Stephen Hawking műve nyomán készült A film rövid története, amiben A Hetedik Sor Közepe csapata megkísérli azt, ami másoknak csak hosszú könyvciklusokban sikerült: írásba foglalni a film, talán nem is olyan rövid történetét. A legelső mozivetítéstől kiindulva, érintve, többek közt az iráni új-hullám és a tajvani mozi érdekfeszítő világát, eljutva napjaink mainstream filmgyártásáig. Mindezt alig száz oldalba foglalni persze valóságos filmteoretikai harakiri, így figyelmeztetünk mindenkit! Írásunk lényegre törő, inkább csak rövid betekintés, mintsem tényleges mozitörténeti értékezés, ámde reméljük, kiváló alapanyaga lesz a későbbi elmélyülésnek.
Az 1., 2., 3., 4., 5. és a 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. rész itt >>>
Az olasz mozi nagy kora
A Neorealizmus szellemi öröksége jelenti az olasz mozi történetének történetének következő és messze legjelentősebb fejezetének művészi origóját. Az Olasz Nagy Kora egy korszakot ölel fel, filmjei nem kapcsolhatóak össze paradigmatikus stíluselemekkel. Mégis, valamilyen szintű konjunktivitást feltételez, hogy a kezdetekben vonulat alkotói előszeretettel szituálják cselekményüket a neorealista filmekből megismert Olaszország utcáira, a lelkületre ártatlan, de a társadalom által mégis bűnre determinált kisemberek világába.
Elég csak egy pillantást vetni Federico Fellini Országúton (1954) és Cabiria éjszakái (1957) című filmjére, vagy Paolo Passolini Mamma Romájának (1962) prostituált főszereplőjére, hogy az összefüggés felfedje magát. Ezek az arcok, élethelyzetek mind a Neorealizmus fantomalakjait idézik, akiket az olasz film új generációja, most egzaltált, sokkalta líraibb formában hívott életre.
Ám ez a generáció idővel meghaladja ezt a filmkészítési nyelvezetet, élettől pulzáló műveikben újfajta gondolatiság jut érvényre. Fellini két legnevezetesebb munkájában, a 8 és ½ (1963) és Az édes élet (1960) című filmekben a szereplők érzelmileg indifferensek, a valósággal minden kapcsolatát elveszítő művészi elit céltalan hedonizmusának jelképei. Pasolini a Máté evangéliuma (1964) elnevezésű munkájába teofilozófiai témákat emel be, míg a kor másik nagy rendezője, Luchino Visconti a Párducban (1963) az arisztokratikus Olaszország lenyűgöző tablóját teremti meg.
A legfontosabbak…
Országúton (1954)
Az itáliai utazás (1953)
Az édes élet (1960)
Rocco és fivérei (1960)
8 és ½ (1963)
Máté evangéliuma (1964)
A párduc (1963)
Ehhez kapcsolódóan:
A legutóbbi rész:
