Fűrész – Újra játékban – kritika


Fűrész – Újra játékban (Jigsaw, rendező: Michael Spierig és Peter Spierig, szereplők: Matt Passmore, Tobin Bell, Callum Keith Rennie, Hannah Emily Anderson, amerikai-kanadai horror, 91 perc, 2017, korhatár: 18

Jigsaw visszatért. Nem kellett volna.
10 év telt el a Fűrész 3D eseményei óta, amiben John Kramer története (elvileg) véget ért, nem is akármilyen csavarral. Ám a Lions Gate-nél úgy gondolták, hogy az aranytojást tojó tyúkjukat ideje feltámasztani, és a mai kor igényeinek megfelelően lerántani róla még egy bőrt. Mivel a hetedik rész egy jókora cliffhangerrel zárult, adva volt a lehetőség, hogy azt folytatva egy ütős történetet kanyarintsanak a készítők Jigsaw emlékéből. De nem éltek vele, ehelyett egy más történetszálat mesélnek el, amelyben a múlt és jelen összefonódik, és ebből egy logikai hibákkal teli, a rajongókat és a nézőket is hülyének néző (elnézést) katyvasz keletkezett.

Napjainkban járunk, a film nyitójelenetében a rendőrség emberei hosszas üldözés után lelőnek egy bűnözőt, aki azonban a reá zúduló golyózápor előtt egy kézi távirányítóval beindít egy zárt helységben lévő visszaszámlálót. A helységben öt, egymás számára ismeretlen ember tartózkodik, mindegyikük fején egy, a szemüknél kivágott vödör, és nyakörvvel kiláncolva ülnek egymás mellett. A láncok végén az előzetesekben látott fűrészlapokkal teliszórt fal foglal helyet. Hirtelen egy régi hangszóróból megszólal az elvileg 10 éve halott Jigsaw hangja, elmondja a szabályokat, majd elkezdődik a játék.

Dióhéjban legyen elég ennyi a történet, és higyjétek el, nem is akartok többet tudni róla. Ha annak idején a negyedik részt utáltátok a sztorija miatt, akkor arra a Fűrész – Újra játékban rátesz még egy lapáttal. Komolyan, a széria leggyengébb epizódját vetítik épp a mozik. Mindent elmond a fogadtatásról, hogy a premieren a 160 férőhelyes teremben mindössze 17-en voltunk, és egyikünk sem csettintett kifelé menet.

Spoilermentes kritikát szeretnék írni, de nagyon nehezemre esik megállni, hogy ne áruljak el semmit, pedig sok olyan tényezőt tudnék felsorolni, amin az egész Jigsaw elbukik. Mivel a történet napjainkban játszódik, ennek megfelelően a tálalás is más trendekhez igazodik 2010 óta. Újabb, dizájnosabb csapdák kerülnek elő a rozsdás szerkezetek helyett, a helyszíneken többek között LCD-tévékkel helyettesítik a képcsöves monitorokat, a hangrögzítő kazettácskákat néhol felváltja a pendrive, stb, stb… Emiatt végig pörgős a film ritmusa is, a régebbi részektől eltérően sokkal dinamikusabb, néhol kifejezetten élénk a színvilág. A hangulat sem a régi, bár a készítők becsületére legyen mondva, igyekeztek leróni a tiszteletüket az előző részek előtt. Sok-sok kikacsintás történik a széria korábbi epizódjaira, legyen az akár egy fénykép vagy akár Billy, a bicikliző bábu, a film egy pontján még az eddig megismert, ikonikussá vált gyilkológépeket és szerszámokat is újra felvillantják nekünk. Azonban számos új szerkentyűt is kreált a kellékes csapat az újítás elvén: ilyen például a tölcsér alakú, belül vörös pengékkel végigfutó óriási gépezet, mely a gyors forgásának köszönhetően afféle turmixgépként aprítja a belé lógatott delikvenseket. De megemlítendő a medvecsapda előtt tisztelgő nyakpánt is, amely forgatható lézernyalábokat bocsájt ki magából, és vagdalthúst csinál a páciens fejéből. Maradtak persze a jól bevált lefűrészelt csövű puskák, dróthuzalok, és szúró-vágó eszközök is.

Szomorú tény, hogy horrorfilmhez képest (pláne a Saw-szériánál megszokott) nagy durvulásokat nem lehet benne látni, így valószínűleg a rendezői/vágatlan verzióba bőven lesz mit belepakolni. Félreértés ne essék, egyáltalán nem vérszegény a produkció, van ketchup és testmaradványokat imitáló látványelem bőven, de merészség terén azért lehetett volna kicsit bevállalósabb a vágás, ha már R-besorolást (idehaza 18-as karikát) kapott a cenzoroktól. Az eddig megszokott, komor, többnyire vörös-fekete látványvilág is kiengedett az évek alatt, több nappali fénynél játszódó külső helyszíneket kapunk, illetve a zárt helységek is elég éles megvilágítással és színvilággal bírnak, ezeknek köszönhetően a film sejtelmessége lecsökken, és ezt felváltja a dinamikusság dominanciája.

Igaz ez a színészekre is, akik bár többnyire csak sorozatokban tűntek fel eddig, remekül alakítják a rájuk osztott karaktert: a megrögzött nyomozó, a boncorvos és csinos kolléganője, illetve minden további szereplő, mind-mind sötét titkokkal bír, ezt remekül adagolva hozzák át a néző számára. Épp emiatt csalódás, hogy pont az az ember nyújtja a leghalványabb alakítást, akitől az egész film alatt a legtöbbet várnánk, ez pedig szegény Tobin Bell. Ugyebár halotthoz képest meglehetősen jól néz ki, ám a brutálisan hülye dramaturgia miatt hiába néz ki 10 évvel öregebbnek, ha az előző részekben megtörtént események nyomai meg sem látszanak rajta. Ennek tetejében a rá írt jelenet(ek)ben szinte semmi cselekvése nem akad, csak a mondandóját fújja, és ez eléggé lapossá teszi az egész karaktert. Fájó ezt leírnom, de sajnos ez a nyolcadik az a rész, amikor szinte kivétel nélkül mindegyik színész lejátssza Jigsaw-t a vászonról. Mindemellé jön az ultrabrutálisan idétlen történet, aki megtekinti a filmet, tudni fogja, hogy miért írom ezt: az írók megviccelik az egész eddigi sztorifolyamatot, és egy olyan logikailag inkorrekt és bugyuta cselekményszálat találtak ki az új részhez, amin minden Fűrészt ismerő ember csak röhögni tud. Komolyan.

James Wan és Leigh Whannell ötleteinek, illetve Bousman és a többi rész egyéb direktorainak távolléte nagy nyomot hagyott a produkción, ezért a Lions Gate pénzéhsége mellett semmi más egyéb érv nem szólhat, amiért elkészült ez a film. Megbíztak egy olyan rendezőpárost, akik letettek egy Daybreakers-t és egy Zombik városa című, mérsékelt fogadtatású filmet, a forgatókönyvet rábízták a Piranha 3D-t és folytatását lekörmölő Pete Goldfinger és Josh Stolberg-nek, és lesz, ami lesz alapon beküldték a mozikba a filmet. Szánalmas ez a hozzáállás, mert amellett, hogy meggyalázták a franchise-t, bohócot csináltak mind abból a hibái ellenére is jól felépített történetvonalból, amiért ezt a szériát megszerettük. Persze lehetett volna csodát tenni, hiszen egy kezdő rendező idén már megmutatta, mire képes, ha szabad kezet kap (Andy Muschietti, ugyebár), de ezt a fércművet kár volt leforgatni. Hagyni kellett volna békében nyugodni a hetedik résszel Kirakós bácsit. Bízok benne, hogy megérdemelten fog megbukni a pénztáraknál, és nem készül több folytatás.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Suburbicon - kritika
Következő cikk Újraindítják az Ace Ventura filmet