Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája (Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings), rendező: Destin Daniel Cretton; szereplők: Simu Liu, Tony Leung, Awkwafina, Meng’er Zhang, Michelle Yeoh, Florian Munteanu; kínai-amerikai vuhszia fantasy Marvel logó alatt, 132 perc, 2021 (12)
Kínai nagyfalat
A Vasember 3 bővített verzióval ment a kínai mozikban, de a film körül emlékezetesebb volt a már az 1. részben felvezetett (magyarul is beszélő) terroristacsoport kifejtése, a híres húzás a Mandarin csavarral. A szálat egy rövidfilm és most a Shang-Chi viszi tovább, ám hiába vannak elszórva visszatérők, a Marvel Kínát célzó mozija van annyira független, hogy különállóan is érthető. Ehhez jól koreografált akciók és a népi kultúra motívumainak szép használata is asszisztál, de az utolsó harmad elég megosztó lehet…
Miközben ismét nőnek a fertőzési számok és „várjuk” a vírus 4. évadának őszi premierét, a körülményekhez képest a Free Guy jól teljesít a kasszáknál. Oké, érdemi kihívója se volt, de ez a siker inkább szól annak, hogy bizony a filmélményhez fel kell kelni a kanapéból, mert az interneten csak kétes minőségben elérhető, megidézve azon korona előtti időket, mikor még nem került ki minden streamingre a mozis nyitással együtt. A Shang-Chi se megy Disney+-ra (meg onnan mindenhova), ráadásul nem kisebb teher hárul rá, minthogy meghatározza a jövőt: a stúdió az eredményeitől függően dönt az Örökkévalók sorsáról, ha pedig a tolás mellett döntenek, az boríthatja az egész dominót multiverzumos Pókemberestül-Strange-estül.
Ugyanakkor a film nagyban tesz azért, hogy Kínát (és igen jelentős bevételét) zsebre tegye. Ez pedig egyben legrizikósabb eleme is: elég sok a feliratos rész, de erre még egész jól felkészít a prológus, ami során vagy 10-12 percig egy díjszezonos idegen nyelvű filmbe csöppenünk érzésre, mert egy árva szót nem kellett szinkronizálni. Utána a nyelv használatából már visszavesz, de még így is óva kell intsek mindenkit: aki nem fogékony az ázsiai köntösű fantasyra, az kétszer gondolja meg, hogy be akar-e ülni egy olyan alkotásra, ami utolsó harmadára lényegében műfajt vált és az MCU mozis felhozatalától eddig nagyon távol álló mesébe megy át, megidézve konkrét animációs filmeket dizájnban, vagy cselekedetekben. Ezt most azért lőttem el így, mert a trailerek ugyan tök jól titkolták (sőt, nem csak ezt, szóval pacsi), de valószínűleg inkább azért, hogy ez ne rettentse el az átlagnézőt. Én csak egy potenciális csalódástól szeretnék megóvni mindenkit. Az garantált, hogy a kínaiaknak ez nagyon bejön majd, de a világ többi része… nem alapértelmezett. Kevésbé lehet ez univerzális, mint amennyire a feketéké, majd mindenkié lett a Fekete Párduc.
A váltásig viszont egy mindenki számára befogadható, az elvárásoknál (hogy miknél?) talán még jobban is teljesítő élményt kapunk, két baromira emlékezetes, Jackie Chan szebb napjait, igaz kevesebb kreativitással idéző bunyóval az élen. Idén a Senkiben már szemtanúi lehettünk egy igen jól összerakott buszos balhénak, de az a jellegéből és a büdzséjéből adódva csak álló járművön történt és a brutalitás volt a központban. Na itt féktelenül száguldunk, de csúcsidőhöz képest még San Franciscóhoz mérten is kevés utassal zötykölődünk egy kreatív harc közepette, szóval 2021 a jól összetákolt buszbunyók éve. Picit a külső felvételeken a CGI járművek kilógnak, legalábbis túl nagy a kontraszt a valós és a számítógépes járgányok között, de ez az egész játékidő során fennálló probléma, a verekedés élvezeti értékén érdemben nem ront, csak tudjuk, hogy Jackie ilyesmiket gépi rásegítés nélkül oldott meg.
Ugyanez igaz a makaói toronyház oldalán történő jelenetsorra is: látjuk, és nyilván tudjuk, hogy a magasság mű, de érezzük, hogy van ott megépített emelet bőven, amivel tudtak játszani a koreográfusok. Ez kifejezetten a mozi erősségévé válik, mi több, talán a legfőbb ok, amiért tudom ajánlani, mert bizony a látványfilmes átlagot kellemesen üdén dobja fel, de ettől még ott marad az a CGI fantasyparádé is a végén. Az ázsiai hatás taglalását pedig a zenével zárnám, Joel P. West hozza az ide megszokott hangzást, de a fő karaktertéma ha nem is fülbemászó, és idő kell neki, hogy ikonikussá váljon, de erős alap, amire lehet építeni még.
Jó, hazudtam, Ázsia a stábra is kézzel fogható hatással bír: csak két fontosabb(nak mondható) figura van, aki több egy cameónál és nem a sárga kontinensről származik. Ez persze egy pillanatig se baj, mert hiába az ismeretlenségből kitörő, harcművész és kaszkadőr Simu Liu, jól elsült új arca lett a Marvel népes társaságának. Nem először osztják egy előtte nem igazán jól csengő névre a címszerepet, de félnünk nincs miért, nem véletlenül választották ki azok után, hogy még a közösségi médián lobbizott magára. Az apját játszó Tony Leung egyrészt korban is tökéletes választás (bár a sztoriban ez relatív), másrészt ő tényleg az a rutinos öreg róka, aki egy ilyen gonoszt kisujjból kiráz, de komolyan is veszi. A főszereplők közötti dinamika és drámaiság Marvel mércéhez képest jobban működik az átlagnál, itt nem kihangsúlyozva, hanem érzékeltetve van a család ereje. Nem emlékszem, hogy kimondták-e.
A Shang-Chi a húgát játszó Meng’er Zhang első filmszerepével tör Hollywood babérjaira, ő aztán végképp az ismeretlenségből érkezett a rivaldafénybe, de Liuhoz hasonlóan remekül, bár a stáblista utáni jelenet alapján belengetett szálhoz vele kapcsán még óvatosan állnék a jövőben. Akinek Awkwafina túl harsány volt a Kőgazdag ázsiaiakban vagy a legutóbbi Jumanjiban, azokat megnyugtatom: itt nem lesz. Oké, nem vagyunk még a Golden Globe-ot hozó Búcsú szintjén, de nem is kell, ám az Ocean’s 8–nél sokkal maradandóbb. A filmben egyáltalán nincs erőltetve romantika, így pedig jobban tudták kezelni karakterét, hisz csak egy jóbarát kollegina sidekick, fölöslegesen pedig nem több. Egyelőre legalábbis.
Michelle Yeoh a Galaxis őrzői vol. 2 után tér vissza az MCU-ba, de nem az ottani szerepében. A két karakter a jövőben se zárja ki egymást, itt kimerül a tipikus nagynéni és mentor funkcióban, aki nélkül nincs vuhszia alkotás. A Lőpor turmix akcióiban néhol rezgett a léc nála, itt viszont nem kap érdemben ilyen fókuszt. Ivan Drago fia után Florian Munteau ezúttal egy Bond henchmannek beillő fószert játszik, az ex-boxoló pedig testhezállóan nyilván jól lehozza azt. Az MCU-ból összesen 6 visszatérőnk van, bár az egyikük nagyon elrejtve (meg eleve előző filmjében is nagyjából el volt), a spoilerek elkerülése véget őket nem részletezem, pedig egyikükre szívesen kitérnék… De ez a féltucat beköszönés nem befolyásolja a film érthetőségét és a Vasember 3 elmagyarázása se lesz zavaros (még úgyis, hogy lelövik a filmet, de aki eddig nem látta, annak úgyis mindegy). Szokás szerint két stáblistás bónusz van.
Amin még elmehetett volna a Shang-Chi, az a vágás, de nem tette, teljesen lekövethető minden csata azzal együtt is, hogy a gyűrűk (vagyishát… karperecek) használta vagy a fantasy vonal bejövetele nem összeegyeztethető a realizmussal. De persze így is vannak hátulütők: akárhogy próbálkozik, ez nem több egy, a kelleténél picit hosszabb eredetfilmnél, ami csak bővíti az univerzumot, de végeredményben sokat még nem kezd a bevezetett dolgokkal, csak… hát simán bevezeti azokat, semmi több. Túlságosan van egy átvezető érzés: eléggé „legyünk túl rajta” ez a Fekete Özvegy/Shang-Chi/Örökkévalók hármas a multiverzum mozis kirobbanása előtt, amivel végre haladunk is előre majd. Ez egy hangzatos című töltelékfilm, ami a régi nézőket a 10 gyűrűvel csábíthatja el, de messze nem teljesíti azt a katartikus elvárást, amit két éve a Comic Conon a bejelentésnél sejthettünk, mint potenciált.
Ez mondjuk már az előzetesekből is átjött, de amennyire azok után nem tudtuk, mire készüljünk, ahhoz képest teljesen korrektül helytáll a Shang-Chi, még így függetlenül is. Igen, kötelező körös bevezetés ez, folytatásra hajló véggel (aminek sorsát még nem ismerjük), de inkább az erősen fantasyba való átmenés lesz majd problémás sokaknál, és nem az, hogy az MCU immár 25(+egyedik) alkalommal fut mozivásznon. Ez alatt kiépítettek egy olyan színvonalat, mely még egy ilyen nagyon ismeretlen szuperhőst hasonlóan ismeretlen főszereplővel is simán a nézhető kategóriába repít, igaz a szokottnál jóval kisebb hype-pal.
A Shang-Chi a két kiemelt akciója miatt bőven megéri a mozit, de kell hozzá nyitottság. Ami ezúttal nem a Marvel logóra vonatkozik, hanem a kínai kultúra földöntúli megjelenítésére. Fura egy szitu ez, mert próbált a stúdió ezzel bátor lenni, de nem hazudtolja meg önmagát a megbízható minőségért cserébe. Abban nem, a célcsoporttal már egy fokkal jobban, de ha ez a kínaiaknak is nagyfalat lesz végül és nem hódítja meg a Disney a nagy falat, akkor bizony sokkal jelentősebb piaci szerepe lehet most a filmnek, mint univerzumán belül hatása…
