – a forgatás során indult Pollak és Baldwin egymás iránti ellenszenve, ami állítólag a mai napig is tart. Baldwin folyamatosan szerepben maradt a felvételek között is, egyfolytában inzultálta társait, és ez igencsak felbőszítette Pollakot. Ellentétük a film előnyére vált, ugyanis így még hitelesebben izzik a karaktereik között a levegő. Baldwinnak aztán adódott konfliktusa mással is: a Redfootot alakító Peter Greene-nek a forgatókönyv szerint egy alkalommal Baldwin mellkasára kellett pöckölnie a cigarettáját, de elrontotta a célirányt, és az égő cigi a McManus-t játszó színész szemének csapódott. Baldwin dühödt reakciója a filmben így még hitelesebb lett.
A pofázás császára
Az utómunkálatok problémamentesen zajlottak, és a bemutatóhoz képest két héttel korábban elkészült a film, de Singer úgy érezte, hogy nem elég hatásos a nagy leleplezés a történet végén. Úgyhogy a maradék 14 napban lényegében bespájzolta magát a vágószobába Ottmannel együtt, és összerakták azt a kép- és hangmontázst, aminek a segítségével sokkal nagyobbat üt a film végi csavar. Ekkor már megjelentek mindenfelé sejtelmes plakátok az amerikai városokban, „ki az a Keyser Söze?” feliratokkal, úgyhogy sikerült egy egész jó kis hájpot csapni a filmnek. A sundance-es, majd a cannes-i vetítéseket követően végül ’95 augusztusában mutatták be a mozik a Közönséges bűnözőket, és ugyan nagy kasszasiker nem lett, de szóbeszéd útján egyre jobban terjedt a híre, és számos néző újra megnézte (ezen sorok írója is), így többszörösen visszahozta az árát. A film később aztán VHS-en és DVD-n emelkedett igazán kultuszstátuszba – ekkor már túl voltunk a két Oscar-díjon, amit a film begyűjtött: McQuarrie a legjobb forgatókönyv, Spacey pedig a legjobb mellékszereplő díját vitte haza, amiben az az érdekes, hogy egyértelműen ő a történet főszereplője.
Amennyire összetett a film forgatókönyve, annyira sok minden járult hozzá a népszerűségéhez is. Az vitathatatlan, hogy hiába bűnözők a főszereplők, a néző mégis könnyen meg tudja kedvelni őket. Hockney lezsersége, McManus robbanékonysága, Keaton hűvös profizmusa, Verbal szánnivaló esetlensége (a stábtagok összeragasztották az ujjait, hogy még hitelesebben tudja adni a fél oldalára lebénult karaktert) és Fenster vicces makogása egyaránt megnyerő tud lenni (lábjegyzetben Fensterről még annyit, hogy az eredetileg totál unalmas karaktert Del Toro a rendező és a színészek tudta nélkül turbózta fel a hablatyolásával és a nem éppen hétköznapi testbeszédével). De persze ugyanennyire lényeges a misztikus Keyser Söze figurája. 
A karakter neve a német ’kaiser’ (= császár) és a török ’söze’ (nagypofájú) szavakból állt össze, ami nem is meglepő, hiszen Verbal azt meséli róla, hogy állítólag félig német, félig török. A forgatáson maguk a színészek sem tudták, hogy kicsoda akar lenni ez a Söze – Singer nem kötötte az orrukra, hogy így még hitelesebb alakítást tudjon kihozni belőlük. Aztán ott van a lényegében gyomorszájon vágó filmvégi csavar, ami után az ember azonnal újra akarja nézni a filmet, és keresi a kisebb-nagyobb utalásokat, leleplezéseket. Na és ne feledkezzünk meg a számos, szállóigévé vált mondatról,beszólásról. Többek között erről, melyet McQuarrie részben Baudelaire-től nyúlt: „A legnagyobb trükk, amit az Ördög valaha is véghezvitt, az volt, hogy meggyőzte a világot arról, hogy ő nem is létezik.”
A magyar kapcsolat
A mi szempontunkból van egy fontos eleme a Közönséges bűnözőknek, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ez pedig a magyar szál, viszont nem olyasmiről van szó, amire olyan nagyon büszkék lehetnénk. A történet szerint Keyser Söze legnagyobb riválisainak egy magyar maffiacsoport számít, ami sokak számára megmosolyogtatónak tűnhet, de aki olvasta például a Maffiózók mackónadrágban című könyvet, az tudja, hogy a 70-es/80-as években valóban létezett egy magyar bűnszövetkezet Los Angeles-ben. Az Amerikába disszidált LGT gitáros Barta Tamást állítólag ők segítették a másvilágra, és egy időben futárként dolgozott nekik a Guns N’ Roses basszusgitárosa, Duff McKagan is. A Közönséges bűnözőkben meglepően sok magyar mondat hangzik el, és elsősorban egy olyan karakter szájából, akit Arkosh Kovash-nak hívnak – ez valószínűleg Kovács Ákos akar lenni, a szerepet pedig egy Morgan Hunter nevű színész játssza, ami bizony nem igazán hangzik magyaros névnek. A magyar dumája nem is hibátlan: kicsit olyan, mintha egy évtizedekkel korábban Amerikába vándorolt disszidens beszélne. Hunterről sajnos nem sikerült kiderítenünk, hogy kicsoda, de legalább ez is növeli a film misztikumát.
A Közönséges bűnözők hamar megihlette a filmkészítőket. Az biztos, hogy a legelső utalás magától Spaceytől jött: a közvetlenül ezután forgatott Hetedik egyik jelenetében, egy esés után pont úgy biceg, mint Verbal Kint szerepében. Ahogy már említettük, a filmvégi csavar rengeteg thrillerkészítőt ihletett hasonló húzásra, és hamarosan jöttek a paródiák is – a nagy leleplezés kifigurázódik a Horrorra akadva első részében és a hisztérikus című Sziki-szökevényben. Egy évvel a premier után a Wu-Tang Clan rappere, Ghostface Killah az Ironman című lemezének egyik dalában hangmintázta Verbal legendás, fentebb idézett mondatát, egy másik számban pedig szintén felhasznált egy párbeszédet a filmből. És akkor még nem is beszéltünk a Chocolate című 2005-ös bollywoodi remake-ről, valamint egy pár éve tervezett képregény adaptációról, ami ismereteink szerint végül nem látott napvilágot.
Karrierek
Bryan Singer: hiába indult több mint ígéretesen a pályafutása, végül a Közönséges bűnözők maradt a legjelentősebb munkája. A 2000-es évek elejétől kezdve fokozatosan elmerült a szuperhősök, azon belül is elsősorban az X-Men világában, és így számos kasszasikert jegyzett. Hivatalosan ő rendezte a Bohém rapszódiát, de a zaklatási botránya miatt végül nem ő fejezte be a forgatást (az is tény, hogy a balhéi jóval régebbre nyúlnak vissza: már Az eminens című, 1998-as filmjének forgatásán megvádolták kiskorúak elleni zaklatással). Nagy valószínűséggel lőttek a karrierjének.
Kevin Spacey: a Közönséges bűnözőkben nyújtott alakítása és Oscar-díja révén került be a legfoglalkoztatottabb színészek közé. Még ugyanabban az évben szerepelt a mérföldkőnek tekinthető Hetedikben, pár évvel később pedig már a legjobb színész kategóriában is megkapta az Oscart, az Amerikai szépségért. Számos emlékezetes filmszerepet követően a 2010-es években a Kártyavár című sorozatban nyújtott nagyszerű alakítást, mígnem ő is zaklatási botrányba keveredett, és kiírták a karakterét a szériából. Emellett a filmes szerepeit is bebukta.
Gabriel Byrne: számos, többnyire felejthető filmben és sorozatban bukkant fel, az utóbbi években az Örökség című film volt a legjelentősebb munkája. Utoljára pedig a ZéróZéróZéróban tűnt fel.
Stephen Baldwin: a Közönséges bűnözőkből nem tudott tőkét kovácsolni magának, és fokozatosan elmerült a ZS-filmek, valamint a celeb-valóságshow-k világában. 2006-ban önéletrajzi könyvet adott ki The Unusual Suspect címmel. Négy évvel ezelőtt egyike volt azoknak a szebb napokat látott színészeknek (többek között Kirstie Alley, Gary Busey és Jon Voight oldalán), akik Donald Trump mellett kampányoltak. Azért érdekes lenne meghallgatni egy családi vacsora melletti beszélgetést közte és a nagy Trump-parodista, demokrata báty, Alec között.
Kevin Pollak: megmaradt a mellékszerepeknél, és persze ő is sokat játszik a tévében, emellett standuposként is ismert. Szenzációsan tudja parodizálni Christopher Walkent, Jack Nicholsont és Peter Falkot.
Benicio Del Toro: nagyszerű, máig sikeres karriert futott be. Hogy csak egy pár címet idézzünk – Félelem és reszketés Las Vegas-ban, Blöff, 21 gramm, Sin City, Sicario, A galaxis őrzői. A Traffic-ért Oscar-díjat kapott.
Chazz Palminteri: egy kicsit kevesebb reflektorfény vetült rá a Közönséges bűnözőket követően, de mindenképp fontos megemlíteni olyan munkáit, mint a Csak egy kis pánik vagy a Modern család. Érdekes módon az utóbbi években az általa írt Bronxi mese musicalváltozatában szerepel a Broadway-en.
Pete Postlethwaite: sok fontos filmben bukkant még fel, a 2011-es halálát megelőzően. Az utolsó munkái között olyan sikeres filmek szerepeltek, mint az Eredet és a Tolvajok városa. 64 évesen hunyt el, súlyos betegséget követően.
John Ottman: nemcsak vágója, hanem zeneszerzője volt a Közönséges bűnözőknek – utóbbi funkcióban ez volt a debütálása. Azóta inkább komponistaként dolgozik, és olyan filmekhez szerzett zenét, mint a Kábelbarát, a Mérges pókok, a Kiss Kiss Bang Bang, a Rendes fickók, valamint az összes Bryan Singer film 1995 óta. A Bohém rapszódia vágásért Oscar-díjat nyert.
Christopher McQuarrie: 2008-tól kezdve Tom Cruise egyik legfontosabb alkotótársának számít, és nem csak forgatókönyvíróként, hanem immár rendezőként is – a legutóbbi három Mission: Impossible filmnek egyaránt ő volt a direktora.
Végezetül térjünk ki egy kicsit a film utólagos megítélésére. A Közönséges bűnözőkről öt évvel ezelőtt, a 20 éves jubileum kapcsán jó pár cikk készült, most viszont szinte alig emlékeznek meg róla filmes, illetve filmrajongói berkekben. E mögött nyilván a film két, talán legfontosabb alkotójának a botránya áll. Bryan Singerről és Kevin Spaceyről egyaránt az derült ki, hogy férfiakat zaklattak, ráadásul nem egy esetben kiskorúakat. Ezt már nagy valószínűséggel sohasem fogja kiheverni a karrierjük, és valóban változtathat a munkájuk megítélésén az, amit (állítólag) tettek. Ilyenkor megkönnyítheti az ítélkezést az, hogy a Közönséges bűnözők idején még nem csináltak csúnya dolgokat, de egyes beszámolók szerint Spacey már akkor sem bírt magával, ráadásul a híresztelések szerint a forgatás során pont Singer akkori pasijára nyomult rá. Még az lett volna szép, ha a Miramax gyártja le a filmet, és akkor Harvey Weinstein lett volna a producer – az utóbbi években szintén zaklatási botrányba keveredő mogul azt mondta anno Singernek, hogy szívesen bevállalta volna a film finanszírozását, és akkor most már három, alaposan besározódott név kötődne a produkcióhoz. Természetesen nem könnyű külön választani a művet az alkotóktól, és mi nem is szeretnénk állást foglalni – az olvasókra, illetve filmrajongókra bízzuk, hogy utólag hogyan ítélik meg a Közönséges bűnözőket.
Svédcsavar
Természetesen nem csak a Közönséges bűnözők végén látható váratlan fordulat, hanem egyéb alkotásokban is. Összeszedtünk még ötöt, és igyekeztünk nem elpofázni a filmvégi csavart.
1.) A hatodik érzék
A film egyik főszereplőjéről kiderül egy meghökkentő dolog, és így már teljesen összeáll a kép. Nem kizárt, hogy a nagy csavart a Közönséges bűnözők befejezése ihlette.
2.) Szárnyas fejvadász
A rendezői változatban Deckard talál egy origamit a lakásból kilépve, ami az egész történetet teljesen más megvilágításba helyezi.
3.) Harcosok klubja
David Fincher is a nagy film végi csavarok kedvelője – itt fény derül a titokzatos Tyler Durden kilétére.
4.) A majmok bolygója
A Charlton Heston által játszott George szeretne meglépni a majombolygóról, de aztán talál valamit a tengerparton, ami igencsak betesz a tervének.
5.) Emlékezz
Atom Egoyan filmjében Christopher Plummer egy demenciás öregembert alakít, akinek eltökélt célja felkutatni egy náci tömeggyilkost. És amikor úgy tűnik, hogy végre megtalálta, akkor jön a sokkoló fordulat.
