The Mandalorian, készítő: Jon Favreau, szereplők: Pedro Pascal, Kyle Pacek, Brendan Wayne, Werner Herzog, Nick Nolte, Taika Waititi, amerikai űrwestern, sci-fi, 30 perc, 1 évad, 8 rész, 2019 –
A Star Wars–franchise megmentője
Amikor már az összes lehetséges bőrt lehúzták szeretett űreposzunkról, a prequel és sequel trilógiák után önálló filmeket csináltak, valamint megszületett az animációs sorozat is, szkeptikusan álltunk az új Mandalorianhoz, ami szintén nem rugaszkodott el a jól ismert korszaktól. Be kell valljam, ennél nagyobb pozitív csalódás nem is érhetett volna, hiszen a sorozat úgy volt képes az SW szellemiségét felidézni, hogy kicsit sem lett erőltetett, ami egyik új, filmfolytatásról sem mondható el.
A Mandalorian pilotjáról írtuk, hogy nagyon ígéretesnek tűnik és reméljük, nem fog elszakadni ettől a tagolt, epizodikus dramaturgiától, amit elkezdett. Szerencsére ez így is lett. Mando (Pedro Pascal) története és a mandalóri nép (vagyis vallás) háttere épp olyan finoman van árnyalva, mint az internetes celebritássá vált Baby Yoda származása is, hiszen az évad egyetlen nagy íve köré épül, hogy mindenki őt próbálja megkaparintani, mert baromi értékes, azonban Mando szívéhez nőtt, aki pedig szeretné kimenekíteni a megmaradt birodalmiak kezei közül. Igen, hiszen a történet A Jedi visszatér és Az ébredő erő közötti időben játszódik, ahol a Galaktikus Birodalom bukása után még megmaradt pár, befolyásos gerillacsoport, akik szeretnék újra teremteni a demagóg rendszert. Azonban a Köztársaság még nagyon kezdetleges stádiumban van, így ebben az átmeneti időszakban kinyílt a kapu az anarchiát pártoló zsiványok előtt.
A nyilvánvaló kettősséget, hogy a Disney+-ra készült tartalom miatt gyerekbarátnak kell lennie, illetve, hogy egyben egy élvezhető Star Wars sztorit kell adnia, képes volt megugrani és egy minőségi, ugyanakkor láthatóan szívből készült alkotás került az asztalra. A történet bár egy ívet követ, részei különállóak és ezt a részeket is más-más rendezte. Többek közt az emlékezetes negyedik részt, amit Bryce Dallas Howard (Jurassic World, Black Mirror) vezényelt le, aki köszönetet is mondott Akira Kurosawának az inspirációért, hiszen a Sorgan bolygón lévő földművesek szembeszállását az AT-ST lépegető ellen egyértelműen A hét szamuráj ihlette. Egyébként a történet pikantériája ezekben az apróságokban rejtőzik. Úgy utalnak a fantasztikusan felépített univerzumra, hogy közben nem érezzük, hogy bármi is direkt lenne a képünkbe nyomva, hanem pl. a dialógusokból vagy egy-egy földön fekvő sisakból derül ki az is, hogy konkrétan mikor játszódik a sztori. 
A részek epizodikussága és rövidsége egyértelműen a fiatalabb célközönségnek kedveznek, akik ugyanúgy tudják élvezni a sorozatot, mint a rajongó, idősebb generáció. A lassú csordogálás és kevés párbeszéd épp ellentéte az új mozifilmek kapkodó vágásának, ez nagyon jól is esett a Skywalker kora után. A színészi alakításokat felesleges kiemelni, hiszen a pár meghívott A kategóriás színész (és rendező, lásd Herzog) legtöbbször elmaszkírozva játszanak (Nick Nolte, mint Kuiil és Taika Waititi, mint IG-11 és ő befejező rész rendezője is) nem igazán a párbeszédekkel villogtak, viszont az „egymondatosok” betaláltak és az egész évad hangzatos szlogenjei is maradtak, mint pl. a „This is the way” vagy az „I have spoken”.
A legjobb az egészben, hogy nagyon érződik rajta, hogy elsősorban egy igazán élvezetes, kalandsorozat akart csak lenni és másodsorban Star Wars történet. Minden részben egy-egy megbízást kell Mandonak teljesítenie, miközben folyton összetűzésbe keveredik a Gyermek (Baby Yoda) miatt. Sok easter egg és különböző, még a Star Wars filmek világában nem látott fegyverek és droidok a Clone Wars animációs sorozat elemeit hozzák be, így inkább ezzel, mintsem a filmekkel hozható párhuzamba. A világépítés már adott volt, mégis sok olyan új bolygóra jutunk el, ahol eddig nem voltunk, vagy a már említett negyedik részben végre testközelből érezhettük, hogy mekkora erejű is egy AT-ST lépegető, hiszen a filmek nagy grandiózus csatajeleneteit most felváltotta a kisember szemszöge.
A mítoszteremtés volt a fő tematika erre az évadra, hiszen a mandalóri kultúra, eszmeiség és tradíciók is helyet kaptak az elbeszélésben, valamint megtudtuk, hogy Yoda fajából mások is vannak. Nagyon kellett ez a sorozat ahhoz, hogy leemelje a Star Warst az egekig felemelt piedesztálról és újra egy egyszerű mesévé varázsolja, amilyen az eredeti trilógia is volt. Ehhez pedig a sorozat kiemelkedő filmzenéje is hozzájárul, amit egy svéd zeneszerzőnek, Ludwig Göranssonnak köszönhetünk, valamint a végefőcím alatti grafikák is mutatják, mennyire materiális és megfogható próbál lenni ez az egész. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy a Baby Yoda figurája nem animációval készült, hanem egy animatronikus bábot készítettek a megformálására, ami még közelebb hozza a nosztalgiához. A 2. évadot már berendelték, nagyon várjuk a folytatást.
