First Lady: A Star Wars filmek a Disney-korszakban


Hét évvel ezelőtt George Lucas eladta az univerzumát a Disneynek, és az azóta született Star Wars filmek igencsak vegyes megítélés alá esnek. Van, aki szerint jót tett a váltás a franchise-nak, van, aki szerint nem, de egyvalami biztos: nem mehetünk el szó nélkül a Lucasfilm elnökasszony Kathleen Kennedy személye mellett. A Skywalker-sagát állítólag lezáró 9. epizód bemutatása előtt egy kicsit visszatekintünk a „DisneyWars” filmekre.

Ha van rajongótípus, amelyiknek nehéz kedvezni, az a Star Wars rajongó – főleg az a típusú fan számít nehéz esetnek, aki kizárólag a régi trilógiára esküszik. De még a klasszikus IV-V-VI. epizód esetében sincs konszenzus, bár az tény, hogy a többség szerint A Birodalom visszavág a legjobb rész. Szorosan mögötte ott lohol az Egy új remény, a bronzérmes pedig vitathatatlanul A Jedi visszatér. Utóbbi filmet sokan az ewokok miatt szeretik kevésbé, de a későbbi negatívabb megítélésben biztosan az is szerepet játszik, hogy George Lucas ezen az epizódon változtatott a legtöbbet, és nem egészen úgy, ahogy azt a fanatikusok szerették volna.

Az 1997-ben kiadott special edition ötlete nem ördögtől való – bizonyos effektekre tényleg ráfért a feljavítás, viszont Lucasszal elszaladt a ló, és telepakolta a filmeket mindenféle felesleges változtatásokkal. Ez már kellőképp intő jel volt a beígért prequel trilógia előtt, és aztán a borúlátóknak volt igazuk: a Darth Vader gyerek- és fiatalkorát, majd pedig bukását bemutató I-II-III. rész már a bemutatásakor is gyengécskének hatott, utólagosan nézve pedig még vizuálisan is idejétmúltnak tűnik. Sokan lényegében örültek is, amikor megérkezett a hír, hogy Lucas visszavonul és megszabadul a franchise-tól.

A szakállas rendező/producer/forgatókönyvíró 2012 végén ütötte nyélbe a dealt: ha lehet hinni a forrásoknak, akkor 4 milliárd dollárért vált meg a Lucasfilmtől, azon belül pedig a Star Wars, illetve az Indiana Jones márkanévtől. Viszont csak hét évvel később, idén ősszel derült ki, hogy a jogok mellett Lucas még egy vázlatot is átadott a Disney CEO Bob Igernek, mely a VII-VIII-IX. epizódok általa írt tervezetét tartalmazta. Iger, ahogy azt a nemrég publikált önéletrajzában írta, megköszönte és elrakta az ötlethalmazt, melyből később semmi nem került bele a Star Wars sequelekbe. Állítólag ez az új Lucasfilm vezér Kathleen Kennedy döntése volt, aki elődjéhez hasonlóan élet és halál ura, ha a franchise-ról van szó – egy igazi Palpatine, zéró kompromisszumkészséggel.Na de ki is ez a Kathleen Kennedy, akinek még egy ikernővére is van, pedig belőle már egy is sok? Alulról kezdte a filmszakmában, de aztán sikerült gyorsan felkapaszkodnia: az 1979-es Meztelenek és bolondok forgatásán már producerasszisztensként vett részt, és ekkor figyelt fel rá Steven Spielberg. Olyannyira, hogy a három évvel későbbi E.T. stáblistáján már ő maga is producerként bukkant fel. Ugyanabban az évben megalapította az Amblin Entertainmentet Spielberggel, valamint későbbi férjével, Frank Marshall-lal – ez az a cég, melynek logója konkrétan az E.T. egyik híres snittjéből származik. Kennedy a nyolcvanas évek közepére, vagyis a saját harmincas évei elején már Hollywood egyik legbefolyásosabb producerének számított, jó pár kasszasikerrel a háta mögött (ezek többnyire Spielberg-közeli filmek voltak: Szörnyecskék, Indiana Jones és a végzet temploma, Vissza a jövőbe…). A következő két évtizedben is számos kritikai- és közönségsikert aratott film stáblistáján láthattuk a nevét, és akkor került igazán reflektorfénybe, amikor 2012-ben ő „örökölte meg” a Lucasfilm elnöki posztját.

Nincsenek erről pontos információink, de valószínűleg elsősorban Kennedy ötlete és döntése volt, hogy az immáron általa vezetett Lucasfilm nemes egyszerűséggel eltörölte az EU-t: ez a rövidítés a Star Wars franchise-ban az ún. Expanded Universe-t jelöli. Az EU minden olyan regényt, képregényt, videójátékot, egyebet magában foglalt, ami a filmektől függetlenül, illetve azok kiegészítéseként jelent meg, köztük Timothy Zahn sequel-regénytrilógiáját, mely a rajongók nagyon nagy kedvencének számított. Ezek mind a „non-canon”, vagyis a nem kánon szerinti besorolás alá estek, ugyanis a cég teljesen új történeteket akart filmre vinni. A Lucasfilm első körben a VII. epizód előkészítésének állt neki. A kinevezett forgatókönyvíró Michael Arndt (A család kicsi kincse, Toy Story 3) lett, és feltehetőleg ő már azt az instrukciót kapta, hogy ne használja fel Lucas változatait. És ha már itt tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a Star Wars megálmodója mindig is ellentmondásos nyilatkozatokat adott a sequel-trilógiáról. A nyolcvanas évek első felében kifejezetten azt hangoztatta, hogy tervez majd VII-VIII-IX. részt, később, a prequelek idején már kategorikusan cáfolta ezt; mondván, A Jedi visszatér annyira jól le van zárva, hogy felesleges bolygatni a szálakat. Úgy tűnik, később valamiért mégis meggondolta magát.

A rendezői posztot J.J. Abrams nyerte el, aki rendezőként korábban két Star Trek filmet jegyzett – a sok rajongó által nagy ellenségnek tartott Enterprise-univerzumot alaposan megreformálta, és sokan ezt várták tőle a Star Wars esetében is. Nem így történt: Az ébredő Erő, mely 2015 végén került a mozikba, talán túlságosan is tiszteli a klasszikus trilógiát, és bizonyos elemei, cselekményszálai egy az egyben a régi filmekből vannak átemelve. Abrams bevallottan a IV-V-VI. epizódok rajongója, és miután a Lucasfilm elzavarta az írással túlságosan sokat pepecselő Arndtot, a rendező A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér scriptjeit jegyző Lawrence Kasdannel „rázta gatyába” a történetet. Visszajöttek a régi legendás karakterek (Luke, Han, Leia, Chewie, R2, 3PO) és az őket alakító színészek, meg persze lettek új, next-generation szereplők: Rey, Kylo, Finn és Poe. Ami a végeredményt illeti: egyértelmű, hogy Abrams kiváló rendező, viszont a sztori túl sokat merít a régi filmekből. Ugyanez volt Lucas baja is: azon felül, hogy nem használták fel az ötleteit, azt kifogásolta leginkább, hogy ő ezt a filmet lényegében már megcsinálta. Ha eltekintünk attól a szemponttól, hogy Az ébredő Erő elkészültét a pénzvadászaton kívül semmi nem indokolta (hisz’ A Jedi visszatér valóban kereken lezárta az eseményeket), akkor egy kifejezetten jó trilógiaindító filmet kaptunk szívesen látott régi arcokkal, illetve olyan új karakterekkel, amelyek valóban ígéretesnek tűntek. Hogy ebből a következő részben nem lett semmi, az egyáltalán nem Abrams hibája, na de ne menjünk ennyire előre.

A Lucasfilmnek és a Disneynek az volt a határozott terve, hogy minden évben legyen a mozikban új film – a páratlan években jöjjenek az epizódfilmek, a páratlanokban meg a spin-offok. Ennek jegyében készült el 2016-ra a Rogue One, vagyis a Zsivány Egyes, de itt már megmutatkozott, hogy a gépezet messze nem tökéletes. A rendezői feladat az angol Gareth Edwards-re (korábban: Monsters, Godzilla) hárult, de Kennedy nem volt vele maradéktalanul elégedett. Fel is bérelte a leginkább a Bourne-filmek kapcsán ismert Tony Gilroy-t, aki – már a forgatás közben! – egyrészt jelentős mértékben átírta a forgatókönyvet, másrészt amolyan segédrendezőként levezényelte az újraforgatásokat. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy az előzetesek számos képsorát nem láthattuk viszont a végső változatban, és később a dvd-re nem került fel semmilyen kihagyott jelenet. Gilroy alkalmazása jó húzásnak bizonyult, ugyanis a Rogue One kifejezetten jól sikerült: az utolsó 40 perc egészen parádés leszámítva a legvégén felbukkanó CGI Leia hercegnőt.

Ahogy a klasszikus trilógia esetében, úgy a sequeleknél is az volt az eredeti terv, hogy mindegyik filmnek más lesz a rendezője. Az utolsó Jediket Rian Johnsonra bízta a Lucasfilm – ő nem sokkal korábban a nagyszerű Looperrel bizonyított. Az ő tehetsége, valamint az Abrams által ügyesen felépített 7-es epizód volt hivatott garantálni a minőséget, de aztán az egésznek egy jó nagy pofára esés lett a vége. A VIII. rész a prequelek szintjére degradálta vissza a szériát, és ez leginkább a katasztrofális forgatókönyvnek köszönhető. Mondhatnánk, hogy az egész nem Johnson hibája, hiszen ő „csak” a rendezésért felelt, de sajnos többről van szó: a szkriptet is ő írta. Az utolsó Jedik egy igazi állatorvosi ló, tele förtelmes, ostoba húzásokkal, melyek teljes felsorolására még ebben a nem túl rövid cikkben is kevés a hely. Hogy tényleg csak egy párat említsünk: Leia Mary Poppins-os repülése, zuhanó bombák az űrben, Luke gyávasága (fellázadt ellene egy tanítványa, és ő ezért elvonul a világ elől), a nevetséges statikus üldözés az Első Rend és az ellenállók között, a semmilyen funkcióval nem bíró kaszinóbolygó és ott az igásállatok felszabadítása, Snoke nevetséges halála és karakterének teljes elbagatellizálása (melynek ismeretében még arrogánsabbnak tűnik Johnson azon húzása, amikor a forgatás közben egy „Your Snoke theory sucks” feliratú papírdarabot markolászva fotózta le magát), Rose béna karaktere és frizurája (az új Jar Jar?), Luke értelmetlen halála (ehhez állítólag maga Kennedy ragaszkodott, annak ellenére, hogy Carrie Fisher meghalt a forgatás után, és így célszerűbb lett volna inkább az ő karakterét kiírni a sztoriból), és ez tényleg csak egy rövid felsorolás. Még maga Mark Hamill is elmarasztalóan beszélt a filmről, nemrég pedig a 3PO-t alakító Anthony Daniels, valamint az Ackbar admirális megjelenítéséért felelős Tim Rose is nemtetszését fejezte ki.

Az utolsó Jedik fogadtatása szinte példa nélküli volt: érdekes módon a kritikusok többsége imádta, a rajongók jelentős része viszont gyűlölte. Valószínűleg nem nagyon találunk olyan másik filmet, melynek ennyire eltérő értékelése van a Metacritic-en. A kritikusi átlaga 85%, a rajongói pedig 44, vagyis majdnem a fele, ami egészen megdöbbentő különbség. Az 1.3 milliárd dolláros bevétel is elmaradt Az ébredő Erő kétmilliárdjától, úgyhogy el is kezdtek kongani a vészharangok házon belül, de a komolyabb anyagi kudarc még hátravolt.

Jött az újabb páros év és az újabb spin-off: a következő különálló film az ifjú Han Solóra épült. Persze megint csak felmerült a kérdés, hogy mi szükség erre, hiszen Solo karakterében az a jó, hogy nem igazán tudni, honnan jött – ha megmutatják az előéletét, az csökkentheti az őt övező misztikumot. Ráadásul nem könnyű feladat Harrison Ford nyomdokaiba lépni, és Alden Ehrenreich-nek akadt is gondja bőven. Ő a 2016-os Ave Cézárban egy olyan színészt játszott, aki színjátszási problémákkal küszködik egy forgatáson, és aztán a Solo felvételei közben ez tényleg megtörtént vele. De nem csak vele volt baj: a korábban a Jump Street filmeket jegyző Phil Lord/Christopher Miller rendezőpárost Kennedy menetközben kirúgta, mert hogy túl humorosan álltak a forgatókönyvhöz. A film maradék kb. kétharmadát a megbízható iparosnak számító és kétszer annyi idős Ron Howard (A Da Vinci kód, Egy csodálatos elme, Apollo 13) vezényelte le, és vele már elégedett volt Kennedy. A kritikusok már kevésbé, márpedig a Solo semmivel sem gyengébb Az utolsó Jediknél, sőt – ezen sorok írójánál egyedül a Baljós árnyakban kettévágott és a mélybe taszított Darth Maul érthetetlen felbukkanása vágta ki a biztosítékot.

Állítólag a Solo is trilógiának indult, de a várakozásokon aluli bevétel (kevesebb, mint félmilliárd dollár világszerte) nem csak a két folytatást fagyasztotta be: Kennedyék rájöttek, hogy túl gyakran jönnek Star Wars filmek a moziba, és hogy a kevesebb több is lehet. Így nem lesz semmi a Trónok harca alkotóival (David Benioff és D.B. Weiss) tervezett trilógiából, bár ők azt nyilatkozták, hogy a szinte pszichopata módon finnyás rajongók miatt hátráltak ki a projektből. A Lucasfilm egyelőre szintén nem erőlteti azt a tervét, hogy Rian Johnson készít el majd három újabb filmet (ezt mondjuk nem is nagyon kell bánni), és a cég most inkább a kis képernyőre koncentrál, hiszen amúgy is a tévésorozatok uralják a zeitgeistet. Szinte hihetetlen, de bő négy évtizedet kellett várni az első élőszereplős tévésorozatra: a Mandalorian már az ötödik résznél tart, és egyelőre ugyanazt a tünetet mutatja, mint a mozifilmek, vagyis hogy a forgatókönyvírás terén komoly hiányosságok mutatkoznak. Az atmoszféra és a látványvilág jó, Bébi Yoda aranyos, de ez egyelőre kevés. Hogy mi alakul még ki belőle, azt nem tudhatjuk, mint ahogy azt sem, hogy mennyire jó ötlet Obi-Wan Kenobi sivatagi éveit megfilmesíteni – állítólag jövőre indul a forgatás, Ewan McGregor visszatérésével a karakterhez.

Írd alá a petíciót! Legyen Bébi Yoda emoji!

Ezzel pedig el is érkeztünk a Skywalker kora című filmhez, melyet pár napon belül megnézhetünk, és amellyel állítólag végleg lezárul a Skywalker família története. Ez is rendezői problémákkal indult: Kennedy még a forgatás megkezdése előtt kirúgta a melóra már rég kiszemelt Colin Trevorrow-t (Jurassic World) – egyes pletykák szerint Trevorrow-nak annyira nem tetszett Az utolsó Jedik, hogy nem szívesen fogott volna tűzoltásba. Kennedy végül a már bevált J.J. Abrams-hez nyúlt – neki kell befoltozni az óriási lyukakat, amiket Johnson hátrahagyott. Annyit tudni lehet, hogy a régi karakterek közül visszatér Lando és Wedge, az igazi meglepetés viszont az Uralkodó felbukkanása, aki ezek szerint még a Halálcsillag felrobbanását is túlélte. Az előjelek baljósak (vagy ahogy a Star Wars filmekben gyakran elhangzik: „rossz előérzetünk van”), de amíg a filmet nem látjuk, addig semmiképp nem ítélkezünk. Ki tudja, talán még az is előfordulhat, hogy Johnson mindegyik fura húzása is értelmet nyer. Ha így van, akkor mi kérünk elnézést.

Daisy Ridley elrappelte a Star Wars eddigi epizódjait

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ryan Reynolds 39 nyelven szinkronizálta új Netflix moziját
Következő cikk 40 év után Olivia Newton-John és John Travolta újra Grease jelmezben