Greenland – Az utolsó menedék, rendező: Rick Roman Waugh, szereplők: Gerard Butler, Gerard Butler, Morena Baccarin, Roger Dale Floyd, Scott Glenn, David Denman, Hope Davis, amerikai dráma-akció, 119 perc, 2020 (13)
Randevú a drámával
Ha szeretett zöld bolygónk felé a science fiction egyik legnagyobb alakjáról, Arthur C. Clarke-ról elnevezett üstökös száguld, akkor méltán várunk eget rengető természeti katasztrófát. Várhatunk…
This… is… Gerard Butler! A skót színésznek óriási rutinja van már a nagy összecsapásokban, hiszen akciódús karrierje során harcolt sárkányokkal (A tűz birodalma, Így neveld a sárkányodat!), világhódító perzsákkal (300), terroristákkal (Támadás a Fehér Ház ellen-trilógia) és azon túl, hogy a nyakára lépett számtalan egyéb gonosztevőnek, három éve az Űrviharban az egész Földet is megmentette a végpusztulástól.
Mivel világvégéből sosem elég, erre az évre Butler újra társult A védangyal bukását megbízható iparos módjára levezénylő ex-stuntman rendezővel, Ric Roman Waugh-gal, hogy együttes erővel tartsanak pajzsot – ha nem is az egész emberiség, hanem – egy háromfős család feje fölé…
Apokalipszis, LIVE: a széteső Clarke-üstökös darabjai a Föld felé tartanak, amit otthonában élő tévéközvetítésen figyel az átlagember John Garrity (Butler), felesége, Allison (Morena Baccarin – Deadpool, Homeland, Firefly), a kisfiúk, Nathan (Roger Dale Floyd – Álomdoktor) és népes baráti társaságuk. A nachos azonban a torkukon akad, hiszen az önfeledt visszaszámlálás ellenére a látványos, de biztonságosnak mondott tengerbe csapódás elmarad! Helyette ijesztő lökéshullám érkezik, ami jelzi: valami nem úgy sült el, ahogy a tudósok kiszámolták!
Gyorsan kiderül: az üstökösszilánk óriási pusztítást okozva Floridában rengette meg a földet és ami még ennél is rosszabb, a Clarke további részei sem tértek le a pályájukról, kipusztulással fenyegetnek minden életet a planétán! Életbe lép a kiürítési terv: a kiválasztott keveseknek – köztük a Garrity-családnak – el kell jutniuk egy-egy katonai bázisra, hogy onnan katonai repülőkkel a Grönlandon létesített, szupertitkos és világvége-biztos bunkerekben vészeljék át a végítéletet…
A film a Deep Impact drámája és az Armageddon látványorgiája közötti válaszútról indul, de gyorsan dűlőre is jut és nagyjából fél óra után az előbbi irányt választja: miközben az ég a közelgő katasztrófa előjeleként vérvörösbe fordul, megkezdődik Garrityék családi odüsszeiája. Ezzel nem is lenne baj, ha nem az elmúlt évtizedekben már annyiszor látott fordulatokkal operálna a rendező.
Míg a barátok hátrahagyásának jelenete valóban szívszorító, utána nagyjából hatvan perc – pár robbanással és néhány unaloműző becsapódással feldobott – szenvedéstörténet következik: a tömegben-kavarodásban a család szétszakad, segítőkész, de többnyire tehetetlen katonák, eleve gonosz vagy a helyzetben gonosszá váló emberek jönnek-mennek, apu rohan, anyu rohan, de elveszíti a fiát, apu kényszerből embert öl, anyu kétségbeesett, de végül segítséget talál, apu megint rohan, anyu is, végül az utolsó fél órára újra eggyé válik a család és örülhetünk, hogy az egyébként cukorbeteg Nathan számára nem jött el a gyermekkor vége.
Feltűnik még a bölcs, de az életbe belefáradt nagypapa (Scott Glenn), aki a menekülés helyett inkább a jó halált választja és utolsó útjukra indítja a Garrity-családot. A vesszőfutás folytatódik és miközben a Clarke újabb darabjai süvítenek a bolygó légkörébe, felcsendül a Föld búcsúdala…
Hogy azért pozitívum is monitorra kerüljön – bár a magyar szinkron nem sikerült a legjobban, néhol elég sterilnek hat a hangzás – viszont az elsősorban a Hans Zimmer kottáját is forgató David Buckley zenéjébe nem lehet belekötni: kellően drámai és érzelmes, remekül aláfesti a főszereplők drámáját, de ha kell izgalmat is kölcsönöz a kevés akciójelenetnek.
Az igaz, hogy az Űrviharra nem a tudományos fantasztikum csúcstermékeként fogunk emlékezni, de a film látványvilágára nem nagyon panaszkodhattunk. A Greenland esetében viszont elmondható, hogy – miután a trailer félrevezetően katasztrófafilmnek adta el: a becsapódások az első és az utolsó negyed órában jönnek – jobban jártunk volna egy Michael Bay- vagy Roland Emmerich-féle verzióval, ahol a sablonos drámai húzások helyett inkább az akció, a robbanások és a valódi menekülés vitte volna a cselekményt.
Nemsokára egyébként Waugh és Butler újra összeállnak: reméljük, hogy a Kandahar című CIA-titkos művelet kevesebb lelki vívódással, de több lánggal és lőporral kanyarodik majd vissza az akcióirányba.
