A farkas gyermekei (Raised by Wolves), alkotó: Aaron Guzikowski, szereplők: Amanda Collin, Abubakar Salim, Travis Fimmel, Niamh Algar, amerikai sci-fi sorozat, 2. évad (8 rész, 40-55 perc), 2020- (18)
A bolygó neve: Élet
A Kepler-22b bolygón tovább bonyolódnak a dolgok, Apa és Anya életben maradtak, akárcsak a gyerekek és a többi szereplő, az óriáskígyóról nem is beszélve. Itt A farkas gyermekei 2. évada, továbbra sem tekinti küldetésének, hogy mindenki szeresse. 
Egy vallásmentes kolónia tagjaivá válnak, amit mesterséges intelligencia irányít és felügyel, meghatározza az emberek (és robotok) egymáshoz való viszonyát és napi tevékenységét. Olyan, mintha a középkorban járnánk, az emberek élelmiszert és felszerelési tárgyakat állítanak elő, melyek a piacon cserélnek gazdát, miközben lovagokra emlékeztető katonák őrzik a rendet, ennek szöges ellentéteként vannak jelen a high-tech berendezések, járművek és fegyverek, valamint maga a mesterséges intelligencia is.
Anya a (harci) szemeit elvesztve a gyereknevelésre koncentrál és persze Campion útját egyengeti, miközben a bele táplált programja képtelenné teszi arra, hogy leszámoljon az óriáskígyóval (hiszen ő tudjuk ki). Sokadszorra derül ki, hogy a leggyengébb láncszemnek tűnő Apa – aki egyszerre tud megértő és szigorú szülő lenni – hihetetlen műszaki érzékkel van megáldva és gyakorlatilag elpusztíthatatlan. Marcus Sol papjaként új híveket gyűjt maga köré, Sue orvoslásban szerzett jártasságával segíti a kolóniát, a gyerekek pedig szépen lassan növögetnek és egyre kevésbé teszik azt, amit a felnőttek rájuk parancsolnak.
Sokszor eljátszom a gondolattal, hogy vissza tudok menni az időben és bár rengeteg eseménynél szeretnék jelen lenni, valahogy mindig Jézusnál kötök ki. Persze érdekelnek a háborúk, a találmányok, a felfedezések vagy éppen a saját életem, az elszalasztott lehetőségek és a rosszul meghozott döntések, de amire igazán kíváncsi vagyok, hogy hogyan képes egyetlen ember születése, élete és halála ilyen mértékben, kétezer év elteltével is hatással lenni a hétköznapokra, a gondolkodásra, a kultúrára, a politikára, mindenre. Hogyan lesznek a szavakból és tettekből csodák, lejegyezve pedig megfogadandó tanácsok és betartandó szabályok?
Nagyon szeretem Ridley Scott világát, ahogy a kor előrehaladtával egy szimpla horrortól olyan filozófiai magasságokba jutott, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Pedig az idősödő művészek istenkeresése érdekes és izgalmas téma a zenében, a festészetben, az irodalomban és filmekben is, már pedig a Prometheus és a Covenant számomra erről szólnak. Ugyan A farkas gyermekei Aaon Guzikowski fejéből pattant ki, mégis egyfajta felhívás keringőre, hiszen a nyersanyaghoz csak egyvalaki nyúlhatott hozzá, egyvalaki felügyelete alatt válhatott mozgóképpé. Minden képkockában ott van Ridley Scott keze nyoma, a kérdésekben, a válaszokban, a karakterekben, a helyszínben, a dialógusokban, az akcióban, a csavarokban.
A történet egy jövőben megvívott vallásháborúval kezdődik, a menedékül szánt bolygón pedig különös, megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Amikor az ember új világokat hódít meg, magával hozza a födi múlt emlékeit és szokásait, tulajdonképpen mindazt, ami emberré tette is őt és persze alkalmazkodik az új világ környezeti adottságaihoz. Vajon van-e valóságalapja annak, amit az utókor mesékként, mondákként és hihetetlen történetekként ismer? A sorozatnál megmaradva – a jövőben – miként és hogyan lépett be az életünkbe Sol?
A farkas gyermekei továbbra is az ember-robot, az ember-isten, a szülő-gyerek és még ki tudja hányféle kapcsolatra keres magyarázatot, különös tekintettel arra, hogy a hit hogyan jelenik meg, alakul át vagy éppen tűnik el az ember életéből a megélt dolgok hatására. Rengeteg mindent akar elmondani, rengeteg minden történik benne és rengeteg szereplőt vonultat fel, éppen ezért olykor csapong és nem feltétlenül a karakterek súlyának megfelelően osztja le a szerepeket. Még mindig nagyon látványos és élvezetes, elgondolkodtató és elborzasztó, röviden összefoglalva, bosszantóan jó.
